Valóban igazán fordulatos pszichológiai thriller tárul a szemünk elé, ha leemeljük a polcról ezt a könyvet. Bár a sztorija nem igazán eredeti, mégis más perspektívából közelít, tele van izgalmakkal, váratlan eseményekkel. Mikor már azt hiszed nem tud több meglepetést okozni, akkor jön még valami elképesztő. Fiona Barton-tól Az özvegy, illetve A gyermek című könyvet is olvastam, az is legalább ennyire tetszett. Aminek kifejezetten örülök, hogy az írónő egyáltalán nem unalmas és sablonos, a zsenialitáson kívül más elemek nem ismétlődnek írásaiban.
Két barátnő, egy nagy álom, utazgatni a világban. Első célpontjuk Thaiföld lenne, ami majdnem meghiúsul, aztán mégis eljutnak, még akkor is, ha nem igazán így képzelték. Eleinte minden csodás, aztán hiába a sok informálódás, belecsöppenek Ázsia sötét bugyraiba. A körülöttük formálódó kapcsolatok is a lehető legrosszabbul alakulnak, miközben a közösségi médiákban posztolt képeik alapján minden rendben. Két anya szörnyű álma valósul meg a történetben, vagy inkább három, melyből természetesen a sajtó sem maradhat ki.
Annyira valós, annyira el lehet képzelni, sőt Thaiföldön ez sajnos mindennapos esetnek számít. Tele van fordulatokkal, inkább pszichológiai thriller, de több esetben a nyomozás kerül előtérbe, így kriminek is mondhatnánk. Benne van, hogy a médiának mekkora a felelőssége egy-egy hír felszínre hozásában. Egyáltalán nem mindegy egy adott információ, hogyan van tálalva. Az az egyik legjobb benne, hogy mindezt úgy mutatja be, hogy egy riporter hölgy fia kerül reflektorfénybe. Így sok olyan szituációt találunk benne, hogy ha ő ülne a másik oldalon, mint riporter, pontosan így viselkedne, ugyanakkor megismeri azt, milyen védekezni, a vádaskodások kereszttüzében lenni. Kate Waters ennek ellenére szimpatikus szereplő, így mindez nem olyan, mint egy kárörvendés, csak bemutatja a kettősséget, illetve hogy milyen az, ha valaki túllépi az etika határait A sztori érdekében.
Az összes főbb szereplő személye nagyon érzelemdús hatást váltott ki belőlem, volt, hogy valakinek nagyon szurkoltam, hogy jobbra forduljon az élete, volt, hogy az egyik lányra nagyon haragudtam a buta viselkedése miatt. Még az utolsó pillanatban is kiderült valami, ami minden addigit megváltoztatott, izgalmas, csak úgy pörögtek a lapok a kezeim között.
A könyvet ezen a linken megtaláljátok!
Kiadó: XXI. század kiadó
Kiadás helye: Budapest
Kiadás ideje: 2019
Fordította: Tomori Gábor
Ismeretlen tettes. Vagy ismerős?
Hullámvasútként száguldó pszichothriller Az özvegy szerzőjétől. Minden szülő legborzalmasabb rémálmát kelti életre.
Thaiföldön eltűnik két tizennyolc éves lány. A családjaik a nemzetközi média reflektorfényébe kerülnek és szinte eszüket vesztik az aggodalomtól. De miben mesterkedtek a lányok, mielőtt nyomuk veszett?
Kate Waters újságíró elsőként csap le a sztorira. Egyfolytában a saját fia jár a fejében, aki két éve elindult otthonról és Kate azóta sem látta.
Apránként fény derül a lányok eltűnésének részleteire és minden érintett gyanítja: hiába jártak a világ másik végén, a veszély az otthonuk közelében leselkedik rájuk. Közelebb, mint gondolnánk.
„Különleges, csavaros történet. Barton ismét elmegy egészen a végsőkig.” – Publishers Weekly