„A társadalom, melyben Celestine North él, tökéletességet vár el tagjaitól. Azzal, hogy az erkölcsi vizsgálóbizottság Vétkesnek ítélte a lányt, megfosztotta őt alapvető jogaitól, és darabjaira zúzta szét egész eddigi életét. Amióta pedig Crevan bíró úr első számú közellenségnek nyilvánította, Celestine menekülni kényszerül egyetlen bizalmasával, Carrickkel. Óva őrzi nagy titkát, amellyel talán romba dönthetné az egész Vétkes-rendszert, és amely miatt már így is számtalan ember tűnt el nyomtalanul.
A csatában Crevan bíró úr áll nyerésre, és Celestine-nek fogytán az ideje, egyre nagyobb nyomás nehezedik rá. Döntenie kell, hogy magát menti-e, vagy önmagát feláldozva az összes Vétkest. Vajon be tudja-e bizonyítani, hogy az ember nem tökéletes lény, és olykor tévedhet?”
A sorozat első része, A Vétkes , is már nagyon tetszett, de úgy gondolom, hogy a folytatás felülmúlta.
Cecelia Ahern az előző részben elénk tárt egy utópisztikus társadalmat, melyben ha egy ember elkövet egy hibát, annak a jelét egy életen át magán hordozza, Vétkesnek titulálva őt. Az a szörnyű ebben a felvázolt rendszerben (azon kívül, hogy bármikor megvalósítható), hogy az embereket egymás ellen fordítja, ha valakinek problémája van a másikkal, esetleg irigy rá, gond nélkül feljelentheti.
Ebben a társadalomban “vétkezett” Celestine North, aki ezért meg is kapta büntetését, szétzilálva eddigi életét. De a legnagyobb baj, hogy a büntetés végrehajtása közben egy olyan dolog történt, aminek nem szabadott volna megesnie, és ami még ezt tetézi, hogy felvétel is készült róla. Ezért Celestinet a Vizsgálóbizottság elnöke, Crevan bíró közellenséggé nyilvánítja és hajtóvadászatot indít ellene. A lány emiatt menekülni kényszerül, az egyetlen emberrel, akiben megbízik, Carrickkel. Menekülésüket árulások, meglepő fordulatok kísérik, és tulajdonképpen nem állhatnak meg, mert az a vesztüket okozhatja. Eközben Crevan bíró egyre inkább megnehezíti, ellehetetleníti a Vétkesek mindennapjait.
Így Celestine-nek két választása marad: vagy magát menti meg, vagy Vétkes társait, önmagát feláldozva. Legalábbis mi olvasók így gondoljuk…De az eddig is szimpatikus főszereplő egészen másképp képzeli el a jövőt, és rengeteg meglepetéssel szolgál az egész cselekmény folyamán. Az utolsó oldalakon pedig egy briliáns terv megvalósításával találkozunk.
Összefoglalván: Celestine nagyon szimpatikus volt a regényben, szerintem messze felülmúlta az első részben hozott karakterét. A könyv olvastatta magát, a cselekmény remekül ki volt dolgozva. Míg az első részben talán csak a felszínt kapargatta, úgy ebben a műben az írónő, a történeten keresztül, társadalmunk kritikáját, a más, a “normálistól” eltérő emberek kirekesztettségét, felnagyítva, de Tökéletesen ábrázolta. Mindenkinek ajánlom mindkét művet!
„A hibákat nem kell szégyellni. A hibák megtanítanak bennünket felelősséget vállalni, megtanítanak arra, mi az, ami működik, és mi az, ami nem. Tudni fogjuk, legközelebb mit csinálunk majd másképpen, hogyan lehetünk jobbak, bölcsebbek a jövőben.”
Köszönöm a könyvet az Athenaeum Kiadónak!
