LUCY FOLEY: Vadászparti

A 21. Század Kiadó egyik újdonsága Lucy Foley: Vadászparti című regénye. A fülszöveg alapján a könyv igen izgalmasnak tűnt, ráadásul Skócia érintetlen tájain játszódik. A sztori lényegében annyi, hogy egy baráti társaság kivesz egy házat a világ végén szilveszterre. Látszólag könnyed szórakozásra készülnek, de az esemény végül egyikük halálával végződik.

Az írónő biztos kézzel vezet minket végig az eseménysorozaton, lépésről lépésre építve fel a cselekményt. A történetet duplán is megcsavarja, mivel két idősíkon haladunk, a gyilkosság előtt és után, és azt is csak a könyv végefelé tudjuk meg, hogy ki volt az áldozat.

A történetet különböző szereplők mesélik el közeli és távoli E/3-ból. Ami engem kicsit zavart, hogy nem az összes szereplőt szólaltatta meg az írónő, amely így nem teremtett egységet, egyúttal szűkítette is a lehetséges áldozat és gyilkos kilétét. A mesélő karakterek között van egy klasszikus „jónő”, az okos de csúnyácska másodhegedűs barátnő, a mindenáron beilleszkedni próbáló új lány, valamint a helyszínül szolgáló Kunyhó két alkalmazottja Heather és Doug.

A megszólaltatott szereplőkön keresztül hamar kiderül, hogy gyakorlatilag szinte mindenki súlyos titkot hordoz. Az írónő remekül teremti meg az atmoszférát, már magával a helyszín leírásával is. A havas, vad szépségű skót vidék minden vendéget ámulatba ejt, de a következő pillanatban mindenkit átjár a félelem, hogy egy ilyen világtól távoli helyre kerültek. A balsejtelem hamarosan be is igazolódik, a hóesés miatt a Kunyhó megközelíthetetlenné válik és senki nem tud se ki, se bemenni, mivel az utak járhatatlanok.

Összességében azt mondhatom, hogy a Vadászparti egy egyszer elolvasható, viszonylag izgalmas thriller, bár a szereplők monológjai igen-igen unalmasak sokszor. Az alaptörténet és a helyszín elég jó, szerintem sokkal izgalmasabb is lehetett volna a sztori, hiszen mindenki kiszolgáltatott itt, a vadonban, a világtól elzárva, ahol egy gyilkos lapul. Ráadásul egy igazán szerethető karaktert sem sikerült felépíteni, így nagyjából bárki is lett volna az elkövető vagy az áldozat, egyik sem rendített volna meg igazán. A gyilkos személye is meglepett, de mégsem volt logikailag lehetetlen, az író szépen felépítette a szálat, amely a tettéhez vezetett.

Lucy Foley-nak a Vadászparti az első thrillere, amely igazán nagy sikert ért el és Sunday Times No.1 bestseller lett. Én el tudnék képzelni belőle egy jó kis filmet, remélem valamelyik stúdió lát benne fantáziát.


Kiadó: 21. Század
Kiadás éve: 2020
Oldalak száma: 336
Fordította: Illés Róbert

MINDENKIT MEGHÍVTAK.
MINDENKI GYANÚS.
ÉS MINDENKI ERRŐL BESZÉL.

„Zsibbasztó, letaglózó” – A. J. Finn
„Csalafinta, csavaros és hullajó” – Daily Mail
„Letehetetlen” – John Boyne
„Foley felülmúlhatatlan” – The Times
„Kiráz tőle a hideg” – Adele Parks
„Eszelős, agyafúrt” – Dinah Jefferies

Az isten háta mögötti vadászlakban, Skócia erdőségeinek mélyén összegyűlnek a régi barátok egy fergeteges szilveszteri partira.

A szépség.
A tökéletes pár.
A rapszodikus alkat.
Az újdonsült szülők.
A hallgatag.
A belvárosi srác.
A kívülálló.
Az áldozat.
Nem baleset volt – gyilkosság történt… barátok között.

 

Tags: 2020, 21.század kiadó, 4 csillag, krimi, lucy foley, pszichológiai thriller, thriller, vadászparti

Kapcsolódó bejegyzések

előző bejegyzés következő bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

11 − 8 =

0 shares

Archívum

Címkék