CECELIA AHERN: Utóirat még most is szeretlek

Fèltem is ettől a könyvtől, ugyanakkor vártam is. Az első részt 5 évvel ezelőtt olvastam, ami akkor nagyon nagy hatással volt rám. A két könyv között 7 év telik el, ami sok mindenkiben félelmet keltett. Vajon, mit lehet még mondani 7 év után ugyanerről a történetről?

Holly látszólag éli az új és boldog életét, de még mindig nem adta el Azt a bizonyos első lakást. Vajon tényleg igazi ez a boldogság? Annyira, hogy kész megtenni a következő lépést? Hollynak 7 év után még mindig látomásai vannak, és még mindig hiányzik a férje. Igyekszik ezen túllépni és nem újra visszaesni a mélybe, de akkor előállnak az Utóirat Szeretlek Klub tagjai, hogy márpedig nekik segítségre van szükségük. Holly vajon képes arra, hogy egy ilyen helyzetben megtartsa az egyensúlyt?

Az eleje őszintén szólva egyáltalán nem tetszett. Olyan volt, mintha nem is telt volna el 7 év. Még mindig ugyanott tartanánk. Sok látomás idéződött fel Hollyban a múltból, ami már az előző kötetben is megjelent. Gondolom ez azért lett így, hogy aki kihagyta volna az első részt, az is értse a miérteket. Nekem mint régi olvasó, viszont rossz volt ezeket viszont olvasni. Valahogy azt reméltem Holly új életéről fog szólni a történet, amiben már sikerült túllépnie a múlton, és valamennyire boldog életet él, és ez az új élet lesz a központban. Egyszóval meglepett ezzel az írónő. Volt egy jó sztorija, amire ebben a részben is próbált felülni. Ezáltal kicsit búskomor lett nekem, a vége viszont gyönyörű, és eljutottunk benne oda, amit az elejétől vártam. A szereplők egytől egyig nagyon szerethetőek, jól kidolgozottak. Összeségében nem találom annyira erős sztorinak, hogy ebből is film készüljön.


Kiadó: Athenaeum Kiadó
Kiadás éve: 2019
Fordította: Sziebert Ádám
Oldalak száma: 392 oldal

Holly Kennedy biztonságos élete a feje tetejére áll, amikor „megtalálja” az Utóirat: Szeretlek Klub. A klub tagjait megihlette, amit Holly néhai férje, Gerry leveleiről hallottak, és ők is búcsúüzenetet akarnak hátrahagyni szeretteiknek. Megkérik az özvegyet, segítsen nekik.
Holly egyvalamiben biztos: semmiképp nem hagyja magát visszarángatni mélységes gyászába, amelyen nagy nehezen túllépett. Hét évbe telt, mire újra összerakta és kitalálta magát, és szeretné tovább élni az életét. Ám rá kell döbbennie, hogy ha szeretünk valakit, mindig van még valami mondandónk…
Az Utóirat: Szeretlek! világsikerű könyv várva-várt folytatása.

Tags: cecilia ahern, Gyász, p.s.i love you, utóirat még mindig szeretlek

Kapcsolódó bejegyzések

előző bejegyzés következő bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 + 16 =

0 shares

Archívum

Címkék