Donna Tartt-al A kis barát című regénye kapcsán ismerkedtem meg, és el is döntöttem, hogy el szeretném olvasni az összes könyvét. Sokat gondolkodtam, hogy melyikkel folytassam, végül Az Aranypintyet választottam, nemcsak a témája miatt, hanem azért is, mert Pulitzer-díjat nyert, és ezért nagyon kíváncsi voltam rá.
A történet már maga előrevetíti, hogy szívszorító sorok elé néz az olvasó, amelyet az írónő érzékletes és érzékeny leírásaival még tovább mélyít. A regény főszereplője Theo Decker, aki E/1-ben meséli el emlékeit attól a pillanattól kezdve, hogy egy New York-i terrortámadás során tizenhárom évesen elveszíti rajongva szeretett édesanyját. Ezt követően a fiút egy iskolai barátjának gazdag és előkelő családja fogadja be, majd az őt pár hónapja elhagyó apja viszi magával Los Angeles-be.
Az Aranypinty nem egy szívmelengető történet. Bennem az a gondolat járt végig, hogy olyan, mintha az írónő azt tűzte volna ki célul, hogy felemeli a szőnyeget a mérgező szülőkről. Merthogy mérgező, sőt egyes esetekben bántalmazó szülőkből nyomasztóan sok jelenik meg a könyvben. Theo-t ezzel szemben egészen különleges kapcsolat fűzte az édesanyjához, akinek elvesztése pótolhatatlan űrt hagy maga után a fiúban, ráadásul rajta kívül egyetlen élő, normális rokona sincs.
A regény egyszerre mutat görbe tükröt az alkoholista, pszichés zavarokkal küzdő, egészséges környezetet teremteni nem tudó szülőknek, miközben bepillanthatunk a felső-középosztálybeli New York-i elit világába, emellett pedig a hosszadalmas leírások váltják egymást a fordulatos, izgalmas cselekményekkel. Az írónő stílusa továbbra is magával ragadóan különleges, miközben magabiztos kézzel vezet minket végig a jól felépített eseménysorozaton.
Számomra a legélvezetesebbek Donna Tartt karakterábrázolásai voltak. A regény tele van izgalmasabbnál izgalmasabb szereplőkkel, akik közül kiemelkedő Pippa, a szintén a terrortámadás áldozatául esett lány és az idősödő bútorrestaurátor, Hobie alakja. De gyakorlatilag minden karakter izgalmas és eredeti, vagy más szemszögből nézve sajnálatos módon realista. A regény három helyszínen játszódik, New York-ban, Los Angeles-ben és Amszterdam-ban, amely közül nekem egyértelműen az első volt a leghangulatosabb, és Theo-val is itt történnek a legkellemesebb események.
Nehéz megfogalmaznom, hogy mit gondolok erről a regényről, mert az az igazság, hogy nem is nagyon tudom. Már jó pár napja elolvastam, és azóta ízlelgetem, őrlöm és emésztem magamban, de most sem könnyű írnom róla. Egyrészről továbbra is imádom Donna Tartt stílusát, a sötét és szomorú téma ellenére is. Az írónő számomra egyértelműen nagy tehetséggel teremti meg a regények hangulatát, és ez Az Aranypintyben sincs másképp. Ugyanakkor a történetet olvasni olyan volt, mintha végig egy súly lett volna a mellkasomon. Theo-t az ág is húzza, egyik trauma követi a másikat, amelyek elől a drogokba és az alkoholba menekül. Kaotikus sodródásában végül teljesen elkerülhetetlen módon az alvilágig süllyed, erkölcsi értékrendje erősen megkérdőjelezhető, alapvetően rossz döntéseket hoz, valahogy olyan figura ő, aki vonzza a bajt, és még véletlenül sem szeretne kitérni előle. Bár alapvetően távol áll tőlem Theo karaktere, mégis megérintett a története. Hogy miért? Az alábbi idézettel felelnék erre:
„Nagyon elszomorító, és olyasmi, amit csak most kezdek megérteni, hogy nem választhatjuk meg a szívünket. Nem kényszeríthetjük rá magunkat, hogy azt akarjuk, ami jó nekünk vagy ami jó másoknak. Nem választhatjuk meg, hogy milyen emberek legyünk. Mert hát… vajon nem sulykolják-e belénk gyerekkorunktól kezdve, nem kultúránk soha kétségbe nem vont közhelye-e ez? … William Blaketől Lady Gagáig, Rousseau-tól Rúmíig és a Toscáig és Mister Rogersig furcsán egységes az üzenet, elfogadják nagyok és kicsik: ha kétségeink vannak, mit tegyünk? Honnan tudjuk, mi a helyes? Minden pszichológus, minden pályaválasztási tanácsadó, minden Disney-hercegnő tudja a választ:„Légy önmagad.” “Hallgass a szívedre.” De megmondom, mire szeretnék igazán, valóban magyarázatot kapni valakitől. Mi van, ha valakinek történetesen olyan szív jutott, amelyben nem lehet megbízni?… Mi van, ha téged a szíved valami kifürkészhetetlen okból, szántszándékkal és elmondhatatlanul tündöklő felhőben elsodor az egészségtől, háziasságtól, polgári felelősségérzettől és erős társas kapcsolatoktól meg a többi engedelmesen betartott mindennapi erénytől, egyenesen a rombolás, önfelemésztés, katasztrófa gyönyörű lobogása felé?”
Donna Tartt egyébként nem kapkodta el, tíz éven át írta a 800 oldalas regényt, amely, mint említettem, elnyerte a legrangosabb amerikai elismerésnek számító Pulitzer-díjat. Érdekesség, hogy a díj nevét az anyagi alapjait megteremtő, magyar származású Pulitzer József amerikai újságíróról, kiadóról és sajtómágnástól kapta. Az Aranypintyből film is készült, ami ugyan itthon elég negatív kritikákat kapott, de én azért kíváncsiságból biztos megnézem.
Kiadó: Park
Kiadás éve: 2019
Oldalak száma: 800
Fordította: Kada Júlia
„Olvastad már az Aranypintyet?” – koktélpartik és baráti beszélgetések visszatérő kérdése volt ez a könyv megjelenése idején Amerikában. Tizenkét év hallgatás után jelentkezett új könyvvel az amerikai kortárs irodalom egyik legtitokzatosabb ikonikus figurája, és bebizonyította, hogy megérte a várakozást.
A könyv páratlan módon rögtön a második helyen nyitott a The New York Times bestsellerlistáján, majd hamarosan első lett, és 40 héten át szerepelt a tíz legolvasottabb könyv között. A kritikusok Az év könyvének választották, és 2014-ben elnyerte a Pulitzer-díjat. Ezzel egy időben megkezdte hódító útját a nemzetközi színtéren is: Finnországban, Franciaországban, Németországban és Olaszországban is bestseller lett, és eddig több mint 30 nyelvre adták el a jogokat, a megfilmesítésért pedig a legnagyobb hollywoodi stúdiók versengtek egymással.
A történet főszereplője egy szerető anya és egy távol lévő apa fia, a tizenhárom éves Theo Decker. Csodálatos módon túlél egy katasztrófát, mely azonban szétrombolja az életét. Magára marad New Yorkban, irányvesztetten és teljesen egyedül, míg végül egy gazdag barát családja befogadja. Ám a Park Avenue jómódú és távolságtartó világában sehogy sem talál otthonra. Sóvárog az anyja után, és görcsösen ragaszkodik ahhoz a tárgyhoz, amely a leginkább rá emlékezteti: egy kis méretű, varázslatos festményhez, amely végül az alvilág felé sodorja.
Az Aranypinty egy régen várt klasszikus történet veszteségről, megszállottságról, túlélésről és önmagunk megtalálásáról. Néhány oldal után magába szippant, nem hagy aludni, és nem engedi magát elfelejteni.
Donna Tartt (1963) amerikai írónőt már első regénye, a több mint 5 millió példányban elkelt A titkos történet (1992) világhírűvé tette. Második regénye, A kis barát (2002) WH Smith Irodalmi Díjat kapott. A 2014-ben megjelent Aranypinty Pulitzer-díjas lett, és Az év könyvének választották. A megfilmesítés jogait a Warner Bros. filmstúdió vette meg. Donna Tartt 2014-ben szerepelt a Time magazin Az év 100 legbefolyásosabb személyisége listáján.
