MICHELLE FRANCES: Az ​új munkatárs

A fülszöveg alapján egy teljesen más történetre számítottam, így olvasás közben végig reménykedtem, hogy hátha majd az elképzeléseimnek megfelelően alakul a sztori, és egy jó kis thriller kerekedik a történetből. Az elbeszélés egy részében ugyan volt egy halvány fénysugár: izgultam és faltam az oldalakat, de a teljes könyvhöz képest ez nagyon rövid szakasz volt csupán.
Ugyan a thriller műfajától szerintem messze volt a regény, de alapvetően nem volt rossz olvasmány. Fordulatos volt és néhol meglepő, a végjáték pedig kifejezetten váratlanul alakult.

A történet szerint Carrie, tévéproducerként, férje, Aiden, pedig forgatókönyvíróként tevékenykedik. Ők ketten a tökéletes páros, mind a magánéletben, mind a szakmai berkekben. Egészen addig, míg a nő terhes nem lesz, és ezért helyettesíteni nem kell. Azonban ez az új élethelyzet rengeteg problémát hoz magával: Carrie egyre jobban kezdi elveszíteni önbizalmát, egyre fáradtabb és magányosabb, amiket csak tetéz, hogy Aiden új producere egy szép, fiatal és rendkívül okos lány, Emma lesz. A férfi és Emma nagyon jól együtt tudnak dolgozni és ebbe a csapatmunkába mind Carrie, mind Aiden többet képzel bele, mint ami valójában. Ezek az új gondolatok, érzések egyre bonyolultabbá és fordulatosabbá teszik a cselekményt, ami egy meglepő befejezésben csúcsosodik ki.

Érdekes, hogy a szereplők közül az a karakter volt a legszimpatikusabb és az ő helyzetébe tudtam leginkább beleélni magam, akitől elvileg borzonganom kellett volna. Hiába próbálta az írónő sokszor egy elborult elméjű nőnek beállítani, nálam ez egyszerűen nem működött. Szerintem ez pedig azért van, mert a szerző kicsit félrevezetett: minden, amit Emmáról sugallt az egész történet folyamán, az teljes egészében ráillett egy másik főszereplőre. Ha megragadom ezt a gondolatot és szem előtt tartva végigpörgetem magamban az eseményeket, akkor viszont már sokkal érdekesebb a regény. Így sem győzött meg teljesen, de így már jóval izgalmasabb volt.

Összességében nem volt egy hátborzongató könyv, aki viszont csak most kezd ismerkedni a thriller műfajával, szerintem élvezni fogja.

A könyvet ezen a linken elérhetitek!


Kiadó: XXI. Század Kiadó
Kiadás éve: 2019
Oldalak száma: 400 oldal
Fordította: Borbély Judit Bernadett

Ha az embernek felfelé ível a karrierje, boldog a házassága, és éppen gyermekáldás elé néz, valóban pótolhatatlannak érzi magát… hiszen ki léphetne a helyére?
Carrie sikeres tévéproducer, a férje egyszerűen tökéletes – csodálatos életet élnek. De amikor a nő teherbe esik, a gondosan felépített világuk hirtelen darabokra hullik.
Emma helyettesíti a munkahelyén: értelmes, elhivatott, segítőkész lány. De mikor bekerül Carrie környezetébe, és sorra elbűvöli Carrie férjét és kollégáit, Carrie-ben gyanú ébred: Emma talán többet akar, mint pusztán az állását.
„Végletekig feszített, izgalmas történet”
– Heat
Az új munkatárs fordulatos thriller az ambíció, az átverés és az árulás témájáról. A barátnő szerzőjéhez méltó írói bravúr.
Michelle Frances a bournemouthi Filmiskolában majd a Los Angeles-i Amerikai Filmintézetben végzett. Londonban él, évekig dolgozott forgatókönyvíróként és producerként filmekben és a tévében.

Tags: 2019, 21.század kiadó, az új munkatárs, michelle frances, thriller

Kapcsolódó bejegyzések

előző bejegyzés következő bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenkilenc + hét =

0 shares

Archívum

Címkék