LISA JEWELL: A ​fenti lakók

A fülszöveg alapján egészen más sztorit képzeltem el, mint ami valójában a könyv lapjai által megelevenedett. Szerencsére még szuperebb történetet kaptam, mint amire számítottam.

A regény cselekménye három szálon fut.
Egyiken megismerkedünk Libbyvel, aki Chelsea egyik gazdag negyedében egy hatalmas házat örököl. Az ingatlant hatalmas rejtély övezi: évekkel ezelőtt holtan találtak benne egy házaspárt és egy ismeretlen férfit, pár szobával arrébb pedig egy egészséges, jól táplált csecsemőt. Viszont a házaspár másik két gyermeke nyomtalanul eltűnt. Libby eleinte akaratlanul, később teljes erőbedobással próbál rájönni a titkokra, melyeket öröksége rejt.
A második szál Lucy életébe nyújt betekintést, akit elsőre nem is tudunk hova tenni, persze az elbeszélés előrehaladtával kiderül valójában ki ő és talán hozzá köthető a mű legnagyobb csattanója is.
Végül a harmadik szálon egy fiú meséli el a Chelsea-i ház lakóinak életét. Általa tudunk meg talán a legtöbbet arról, hogy milyen események vezetnek egy társasági életet élő, jómódú család teljes behálózásához, életük feletti kontrolljuk elveszítéséhez.

Izgalmas volt, ahogy a szálak egyre jobban összefonódtak, ahogy az eleinte inkább a rejtélyek megoldására fókuszáló történet átfordult egy jól kidolgozott, fordulatokkal teli thrillerré. Mindez háromszáz oldal alatt, unalmas részek vagy felesleges párbeszédek nélkül. Az elbeszélés egyszerűen csak vitt magával, és ami mostanában számomra nagyon fontos lett, hogy a rengeteg fordulatával és a három perspektívájával együtt is könnyen lehetett követni.
Egy szóval tökéletes lett.

„-Nem voltak pocsék könyvek – mondta türelmesen Phin. – Olyan könyvek voltak, amik nem tetszettek neked. Ez nem ugyanaz. Csak azok a könyvek pocsékok, amiket annyira rosszul írtak, hogy senki sem akarja kiadni őket. Az a könyv, amit kiadtak, az valakinek „jó könyv” lesz.


Kiadó: XXI. Század
Kiadás éve: 2021
Oldalak száma: 304 oldal
Fordította: Katona Ágnes

Sunday Times #1 Bestseller

London egyik divatos kerületében, Chelsea-ben áll egy jókora ház, amelyben egy kisbaba ébredezik a bölcsőben. Jól táplált, szépen gondját viselik. Örömmel várja, hogy valaki felvegye.
A konyhában holttestek oszlanak. Valaki sietős üzenetet firkantott melléjük. Már több napja halottak. Ki vagy kik viselték gondját a kisbabának? És hová lettek?
Két család ügyei gabalyodtak össze.
Ebben a házban nagyon sötét titkok lakoznak.

Tags: 2021, 5 csillag, a fenti lakók, krimi, lisa jewell, pszicho thriller

Kapcsolódó bejegyzések

előző bejegyzés következő bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

9 + 7 =

0 shares

Archívum

Címkék