Fèltem is ettől a könyvtől, ugyanakkor vártam is. Az első részt 5 évvel ezelőtt olvastam, ami akkor nagyon nagy hatással volt rám. A két könyv között 7 év telik el, ami sok mindenkiben félelmet keltett. Vajon, mit lehet még mondani 7 év után ugyanerről a történetről? Holly látszólag éli az új és boldog életét, de […]
A facebook-os szavazáson arra voksoltatok, hogy Brigitte Riebe új könyvét, Az újrakezdést olvassam el. Ebből arra következtetek, hogy hozzám hasonlóan, Ti is kedvelitek az írónőt. Bár Brigitte Riebe főként történelmi regényeivel aratott sikert, Az újrakezdés olvasása közben tűnik fel igazán, hogy az írónő történész. Olyan alapossággal és részletességgel van ugyanis kidolgozva ez a könyv, hogy […]
Egy hosszan tartó krimi/thriller olvasásos időszak után szükségem volt már valami könnyed, romantikus történetre. Pont ekkor érkezett meg hozzám Tomor Anita legújabb könyve, az Irány Hollywood! Úgyhogy nagy elánnal vetettem bele magam az elbeszélésbe. SPOILER! A sztorit két szemszögön keresztül ismerhetjük meg. Az egyik főszereplő, Zoé, minden idejét tanulással tölti, vizsgákra készül, és nem jár […]
Bevallom, eddig nem is hallottam Andrzej Sapkowski világhírű Vaják-sorozatáról, ami elég nagy hiba volt, mivel az HBO-s Trónok harca után, és a Tél szeleire való bizonytalan és talán reménytelen várakozás közepette igazán jól esett egy hasonlóan remek fantasy regényt olvasni. Kicsit fordítva történt a dolog, ami velem ritkán fordul elő, hiszen először néztem meg a […]
Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de számomra a január a legnehezebb hónap az évben. Mindig rettenetesen hideg van és sötét, nem lehet várni se a karácsonyt, se a munkaszüneti napot… Ráadásul mi évek óta családilag januárra időzítjük az éves torokgyulladásos betegségcunamit, szóval tényleg nem lehetett másképp elviselni ezt a hónapot, mint bevackolni a meleg […]