Volt egy időszak, amikor egyszerűen mindenhol szembejött velem ez a könyv. Instagramon, moly.hu-n rengeteg képet láttam, rengeteget beszéltek Carlos Ruiz Zafonról. Általában figyelmen kívül hagyom a véleményeket és kizárólag a fülszöveg alapján döntök, de most egyszerűen úgy éreztem muszáj elolvasnom ezt a művét.
A történet szerint a Carver család a háború elől a városból egy faluba költözik az Atlanti-óceán partjára. Egy olyan házba, melynek tulajdonosa elvesztette gyermekét, később pedig a férjét is. Az új otthonukban különös dolgok történnek, kezdve egy furcsa macskával, melyet a legkisebb gyermek, Irina fogadott be már a költözésük első napján. Az új háziállat mintha mindenhol ott lenne, és szemmel tartaná a család tagjait. A legbizarrabb mégis egy szoborpark nem messze a háztól, melyet Max talál meg. A park nagyon fura szobrokkal és jelekkel van tele, melyek a fiút arra sarkallják, hogy a régi tulajdonosok otthagyott dolgai között kutasson a rejtély megoldásához. Időközben Max és a nővére összebarátkoznak egy Roland nevű fiúval, aki még több titok hoz az életükbe. A három barát összefog és próbál mindenre magyarázatot találni.
Nagyon olvasmányos és magával ragadó volt a könyv. Könnyedén áramlott a történet, miközben tele volt bonyodalmakkal, rejtélyekkel, valamint olyan váratlan eseményekkel, amik a mű elolvasása után is velünk maradnak. Mindezt egy kísérteties hangulattal megfűszerezve. Rendkívül tetszettek ezek a bizonyos váratlan események, mert miközben olvastam az elbeszélést, arra gondoltam, hogy igen, kell bele egy kis borzongás, de úgysem fog továbbmenni az író, csak egy kicsit ijesztget, végül pedig olyan történt, hogy az teljesen ledöbbentett.
Szerettem Zafon stílusát, abszolút nem volt erőltetett, szépen megírva, csúnya szavak vagy szleng nélkül tudta folyamatosan fenntartani a figyelmemet. Így, véleményem szerint, egy igazán kiemelkedő könyvet alkotott az ifjúsági regények sorában.
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2020
Oldalak száma: 232 oldal
Fordította: Báder Petra
1943, Spanyolország. A Carver család a háború elől a városból az Atlanti-óceán partjára menekül. Apa, anya, kislány, nagylány és kamasz fiú. Mindenki fél a változástól. Leghamarabb a kislány barátkozik meg a helyzettel, mert érkezéskor már a pályaudvaron a bokájához dörgölőzik egy varázslatos cica.
Ez a macska nem issza a tejet. Hízelegni, dorombolni nagyon tud, de a tejre rá se néz. A pókot viszont levadássza!
Az új házban rejtélyes dolgok történnek. Szinte tapintható a régi tulajdonosok jelenléte. Aztán a múlt ködéből lassan kibontakozik egy ördögi figura: a Köd Hercege, aki minden kívánságot teljesít – de megkéri az árát.
„A Köd Hercegé-t olyan regénynek írtam, amit én is szívesen elolvastam volna tizenhárom-tizennégy évesen, és ami még huszonhárom, negyvenhárom vagy nyolcvanhárom évesen is magával ragad.”
Carlos Ruiz Zafón
