SARAH J. MAAS: Szárnyak és pusztulás udvara (ACOTAR 3.)

A Tüskék és rózsák udvara sorozat (ACOTAR) harmadik kötete szerintem a legizgalmasabb. Az utolsó oldalakat hajnalig olvastam, mert nem bírtam letenni. Érdemes már a második könyv alatt beszerezni, mert ez a sorozat komoly függőséget okoz.

Feyre újra a Tavasz udvarában van. Ezúttal azonban önként jött ide, hogy megmentse a nővéreit és a barátait, akik így el tudtak menekülni Hybern király elől. Feyre terve az, hogy a lehető legtöbbet tudja meg az ellenség terveiről és bosszút álljon Tamlinen. A főúr semmit sem sejt a lány terveiről, ahogy arról sem, hogy ő már az Éjszaka udvarának úrnője. Ezzel szemben Lucien végig gyanakodva figyel Feyre-t, majd a sorsdöntő pillanatba úgy dönt, vele együtt szökik el, mert látni akarja Elaine-t, a párját.

Izgalmas kalandok és nem kevés megpróbáltatás után végre visszajutnak Velarisba, de nem ülhetnek karbatett kézzel, a háború ugyanis közeleg. Feyre, Rhys és a barátaik mindent elkövetnek annak érdekében, hogy megvédjék egymást és a várost, de tudatában vannak, hogy egyedül nem győzhetnek, így szövetségeseket kell keresniük. Ráadásul Feyre-nak még a nővéreiért is aggódnia kell. Nesta sincs túl jól, de Elain teljesen magába roskadt, amióta az Üst tündérré változtatta, főként, mivel így meghiúsult az esküvője a vőlegényével.

Tényleg ez a legizgalmasabb könyv az eddigiek közül. Feyre számos veszélyes kalandba bocsátkozik, és minden követ megmozgat annak érdekében, hogy esélyük legyen legyőzni Hybern király hatalmas seregét. Közben Feyre és Rhys szerelmes pillanatai mellett a többiek magánélete is alakul: Nesta és Cassian egyértelműen nem közömbösek egymás iránt, és Amren is párt talál magának.

Én imádtam olvasni, tényleg letehetetlen, tele váratlan fordulatokkal és izgalmakkal.


Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2022
Oldalak száma: 792
Fordította: Hetesy Szilvia

SARAH J. MAAS LÉLEGZETELÁLLÍTÓ ROMANTISYSOROZATA, A TÜSKÉK ÉS RÓZSÁK UDVARA IZGALMAS ÉS LEBILINCSELŐ FOLYTATÁSA, A BESTSELLERLISTÁK ÉLÉRŐL.

Feyre visszatért a Tavasz udvarába, hogy információkat gyűjtsön Tamlin mesterkedéseiről és a Prythian meghódítására törő Hybern királyáról.
Veszélyes kettős játékot játszik, és egyetlen apró hiba végzetesen megpecsételheti nemcsak az ő, de az egész világ sorsát.

A háború közeledtével pedig el kell döntenie, hogy kiben bízik meg a lenyűgöző, ámde veszedelmes főurak közül, és a legváratlanabb helyeken muszáj szövetségest találnia.

A földet vörösre festi a rengeteg kiontott vér, miközben gigászi hadseregek küzdenek valamiért, ami az egész világ pusztulását hozhatja…

ADD ÁT MAGAD A SODRÁSÁNAK!

Tags: ACOTAR, fantasy, könyvmolyképző kiadó, romantikus fantasy, sarah j.maas, szárnyak és pusztulás udvara

Kapcsolódó bejegyzések

előző bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

13 + egy =

0 shares

Archívum

Címkék