A politikai thrillerek nem tartoznak az első számú kedvenceim közé, de időről időre nagyon szeretek elmerülni egy jól felépített FBI-os, összeesküvéses történetben.

A cselekmény középpontjában Ben Danvers áll, akinek élete egyik pillanatról a másikra fenekestül felfordul, amikor olyan titkok derülnek ki a múltjáról, amelyek alapjaiban rengetik meg mindazt, amit addig önmagáról és a családjáról hitt. Ahogy egyre mélyebbre ás, egy olyan összeesküvés közepén találja magát, melynek szálai a politika legfelsőbb köreihez, valamint egy fanatikus vallási szektához vezetnek.
Az elbeszélés másik főszereplője Emma Noble, FBI-ügynök is nyomozni kezd egy ügyben, és hamar kiderül, hogy ő és Ben története szorosan összefonódik. Ahogy lassan összeállnak a kirakós darabjai, nemcsak az igazságot kell feltárniuk, hanem azt is, hogy kiben bízhatnak egy olyan világban, ahol semmi sem az, aminek látszik.
A regény egyik legnagyobb erőssége a tempója. A rövid fejezetek, a több szemszögű narratíva és az állandó veszélyérzet végig fenntartják a feszültséget. Ugyanakkor időnként könnyű elveszni az események sodrásában, annyi minden történik egymás után. Szinte egymást érik a fordulatok és a csavarok, ezért néha az az érzésem támadt, hogy a történet túl sok mindent akar egyszerre.
A szerencse fia egy izgalmas, sodró lendületű thriller, mely végig fenntartotta az érdeklődésemet. A fordulatokat kifejezetten szerettem, még akkor is, ha időnként már túl sok volt belőlük, az összeesküvéses szál pedig különösen jól működött nálam. Debütáló regényhez képest szerintem kifejezetten jól sikerült, és kíváncsivá tett a folytatásra is, mely tudtommal külföldön már megjelent.

Kidó: General Press
Kiadás éve: 2026
Oldalak száma: 336 oldal
Fordította: Kern Ágnes
Öt nap van hátra az új amerikai elnök beiktatásáig. Ben Danverst, a huszonnégy éves kockázatelemzőt ez nem igazán érdekli, hiszen épp egy unalmas céges megbeszélésen ül. Ám miután az FBI ügynökei berontanak az értekezletre, és kirángatják az épületből, az élete fenekestül felfordul.
Ben ugyanis négyéves korában emberrablás áldozata lett, és ez idáig mindenki halottnak hitte. A valódi édesanyja pedig pár nap múlva az Amerikai Egyesült Államok alelnöke lesz.
Emma Noble-nak, a kezdő FBI-ügynöknek kell a hírt Bennel közölnie. Ám ahogy az ügy egyre több részletére derül fény, Emma rádöbben, hogy a hatalmas leleplezés időzítése sem véletlen, és a mesterterv háttérben meghúzódó szerzője az egész államapparátust akarja megingatni. A leszámolás kezdete pedig a beiktatás napja.
Emma Noble zöldfülű, Ben Danvers pedig nem az a hős alkat. Az ország és a világ jövője mégis rajtuk áll.
Akciódús politikai thriller, megjósolhatatlan fordulatokkal és remek emberábrázolással. – Kirkus Reviews
Izgalmas és jól megírt történet, egy ígéretes szerző erőteljes bemutatkozó kötete. – T. Jefferson Parker
Briliánsan megírt, fordulatos krimi, és már alig várom, hogy a kezemben foghassam Emma Noble különleges ügynök legújabb történetét. – WBZ Book Club














