Currently Browsing: november 2022
Annak ellenére, hogy kissé lassan indult, a vége annál izgalmasabb Michel Bussi regényének. Malone mindössze három éves, és bizonyos keretek között azt állítja, az anyukája, nem az anyukája. Látszólag nagyon nagy fantáziával van megáldva, és össze-vissza beszél, mindenféle kalózokról és lényekről, de az óvodapszichológus elkezdi megérteni a metaforákat, és ezért hisz a gyermeknek. Azonnal segítségért […]
Nagyon szeretem a régi korokban játszódó történeteket, ezért a Vágyak könyve azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Mivel itt is egy Bibliához köthető történetről van szó, ezért valamiért azt gondoltam, hogy hasonló lesz a Vörös sátorhoz. Annak a regénynek pedig nagyon elvitt a hangulata. Ezért aztán nagy várakozásokkal vetettem bele magam a történetbe. Ha egy mondattal kellene megfogalmaznom […]
A szerző A lánc című könyvét nagyon szerettem, így alig vártam már, hogy ezt a regényét is elolvassam. Egy amerikai család elkíséri a családfőt, Tomot, Ausztráliába egy orvosi konferenciára. A tervük, hogy kipihenik/feldolgozzák az elmúlt egy évet, amikor is a két gyermek édesanyja elhunyt, Tom pedig elvett egy másik nőt feleségül. Valamint az utazás kiváló […]
Ez az egyik kedvenc sorozatom, amiben még nem csalódtam. Ezek a sorozatgyilkosok egyre durvábbak, és egyre furfangosabbak, de talán nem is lennének ennyire izgalmasak, ennyi krimi olvasása után, ha nem így történne. Robert Hunteréknél csörög ismét a telefon, amikor találnak egy sorozatgyilkost, aki két helyen is összevarrja az áldozatait, látszólag nincs rajtuk sérülés, mégis kegyetlenebb […]