CARA HUNTER: Nincs ​kiút (Adam Fawley 3.)

Az Egy közeli ismerős és a Sötétben című könyvek után tűkön ülve vártam már Adam Fawley nyomozónak és csapatának következő ügyét. Nem hiába vártam, ugyanis Cara Hunter ismét meghúzta a váratlant, teljesen összebogózta a cselekmény szálait, így ide-oda sodródtam olvasás közben, a lehetséges variációkat latolgatva, amikor pedig azt hittem, hogy végre kezd összeállni a kép, borítékolható volt egy újabb csavar.

SPOILER!
8 hónap telt el az előző ügy óta. Egészen megváltoztak a csapat életkörülményei, a sorozat előző részeihez képest most már teljesen átláthatjuk a magánéletüket is. Az első résznél, az Egy közeli ismerősnél, még csak célozgatott a szerző a szereplők életeseményeire, a Nincs kiútban már hosszabb részleteket szentel egy-egy főszereplő életének.
A történet szerint leég egy hatalmas ház. Egy része teljesen leomlik, így csak két gyereket sikerül kihozniuk az épületből. Az egyik fiú már nem él, a másik élet és halál között van. A szülőket viszont sehol sem találják, senki nem tud róluk semmit, az apa telefonja kikapcsolva. Ráadásul minden jel arra mutat, hogy a tűz nem baleset volt. Elkezdődik a nyomozás, de a szülők sehol, senki nem látott semmit.
Ugrálunk az időben, különböző események, és emberek között. Az internetes bejegyzések, a különböző kihallgatási dokumentumok ebben a könyvben sem maradhatnak el. Nekem nagyon tetszik ez az írói eszköz, mert valósághűvé teszi a regényt. Az internetes bejegyzéseknél pl.folyamatosan ingattam a fejem, annyira tipikus emberi reakciókat vonultatott fel az írónő. A cselekmény előrehaladtával kiragadott történéseket is olvashatunk a család mindennapjaiból, melyek elsőre teljesen véletlenszerűnek tűnnek, ám egy idő után rájövünk, hogy mégis összefüggnek valamilyen eseménnyel a történetből, egy-egy ember vallomásával, vagy esetleg egy titokkal.

Azt szerettem a könyv bújása közben, hogy a szerző úgy tartotta folyamatosan fent az érdeklődésemet, hogy abszolút sötétben tapogatóztam, elképzelésem sem volt arról, hogy mi fog történni, ezért teljesen ledöbbentem egy-egy nyomnál, vagy a család életének pillanatán. Méghozzá annyira, hogy tulajdonképpen minden lap felért egy meglepetéssel.

Nagyon jó kis elbeszélés volt, viszont mégsem tetszett annyira, mint a széria első két része. Ennek egész egyszerűen az volt az oka, hogy az események alakulása szíven ütött, bizonyos részleteket szívbemarkoló volt olvasni.

Ha önálló regényként olvassuk is nagy élménnyel gazdagodunk, de egyrészt a Nincs kiútban visszautalások vannak az előző ügyekre, a könyvsorozat első két kötetére, másrészt szerintem úgy az igazi, ha az elejétől, az Egy közeli ismerőstől, kísérjük végig a nyomozócsapat munkáját. Természetesen lesznek ugyanolyan írói eszközök a különböző részekben, mégis egészen más történeteket, egészen másmilyen könyveket foghatunk a kezeink közé.

A szereplők kalandjai hamarosan folytatódnak, aminek nem csak azért örülök, mert a folyamatos fordulatok ellenére is mindig megdöbbentő végjátékra számíthatunk, hanem azért is mert hihetetlen  képzelőereje van a szerzőnek, mellyel könyvről könyvre teljesen lenyűgöz.

A könyvet ezen a linken elérhetitek!


Kiadó: 21.század kiadó
Kiadás éve: 2019
Oldalak száma: 432 oldal
Fordította: Gömöri Péter

„Sziporkázóan ​zseniális, minden ízében hiteles detektívregény.”
Sunday Times Bestseller
Teljesen hétköznapi család. Leszámítva egy dolgot. Valaki az életükre tör…
Dübörög a karácsonyi szünet. Két gyereket épp most húztak ki leégett észak-oxfordi otthonuk romjai közül. A kisebbik fiú nem élte túl, a bátyja élet-halál között lebeg.
Miért maradtak egyedül a házban? Hol van az édesanyjuk és az apjuk miért nem veszi fel a telefonját?
Előkerül egy újabb bizonyíték és valóra válik Fawley nyomozó legrosszabb rémálma: ez a tűzeset nem baleset volt, hanem gyilkosság…
Mi van, ha valaki az egész családodat ki akarja irtani?
A Nincs kiút, Egy közeli ismerős és a Sötétben szerzőjének harmadik kötete. Cara Hunter detektívsorozata lázban tartja a brit krimiolvasókat és megjelenése óta előkelő helyen szerepel Anglia sikerlistáin. Az írónő az angliai Oxfordban él férjével és macskáival. Gyerekkora óta szenvedélyes krimirajongó.
„Pörgős könyv, fantasztikus szereplőkkel. Egész végig nem tudtam, mi a megoldás… és egyszerűen imádtam a végkifejletet.” – FIONA BARTON
„Az első oldaltól az utolsóig fogva tartott.” – CLAIRE DOUGLAS
„Cara Hunternek tehetsége van ahhoz, hogy a szereplők megformálása és a történetvezet és szempontjából is a velőnkig hatoljon. Óriási tempót diktál, egyszerűen vérfagyasztó.” – JANE CORRY „Nem tudom, hogyan csinálja. Fawley nyomozó új története az összes közül a legjobb – pedig eddig is magasra tette a lécet!” – SIMON LELIC
„Cara Hunter cselekményszövése briliáns, ráadásul mesterien rajzolja meg szereplőit.” – RACHEL ABBOTT
„Imádtam a Nincs kiút-at. A könyv második felében egy pillanatra sem oldódik a feszültség – pokolian dobogott a szívem.” – SARAH J. NAUGHTON
„Sziporkázóan zseniális, minden ízében hiteles detektívregény.” – MICHELLE FRANCIS, A barátnő és A helyettes szerzője

Tags: 2019, 21.század kiadó, 5 csillag, cara hunter, krimi, nincs kiút, thriller

Kapcsolódó bejegyzések

előző bejegyzés következő bejegyzés

Kommentek

  1. Válasz

    Szeretném azt hinni, hogy van folytatása ami pozitv irányba löki el ezt a borzalmas végkimetelt. Az apa gyilkolja meg a gyerekeit? Aztán lelép? Emésztgeti magát, utána lesz öngyilkos? Két gyerekem van, ha látnám kintről az utcáról hogy most gyújtottam rájuk a házat, berohannék, ha berobban a ház is bemegyek, felmászok, ott halok meg velük….a könyv úgy fejeződik be mintha lenne valami még, ami a következőben fog kiderülni. Csalódás a könyv ha nem így lesz, csalódás lesz Cara Hunter is.

      • Dalma
      • 2019-12-08
      Válasz

      Hmm…őszinte leszek, abszolút nem gondolkodtam el ezen. Tökéletesen igazad van, én eddig csak egy érdekes, nyomozós sztorit láttam benne…Hát kíváncsi leszek a következő részre, mert a fülszöveg alapján egy újabb ügyet „kapunk”, viszont már többször előfordult, hogy Cara Hunter visszautalt az előző történetekre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenhét − három =

0 shares

Archívum

Címkék