Amikor elolvastam a könyv fülszövegét, tudtam, hogy megint egy szívfacsaró elbeszélést választottam legújabb olvasmányomul.
A mű alapjául igaz történet szolgál: az 1950-es években Kanadában, Quebec tartományban, a régió akkori miniszterelnöke, Duplessis, az egyik tervezeteként az árvaság, mint intézmény „megszűntetését” tűzte ki célul. Az egyház, tulajdonképpen korlátlan hatalommal felruházva, átvette az iskolákat, kórházakat, az árvaházakat. A menedékeket pszichiátriai intézményekké alakította, az árvákat mentális betegekké, mert Duplessis kormánya sokkal több pénzt fizetett a betegek ápolásáért, mint az árvák neveléséért. Így a gyerekek kénytelenek voltak tényleges pszichiátrai kórképpel rendelkező emberek között élni, sőt ápolni őket, a legalantasabb munkákat elvégezni, a szabadulás, a „kinti” élet teljes reménye nélkül.
SPOILER!
Ezeket a tényeket felhasználva írta meg Joanna Goodman Maggie életét, akinek fiatalon a szülei nyomására le kellett mondania gyermekéről, Elodie-ról.
A cselekmény két szálon fut: egyrészről megismerhetjük Maggie életét, aki abszolút nem felejtette el gyermekét, sőt folyamatosan próbálja megtalálni, ami a mai világban sem egyszerű dolog, hát akkor egy olyan korszakban, amikor a gyerekeket többek között eladták, esetleg meghamisították a születési anyakönyvi kivonatukat. Természetesen mindezt teljesen illegálisan, ugyanakkor mivel nagyon sok résztvevője volt egy-egy esetnek, mindenki hallgatott.
Másrészről egy idő után bekúszik a cselekménybe a második szál: Elodie sorsa. Az írónő egy az egyben bemutatja, hogy alakult át egy árvaház pszichiátriai intézetté, hogyan változtak meg egyik napról a másikra Elodie életkörülményei, hogy lett egyre kilátástalanabb a helyzete. Miken kellett keresztülmennie eleve azért, hogy túléljen egy-egy napot. A lány életének mozzanatait borzalmas volt olvasni, ami viszont még jobban megviselt, amikor a regény letétele után rákerestem a Duplessis árvákra, és rá kellett jönnöm, hogy az írónő a legszörnyűbb részletektől „megkímélt” minket.
Az elbeszélésben van egy nagyon erős szerelmi szál, ami végigkíséri a történetet és méginkább tönkretesz minket a betűk falása közben. Ugyanis szinte lehetetlen letenni a művet, és csak azért szinte, mert annyira szívbe markoló, annyira megvisel érzelmileg, hogy muszáj olvasás közben szüneteket tartani.
A szereplők a végletekig kidolgozottak, a történet annak ellenére, hogy ismerjük az alapjait rendkívül összetett, mégis olvasmányos.
Nagyon örülök neki, hogy megtaláltam ezt a regényt, mert egy fiktív történetbe csomagolva megismerhettem a történelem egy sötét időszakát.
Kiadó: Libri Kiadó
Kiadás éve: 2019
Oldalak száma: 460 oldal
Fordította: Getto Katalin
Jóváteheti-e a szeretet a jóvátehetetlent?
Az 1950-es években járunk a kanadai Québecben, ahol az angol és francia közösségek együttélése csak látszólag harmonikus, a mélyben súlyos feszültségek húzódnak.
A tizenöt éves Maggie Hughes angol apja sem szíveli a franciákat, s mindenáron meg akarja akadályozni, hogy Maggie a szomszédos farmon élő francia fiúhoz menjen feleségül. Így amikor Maggie teherbe esik, a szülei ráveszik, hogy mondjon le a kislányról, s az újszülött Elodie árvaházba kerül.
A kislány amúgy sem könnyű sorsa újabb tragikus fordulatot vesz, amikor a nagyobb állami támogatás miatt a gyermekotthont, ahol él, elmegyógyintézetté, a több ezer állami gondozott gyermeket pedig értelmi fogyatékossá nyilvánítják.
Van-e szabadulás ebből a kilátástalan helyzetből? Túl lehet-e élni egy léleknyomorító intézmény megaláztatásait, és létezhet-e feloldozás és megnyugvás egy anya számára, aki ilyen helyzetbe taszította gyermekét?
Joanna Goodman valós eseményeken alapuló regénye szívbe markoló és felemelő történet az anya-lánya kötelék megbonthatatlanságáról, s megrázó pillanatfelvétel Kanada történelmének egyik sötét időszakáról.
Joanna Goodman kanadai írónő ötödik regénye, az Elveszett lelkek otthona 2018-ban jelent meg, és óriási kritikai visszhangot váltott ki. A 20. század közepén a québéci hatóságok a katolikus egyház közreműködésével körülbelül húszezer árva gyereket nyilvánítottak értelmi fogyatékossá a nagyobb állami támogatás reményében. A tartomány akkori vezetője után magukat Duplessis-árváknak nevező károsultaknak az ügy kirobbanását követően a kanadai kormány jóvátételt fizetett.
