GRAHAM MOORE: Bűnösök

Az éjszaka fénye után már nagyon vártam Graham Moore új könyvét. A Bűnösök ugyan műfajilag egészen más, mint az író első magyarul megjelent műve, mégis nagyon érdekes volt.

SPOILER!
A történet alapja egy tíz évvel ezelőtti gyilkosság, melyben az esküdtszék felmentette a vádlottat. Eleve hatalmas visszhangja volt végig a pernek, ám amikor kihirdették az ítéletet, Amerika felbolydult. Részben ennek hatására a tárgyalás után több esküdt is megváltoztatta a véleményét. Napjainkban, tíz évvel később, egy dokumentumfilmet szeretnének forgatni a perből, ezért az egykori esküdteket meghívják egy hotelbe. Igen ám, de a találkozó tragédiába torkollik, és az esküdtek vezéralakját, Mayát gyilkossággal vádolják. Az egyik érdekesség a cselekményben, hogy Maya egy komoly karriert befutott ügyvéd, aki ezáltal végig tisztában van az esélyeivel, ezért a saját szakállára kezd el nyomozni. Kutakodása közben a tíz évvel ezelőtti tárgyalás részleteit is megismerhetjük az esküdtek szemszögéből, ami tulajdonképpen teljesen elbizonytalanít bennünket, és már bárkiről elhisszük, hogy ő volt a gyilkos.

Ami igazán megfogott a történetben, az az amerikai igazságszolgáltatás bemutatása. Zseniális, ugyanakkor szomorú volt számomra az ügyvédek agyafurtsága, a manipulálás, ahogy az esküdteket, a közvéleményt az orruknál fogva vezetik. Teljesen mindegy számukra, hogy mi az igazság, a lényeg a győzelem, vagy a büntetés mérséklése, bármi áron.

A Bűnösökben egy nagyon érdekes tárgyalótermi krimire leltem, mely annak ellenére, hogy nem egy pörgős elbeszélés volt, végig fenntartotta a figyelmemet. A kellő helyeken megspékelve egy-egy fordulattal, valamint egy meglepő végjátékkal, egészen jó olvasásélmény volt.

A könyv adaptációs jogai már a megjelenéskor elkeltek, ami igazán jó hír, mert szuper filmként tudnám elképzelni a történetet.


Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2020
Oldalak száma: 368 oldal
Fordította: Orosz Anna

Minden ​azzal kezdődött, hogy a fekete Bobby Nockot számtalan terhelő bizonyíték ellenére ártatlannak találták a tizenöt éves Jessica Silver meggyilkolásának ügyében. Az amerikaiak nyolcvannégy százaléka úgy vélte, hogy az évszázad perében Maya Seale és Rick Leonard, az esküdtszék két vezéralakja, futni hagytak egy gyerekgyilkost. Az ítélet sokkolta Amerikát, és nem sokkal a tárgyalás berekesztése után több esküdt is megváltoztatta a véleményét, ráadásul Rick nyíltan kirohant Maya ellen. Még könyvet is írt az ügyről, amiben mindennek elmondta a nőt.

Közben az emberek ugyanazt kérdezték egymástól: mi történt az igazságszolgáltatással?

Most, tíz évvel később egy híres produkciós cég Rick Leonard segítségével dokusorozatot tervez forgatni az ügyből, ráadásul a férfi azt állítja, hogy nemrég olyan bizonyítékok birtokába jutott, amik mindent megváltoztatnak. A forgatásra meghívják az egykori esküdteket is, csakhogy a nagy leleplezés elmarad, ugyanis valaki megöli Ricket az első napon. A helyzetet pedig hamarosan csak még jobban bonyolítja, hogy kiderül, a korábban felmentett Bobby Nock már hónapok óta eltűnt, senki nem tud róla semmit.

Ki ölte meg Ricket? S mi történt valójában tíz évvel ezelőtt?

Graham Moore, az Oscar-díjas forgatókönyvíró és Az éjszaka fénye című bestseller szerzője az amerikai igazságszolgáltatás rendszerét veszi górcső alá új regényében. A Bűnösök csavart csavarra halmozva az utolsó oldalig fenntartja a feszültséget és folyton meglepi az olvasót, miközben olyan elemi módon ábrázolja korunk Amerikáját, gondolkodását és előítéleteit, ahogy arra senki más nem képes.

Tags: 2020, agave könyvek kiadó kft., bűnösök, graham moore, krimi

Kapcsolódó bejegyzések

előző bejegyzés következő bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kettő × 3 =

0 shares

Archívum

Címkék