CARA HUNTER: Egy ​közeli ismerős (Adam Fawley 1.)

Igazából a könyvsorozat második részére – Sötétben – figyeltem fel igazán, de mivel szeretek egy-egy szériát az elejétől kezdve olvasni, ezért vettem a kezembe az Egy közeli ismerőst. Ezt a döntésemet nem hogy nem bántam meg, de ez volt az egyik legjobb thriller/krimi, amit mostanában olvastam.

SPOILER!
A történet szerint eltűnik egy kislány. A rendőrök elkezdenek kutatni, kihallgatnak mindenkit, akinek köze lehet az ügyhöz, és tulajdonképpen elég hamar eljutnak a szülőkhöz, akikkel semmi sem stimmel. Furcsán viselkednek, titkolóznak, és egész egyszerűen érezni lehet, hogy feszül valami a háttérben.
A vizsgálódás során valahogy mindig elhalnak a nyomok, és a detektíveknek újra és újra át kell gondolniuk, mi az amit nem vettek észre. Ami nekem nagyon tetszett, mert így nem tudtam már a regény felénél, hogy ki a tettes. Ki a tettes? Volt-e egyáltalán bűntény? Mert valójában még csak sejtelmem sem volt, hogy mi történt, és túlzás nélkül állíthatom, hogy az utolsó lapokig ez így is maradt.

Emellett az írónő a cselekményt  internetes bejegyzésekkel tette érdekesebbé, melyekben nem csak találgat az internet népe, vagy apró információmorzsákat oszt meg egymással, hanem egészen a szülők meglincseléséig, egymás felbújtásáig is elmegy. A twitteres bejegyzések amellett, hogy valóságosabbá tették a sztorit, számomra nagyon dühítőek voltak. Ezeket az embereket, akiknek mindenről van véleménye és lehetőleg mindenhova leírják, aztán ismeretlenekkel veszekszenek, ismeretleneket ítélnek el, miközben magára az esetre nincs rálátásuk, alapból ki nem állhatom. Szörnyű volt olvasni, hogy egy-egy ilyen „megmondó” ember szavainak milyen hatása lett a történetre  nézve. Az volt benne a legszörnyűbb, hogy a mindennapokban gond nélkül el tudok képzelni egy hasonló szituációt.

A regénynek mégis a legfontosabb üzenete a témája volt. A szerző nagyon szépen beépítette a cselekménybe, hogy az összes ténnyel tisztába legyünk egy gyermek eltűnése kapcsán. Miközben olvastam ezt a fordulatos, letehetetlen krimit/thrillert szinte észrevétlenül jegyeztem meg ezeket az információkat, melyeket úgy gondolom mindenkinek tudnia kéne.


Kiadó: XXI. Század
Kiadás éve: 2018
Oldalak száma: 400 oldal
Fordította: Gömöri Péter

Hogyan tűnhet el egy gyerek nyom nélkül?

A nyolcéves kislány, Daisy Mason eltűnik egy egyszerű családi vacsoráról. A csendes kertvárosban senki nem látott semmit – legalábbis ezt mondja mindenki.

Adam Fawley detektív ugyanakkor tudja, hogy tíz ilyen esetből kilencben csak olyan ember lehet a tettes, akit az áldozat ismert. Vagyis valaki hazudik.

Az óra ketyeg, könnyen kifuthatnak az időből…

Az Egy közeli ismerős egy új detektívsorozat első darabja, mely lázban tartja a brit krimiolvasókat és megjelenése óta előkelő helyen szerepel Anglia minden sikerlistáján.

„Cara Hunter máris úgy ír, mint egy profi. Imádnivaló tempó, egyre csak emelkedő feszültség”- The Times
„Magával ránt a rejtély, Hunter hagyja, hadd találgass – az utolsó oldalig ” – Daily Express
„Az egyik legjobb thriller, amit valaha olvastam” – Kathryn Croft

Tags: 2018, 21.század kiadó, 5 csillag, cara hunter, egy közeli ismerős, krimi, thriller

Kapcsolódó bejegyzések

előző bejegyzés következő bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenegy − tíz =

0 shares

Archívum

Címkék