5+1 könyv bekuckózós napokra

Ugyan még viszonylag jó idő van, de hamarosan eljön az az időszak, amikor alig várja majd az ember, hogy egy forró tea mellett, párnák és takarók között, elolvasson egy jó könyvet. Ezekre a napokra állítottam össze Nektek 5+1 könyvet az őszi hónapok kínálatából.

  • SZENTESI ÉVA: Kardos Margit disszidál
Forrás: moly.hu

Ez a könyv legalább annyira szól a férfiakról, mint a nőkről. Míg szereplői az emberi kapcsolatok szövevényességéről mesélnek, a háttérben megjelenik a gyermekkor, ahonnan az elbeszélő érkezik. Egy, a nyolcvanas években felnövő kislány, egy csapongó, bizonytalan, fiatal nő, egy elhagyott feleség, egy szerető, egy takarítónő és négy férfi, akik körül ezeknek a nőknek az élete forog: novellákra szétbontva és összefűzve. Pontosan úgy, ahogy az élet bontja szét és fűzi össze az emberi kapcsolatokat.

Szentesi Éva 2011-ben kezdte el írni Rúzs és Tükör című blogját, amelyben rövid feljegyzésekben mesélt arról, milyen szerelmeken, csalódásokon és megpróbáltatásokon keresztül vált felnőtt emberré – egy betegség árnyékában. Ez a novelláskötet a blog záróakkordja és koronája.

  • JOANNE HARRIS: A St. Oswald fiúiskola
Forrás: moly.hu

Sötét, felkavaró pszichothriller a lenyűgözően sokoldalú Joanne Harristől.

Roy Stratley latint tanít az észak-angliai St. Oswald fiúiskolában, ebben a hagyományaihoz ragaszkodó, rejtett feszültségektől terhes, zárt világban. Az itt töltött harminc év alatt Stratley sokféle diákkal találkozott, hiszen minden osztálynak megvannak a maga bohócai és hangadói, vannak visszahúzódók és nyitott gondolkodású lázadók. S mindig van legalább egy olyan fiú is, aki kilóg a sorból, aki nem tud beilleszkedni. Valaki, akit baljós árnyak vesznek körül. Egy fiú, aki szörnyű dolgokra képes…

A kérdés csak az, meg tudjuk-e ítélni, kivel van dolgunk, s el tudjuk-e dönteni, melyik fiú küzd átlagos tinédzserkori nehézségekkel, és ki az, akinek komoly segítségre lenne szüksége. Stratley helyzetét megnehezíti, hogy új igazgató érkezik az iskola élére: egy hajdani tanítvány, aki húsz éve kísérti Stratley-t az álmaiban…

A Kékszemű fiú és az Urak és játékosok után ezúttal is a nagy hagyományokkal rendelkező észak-angliai fiúiskola a helyszíne Harris hihetetlenül szellemesen megírt, feszültségteli regényének, amellyel a szerző megerősíti helyét a thriller műfajának legjobbjai között.

  • MEGAN MIRANDA: A tökéletes idegen
Forrás: moly.hu

A csendes kisvárosokban mindenkinek vannak titkai.

Hogyan lehet felfedni az igazságot, ha épp a saját múltunkat igyekszünk elrejteni?

Egy távoltartási végzés és egy lehetséges bírósági per szorításában az újságíróként kudarcot valló Leah Stevens épp eltűnni készül Bostonból, amikor összefut egy zűrös kapcsolatból menekülő régi barátnőjével, Emmy Greyjel. Emmy felveti, hogy költözzenek Pennsylvania csendes vidékére, ahol Leah tanári állást vállalhat, és mindketten új életet kezdhetnek. Az új kezdetet azonban szörnyű esemény árnyékolja be. A tó partján brutális támadás ér egy Leah-ra kísértetiesen hasonlító nőt, majd néhány nappal később Emmy is eltűnik.

Leah-nak feltett szándéka, hogy megtalálja Emmyt, és ezért együttműködik az ügyben Kyle Donovannel, a helyi nyomozóval. Miközben nyomok után kutatva vizsgálják barátnője életét, Leah-ban felmerül a kérdés: ismerte-e valaha Emmyt igazán? Barátok, család és digitális lábnyom hiányában a rendőrség gyanakodni kezd, vajon létezik-e egyáltalán Emmy Grey. Hamarosan már Leah szavahihetősége forog kockán: hogy saját magát megmentse, és tisztára mossa a nevét, ki kell derítenie az igazságot eltűnt barátnőjéről.

  • TOMOR ANITA: Nyolc éjszaka

Várható megjelenés: 2017. 11. 21.

Forrás: moly.hu

Trishnek elege van az unalmas mindennapokból. Úgy érzi, valami új dolgot kell tennie, valami olyat, amit eddig még nem csinált. Elhatározza, hogy életében először elutazik New Yorkba. Egyedül. Felejteni akar és világot látni. Egy valamire viszont nem számít, arra, hogy betoppan az életébe Ryan.

Ryan híres hollywoodi színész, és nem mellesleg rohadt jó pasi. Nincs a világnak olyan pontja, ahol ne csengene ismerősen a neve és ne ismernék fel azonnal az utcán. Mindene megvan, amiről csak álmodni lehet. Ő viszont úgy érzi, valami mégis hiányzik az életéből, és erre csak akkor döbben rá, amikor a londoni reptéren belebotlik Trishbe.

Te mit tennél, ha az álompasi a tévéből egyszer csak előtted állna és le sem venné rólad a szemét, sőt úgy bámulna rád, mintha azonnal ágyba akarna vinni? És akkor, ha ráadásul kiderülne, hogy egymás mellé szól a jegyetek a London-New York járaton?

Trish legszívesebben hanyatt-homlok elmenekülne, de nem teheti. A gép indul és neki le kell ülnie Ryan Davis mellé még akkor is, ha a férfi ,,a baj már megtörtént, bármit csinálsz, akkor is az enyém leszel, bébi” tekintettel néz rá. Trish minél elutasítóbb, Ryan annál jobban élvezi a játékot. Nyolc éjszaka. Csupán ennyit kér Trishtől. Vajon ennyi idő elég ahhoz, hogy megváltozzon két ember élete? Esetleg örökre?

Tomor Anita, az Álmodtam már rólad és a Helló újra, kedves exem! című nagysikerű regények szerzője új romantikus történettel kápráztat el minket. Ahogy azt már megszokhattuk tőle ez a könyve is tele van szerelemmel, játékkal és szenvedéllyel. Letehetetlen és magával ragadó, csak úgy, mint az előzőek is.

  • SUE FORTIN: Sister, sister – Az egyik elveszett, a másik hazudott…

Várható megjelenés: 2017. 11. 15.

Forrás: moly.hu

***#1 nemzetközi bestseller***

“Letehetetlen, élénk, drámai, túlfűtött, megindító, kalandos, briliáns, és még ennél is sokkal több… megéri az utolsó oldalig” – Sky’s Book Corner

Nővérháború

Alice: Gyönyörű, kedves, manipulativ, hazug.

Clare: Intelligens, lojális, paranoiás, féltékeny

Clare úgy gondolja, Alice egy manipulatív hazudozó, aki el akarja rabolni tőle az életét.

Alice úgy gondolja, Claire féltékeny, amiért hosszú idő után újra felbukkant, és a családjukban elfoglalt helye miatt.

Egyikük igazat mond. Másikuk egy megszállott őrült. Két testvér. Egy igazság

Sue Fortin páratlanul izgalmas a pszichológiai thrillereiben soha nem tudhatod mi lesz a következő lépés. Nemzetközi sikerkönyvei végre itthon is megjennek.

  • PACHMANN PÉTER: Misu ​háborúja
Forrás: moly.hu

Misunak ​már a születése sem volt egyszerű. Talán nem is szerették igazán. Ő pedig rúgott, csípett, harapott már a méhen belül is. Ki ez a különös kisgyerek? Miért nem tudja őt igazán elfogadni az édesanyja, és miért mézesmázos vele az apja? Vajon mit keres a család közelében Ábrahám, az édesapa barátja?

Hat évvel később, a délszláv háború idején Misu, a halálos beteg kisfiú a Drina völgyébe utazik. Steril szobára lenne szüksége a túléléshez, édesanyja mégis ápolónői feladatokat vállal egy táborban. Misu végignézi, ahogy útban a tábor felé, az ellenőrző pontoknál folyamatosan megalázzák a félholdat viselő nőket. Az édesanyának és Misunak sokszor víz sem jut. A túlélésért küzdenek. Vajon miért kellett a völgybe jönniük? Mi lehet az utazás valódi célja? Mi az, amiért a megaláztatásokat is büszkén el kell viselniük?

Pachmann Péter meglepő fordulatokban gazdag regénye egy furcsa világba vezet bennünket. Itt mások a szabályok, mindenki különösen viselkedik. Vagy minden furcsa döntés egy jól felépített stratégia része?

Nagyon nehéz volt kiválasztani a széles kínálatból ezt a hat művet, ráadásul igyekeztem, hogy többféle műfajt is felvonultassak. Remélem sikerült és mindenki megtalálja a hozzá legközelebb álló könyvet/könyveket! Jó olvasást!

Címke: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,
előző bejegyzés következő bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

13 + 16 =

217 shares