Aki rendszeresen olvassa a blogot, tudja, hogy nagy rajongója vagyok Dupin felügyelőnek. Jean-Luc Bannalec: Bretagne-i büszkeség című regényével már a negyedik alkalommal kalauzol el minket ebbe a számomra eddig ismeretlen, de csodálatos világba és kedvenc, morcos, munkamániás felügyelőnk is visszatér. Engem ismét a tájleírások és a hangulat varázsolt el, a szerző kiválóan ért az atmoszférateremtéshez. Ez a regény nem csupán egy egyszerű krimi, hanem egyfajta szerelmes levél Bretagne-hoz, ahol a táj és a helyi kultúra legalább olyan fontos része a könyvnek, mint a bűnügyi történet.
Dupin felügyelőt munkája ezúttal a lenyűgöző Belon folyó partjára és a Monts d’Arrée vadregényes, kopár, ködbe vesző vidékére vezeti. A történet kiindulópontja egy különös haláleset a Yeun Elez mocsarában, amely a helyi legendák szerint a pokol kapuja, így a nyomozás már az első pillanattól kezdve átitatódik kelta misztikummal és ősi babonákkal. A holttest azonban nyomtalanul eltűnik, és felmerül, hogy az idős szemtanú esetleg csak képzelődött. Később, Monts d’Arrée különös vidékén egy újabb tetem bukkan fel, akinek személyazonossága ismeretlen, így kedvenc felügyelőnknek most sincs könnyű dolga. Ezúttal egy újabb, számomra ismeretlen világba: az osztrigatenyésztők különös közösségbe vezet el minket.
Dupin karaktere ebben a részben is hozza a tőle megszokott, szerethetően morcos formáját. A koffeinfüggő, szabályokat sajátosan értelmező és a modern technológiával örök hadilábon álló nyomozónak nemcsak a haláleseteket kell felderítenie, hanem ismét meg kell küzdenie a bretonok zárkózottságával is. Ráadásul a szerelmi életére sincs még mindig elegendő ideje, de én továbbra is rendületlenül szurkolok neki.
Nekem a regényben legjobban továbbra is Bannalec stílusa tetszik legjobban, néha már-már útikönyveket idéző alapossággal festi le a környezetet, az ételeket és a helyi szokásokat. Olvasás közben szinte érezzük a sűrű ködöt és a mocsár illatát, miközben együtt kortyoljuk Dupin felügyelővel a kávékat és kóstoljuk meg a világhíres osztrigákat. A cselekmény tempója épp ezért lassabb, így aki pörgős, akciódús krimire vágyik, az talán türelmetlennek érezheti magát a hosszú gasztronómiai és történelmi kitérők során, én viszont pont ezért szeretem a könyveit. Valamint azért is, hogy egy számomra eddig ismeretlen világról és vidékről olvashatok.
Az író láthatóan alapos kutatómunkát végzett a breton történelem és a kelta mitológia terén, így a nyomozás szálai természetes módon fonódnak össze a múltbéli titkokkal és a jelenkori családi viszályokkal.
A Bretagne-i büszkeség-et elsősorban azoknak ajánlom, akik kedvelik a klasszikus, „lassú” krimiket. Ez a könyv inkább egy hangulatos utazás, amely után az embernek azonnal kedve támad felkeresni Bretagne eldugott falvait, hogy saját szemével lássa azt a titokzatos világot, ahol a legendák és a valóság határai ilyen szorosan egybefolynak. Nálam továbbra is öt csillag, várom a következő kötetet is.
Dupin hitetlenkedve felsóhajtott. Úgy érezte magát, mintha egy Dan Brown-thrillerbe került volna: titkos társaságok, páholyok, szövetségek. És a kereszténység legfontosabb ünnepei és szimbólumai okkult pogány rítusokat és szertartásokat takartak.”
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2025
Eredeti kiadás éve: 2015
Oldalak száma: 328
Fordította: Szalay Zsuzsanna
Tisztátalan lelkek bolyongtak itt napnyugta előtt és után a megváltás kétségbeesett reményében. A világhírű osztrigatenyésztő vidéken, a festői Belon folyónál, varázslatos erdők és az Atlanti-óceán ölelésében egy férfi holttestére lesz figyelmes valaki. Ám mielőtt a rendőrség kiérkezne, a test nyomtalanul eltűnik. Nem sokkal később Dupin felügyelőt a legendáktól övezett vidék, a Monts d’Arrée különös lankáihoz szólítják, amelyek között egy újabb holttest bukkan fel, az elhunyt kilétét azonban senki sem ismeri. Amikor fény derül arra, hogy a nyomok egy kelta testvérnemzethez, a homokrabló maffiához és titokzatos druida szektákhoz vezetnek, a nyomozó rádöbben, hogy ez lesz pályája eddigi legabszurdabb ügye.
