Májusi összefoglaló

Ismét eltelt egy hónap, jön a nyár. Bár az időjárás szeszélyessége még nem ezt mutatja. Csak úgy elreppent a május szinte észrevétlenül, kicsit szabadabban, ugyanakkor még mindig óvatosan. Lássuk, miket olvastunk ez idő alatt.

JAMEY BRADBURY: Ösztön

Miről szól:

Tracy ​Petrikoff az alaszkai vadonban nőtt fel szánhúzó apjával és öccsével. Napjait leginkább állatnyomok követésével és kutyák futtatásával tölti a környező erdőségekben. A lány minden álma, hogy apja nyomdokaiba lépve a felnőttek között indulhasson az Iditarod szánhúzóversenyen, a világ legkeményebb és egyben legcsodálatosabb terepén. Tracynek azonban van egy másik élete is. Született csapdaállító és vadász, és gyakran titokban járja az erdőt, hogy különös szenvedélyének, a vérivásnak hódoljon. Az állatok vérével átmenetileg azok érzékszervi tapasztalatait és emlékeit is megörökli, hogy a vadont a maga teljességében lássa. Egyetlen szabályt viszont be kell tartania: embereket soha nem bánthat.

Dalma véleménye:

Alig vártam már ennek a könyvnek a megjelenését. Nem vagyok nagy borítófan, de ez a fedőlap és a fülszöveg egyből magával ragadott. Aztán elkezdtem olvasni, és nagyon hamar egyértelművé vált, hogy egészen más jellegű történetre gondoltam, mint amit a szerző leírt.

Kiadó: Európa Kiadó

DOMINIQUE BARREAU – LUC MILLAR: A boldogság francia titka

Miről szól:

A franciák mindig is híresek voltak könnyedségükről, életszeretetükről. De vajon mi a gall életöröm, a joie de vivre titka? Ez az egyszerre stílusos és tartalmas könyv most elénk tárja a boldogság francia receptjét. Családi étkezések, egy csésze kávé egy bisztró teraszán, ünnepi hangulatú vacsorák barátokkal, a gasztronómia szeretete, vonzódás a divat, a parfümök és más kellemes dolgok iránt, múzeumlátogatások, séták kis falvak kövezett utcácskáin… apró dolgok, kis trükkök, amelyek végső soron mind a lét örömeinek megélését szolgálják. E fotókkal illusztrált, magával ragadó könyvet lapozgatva hamar rájöhetünk, hogy a boldogság valójában egyfajta életszemlélet és életmód, amelyben az érzéki élvezetek szeretete, a közös élmények, az ünnepek megélése, a beszélgetés és az együttlét öröme mind-mind benne van.

Dalma véleménye:

Mindig is csodáltam a franciákat. Van bennük valami megfoghatatlan, ami vonzza az embert, amikor hallgatja, látja vagy olvassa őket, hiszen árad belőlük valami igazán különleges, valami nagyon más. A csomagolás is nagyon igényes, a keménytáblás borító miatt ezt a könyvet bátran magunkkal vihetjük akárhova, a jólesően simogató szavak mellett pedig tele van olyan megragadó képekkel, amik még érzékletesebbé teszik a tartalmat. Pontosan azt kaptam ettől a könyvtől, amit vártam: belepillantani a franciák elragadó, szenvedélyes és elegáns világának mélyére igazi autentikus forrásból.

Kiadó: Libri Kiadó

CHERYL STRAYED – Vadon

Miről szól:

Cheryl Strayed útja szeszélyes ötlettel indul, de ő ehhez a szeszélyhez makacsul ragaszkodik. Anyja hirtelen jött betegsége után Strayed élete viharos sebességgel hullott szét. Családi kötelékei meglazultak és eltűntek, házassága megromlott. Életének következő éveiben egymást érték a kudarcok. Egyedül maradt mindenféle értelemben. Egy sportboltban esett pillantása a legjelentősebb amerikai túraútvonalról szóló útikönyvre. Elolvasta a szöveget: a túra teljesítése először csak homályos ötlet volt, majd egyre inkább alakot öltött, végül világos célként rajzolódott ki előtte. Zarándoklata 1100 mérfölden és három hónapon át tartott, mégpedig igen zord körülmények között. Szánalmasan felkészületlen volt erre a megpróbáltatásra, testileg és lelkileg egyaránt. Kötetében kiváló láttató erővel idézi fel a hosszú gyaloglás keserves és felemelő pillanatait. Szenvedett a fájdalomtól, az izomláztól, a magánytól és az állandó éhségtől. A külső utazás, a távolság, a természet és a test meggyötörte, a belső viszont felemelte. Újfajta tisztelet és csodálat ébredt benne: útja végigjárása elsöprő és alapvető élményt jelentett számára.

Emese véleménye:

1100 km 3 hónap alatt egy olyan ember számára, aki korábban sosem túrázott, ráadásul a fizikai állóképessége és tapasztalata is a nullához közelít. Nem semmi vállalkozás egyedül nekivágni egy ilyen útnak. Mégis úgy érzi az ember: Ez igen, le a kalappal! Mi mikor indulunk? Biztosan sok olyan élményt és tapasztalatot adna, ami egyszeri és megismételhetetlen. De nem is kell nekünk is megtenni, hiszen a könyv olyan, mintha mi is ott lennénk vele, kívülállóként, a háttérben meghúzódva. Egyszerre szurkolnánk neki, néha megölelgetnénk, vagy éppen megmentenénk. Cheryl sok rossz döntése, és hibái ellenére is szerethető karakter, és már az elejétől azt kívánja az ember, bárcsak sikerülne neki kijönnie a lejtőből. Hogyan tudta ezt elérni az írőnő? Brutális őszinteséggel, olykor nyersen és felkavaróan leírva a kőkemény igazságot.

Kiadó: Helikon Kiadó

CARLOS RUIZ ZAFON: A ​Köd Hercege (A Köd trilógiája 1.)

Miről szól:

1943, Spanyolország. A Carver család a háború elől a városból az Atlanti-óceán partjára menekül. Apa, anya, kislány, nagylány és kamasz fiú. Mindenki fél a változástól. Leghamarabb a kislány barátkozik meg a helyzettel, mert érkezéskor már a pályaudvaron a bokájához dörgölőzik egy varázslatos cica. Ez a macska nem issza a tejet. Hízelegni, dorombolni nagyon tud, de a tejre rá se néz. A pókot viszont levadássza! Az új házban rejtélyes dolgok történnek. Szinte tapintható a régi tulajdonosok jelenléte. Aztán a múlt ködéből lassan kibontakozik egy ördögi figura: a Köd Hercege, aki minden kívánságot teljesít – de megkéri az árát.

Dalma véleménye:

Nagyon olvasmányos és magával ragadó volt a könyv. Könnyedén áramlott a történet, miközben tele volt bonyodalmakkal, rejtélyekkel, valamint olyan váratlan eseményekkel, amik a mű elolvasása után is velünk maradnak. Mindezt egy kísérteties hangulattal megfűszerezve.

Kiadó: Európa Kiadó

ELIZABETH GILBERT: Ízek, imák, szerelmek

Miről szól:

Elizabeth ​Gilbert önéletrajzi regénye spirituális utazásra hívja olvasóit, vele együtt tanulhatjuk meg, mit jelent megismerni, megszeretni, és ha kell, elengedni az embereket.
Elizabeth harmincas, sikeres nő – volt. Gazdag férj, álomház, fényes karrier. Egyik pillanatról a másikra az élete mégis romokban hevert, látszólag ok nélkül. Egy szörnyű válás és az azt követő depresszió után, megmérgezett kapcsolatokkal a háta mögött nekivágott a nagyvilágnak, hogy végre rájöjjön, ki is ő, és mit akar az élettől. Zarándoklata Itáliába, Indiába és Indonéziába vezet, ahol olasz dzsigolók, indiai guruk, indonéz gyógyítók között bizonyítja, hogy mind a boldog pillanatokat keressük, akármelyik szegletében élünk is e világnak. Őszinte, humoros és mély érzelmű könyve mindannyiunknak szól, akik ébredtünk már úgy, hogy „ettől a naptól kezdve változtatok az életemen”. Egy nő, aki nem akart többé megfelelni. Egy nő, aki elengedte a jelenét, és megtalálta a boldogságát. Egy nő, akiben magunkra ismerhetünk.

Emese véleménye:

A top 10-ben is benne van nálam ez a könyv, nagyon régen olvastam, lehettem úgy 18 éves, de nem számít, máig rajongok érte. Ez az a kötet, amit bármikor képes vagyok elővenni, és újraolvasni. Az írónő elrepít magával Indiába, Indonéziába és Olaszországba egy mély önismereti útra. Mind a három ország igen közel áll az én lelkületemhez is, így felüdítő olvasni egy ízig-vérig nő újra önmagára találását, boldogtalan és mérgező házassága után.

Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó

 

 

Címkék: , , , , , , , , , , , , , ,

Kapcsolódó bejegyzések

előző bejegyzés következő bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

15 + 14 =

0 shares

Archívum

Címkék