Milyen könyvekkel kuckózz be 2019. őszén?

Lehet most még nem érzitek, de hamarosan itt van az ősz. Aminek én, személy szerint nagyon örülök. Szeretem amikor kint esik az eső, én pedig egy jó könyvvel és egy pohár teával a kanapén lazítok.
Hogy Ti is felkészülve várjátok ezt az időszakot, csináltam egy kis válogatást az ősszel megjelenő könyvekből.
Jó szemezgetést! 🙂

Miriam Toews: Nők beszélgetnek

Várható megjelenés: 2019. szeptember 2.

Kiadó: Európa Kiadó
Oldalak száma: 232 oldal
Fordította: Molnár Eszter

Bolíviában, ​egy távoli, eldugott mennonita településen 2005 és 2009 között lányok és asszonyok százaival esett meg, hogy reggel kábán, fájó testrészekkel, zúzódásokkal borítva, vérezve ébredtek, miután éjszaka megtámadták őket. A támadásokat eleinte szellemeknek vagy démonoknak tulajdonították. A közösség tagjai közül néhányan úgy vélték, a támadásokkal Isten vagy a Sátán bünteti a nőket bűneikért; többen hazugsággal vádolták a nőket, hogy így akarják felhívni magukra a közösség figyelmét vagy házasságtörésüket palástolni; megint mások pedig azt gondolták, hogy az egész a nők élénk fantáziájának szüleménye.
Végül azonban kiderült, hogy a támadásokért a kolónia nyolc férfi tagja felelős. Az állatgyógyászatban alkalmazott érzéstelenítőszerrel, nadragulyapermettel kábították eláldozataikat, és az eszméletlen nőket megerőszakolták.
A bolíviai bíróság 2011-ben bűnösnek nyilvánította a nyolc férfit, és hosszú börtönbüntetésre ítélte őket. De 2013-ban, miközben az elítélt férfiak még börtönbüntetésüket töltötték, a kolóniában újrakezdődtek a korábbiakhoz hasonló támadások és szexuális visszaélések.
A Nők beszélgetnek, amelyben két család lányai és asszonyai vitatják meg a történtek után szóba jöhető lehetőségeiket – Semmit sem tenni / Maradni és harcolni / Elmenni –, regény formában alakot öltött reakció ezekre a valós eseményekre, s ugyanakkor a női képzelet terméke.

J. L. Butler: Enyém ​vagy

Várható megjelenés: 2019. szeptember 2.

Kiadó: XXI. Század
Oldalak száma: 480 oldal
Fordította: Simonyi Ágnes

Tasmina Perry első álnéven írt pszichothrillerében a műfaj új területén próbál szerencsét.
Martin felesége hirtelen eltűnik. Egy ideje nem éltek együtt, ennek ellenére a férfi az első számú gyanúsított. Ügyvédje, Francine módszeresen építi a karrierjét és csak egy lépésre van attól, hogy bekerüljön a londoni jogászok krémjébe. Martinnal nagyon vonzódnak egymáshoz és őrült viszonyba kezdenek.
Francine nem bízik meg a férfiban, aki egy különös történettel áll elő. Az ügyvédnő hirtelen titkok és hazugságok labirintusában találja magát…
Vajon mi történt azon az estén, amire Francine képtelen visszaemlékezni? A háló egyre szorosabbra fonódik körülötte: nemcsak a karrierje forog kockán, hanem az élete is.
„Elkap és egy pillanatra sem ereszt: felkavaró történet London sötét oldaláról.” – Erin Kelly
„Képtelenség letenni: intelligens, lenyűgöző.” – Adele Parks
„Remekül megírt, lebilincselő történet. Kizárt, hogy félbehagyd.” – Jane Corry

Stephen King: A kívülálló

Várható megjelenés: 2019. szeptember 5.

Kiadó: Európa Kiadó
Oldalak száma: 480 oldal
Fordította: Dranka Anita

A ​Mr. Mercedes – Aki kapja, marja – Agykontroll trilógia után Stephen King – vagy ahogy rajongói világszerte emlegetik: a Mester – ismét egy hátborzongató thrillerrel hozza rá olvasóira az álmatlanságot.

Az oklahomai kisváros, Flint City egyik parkjában brutálisan megerőszakolt, meggyilkolt és megcsonkított holttestre bukkannak. Az áldozat Frank Peterson, egy fehér fiúgyermek, életkora 11 év. A felfoghatatlan tett elkövetője pedig szemtanúk állítása és több, cáfolhatatlan bizonyíték szerint Terry Maitland gimnáziumi irodalomtanár és baseballedző, azaz T. edző, egy mindenki által ismert, köztiszteletben álló ember, két kislány édesapja.
Ralph Anderson nyomozó letartóztatja az edzőt, méghozzá a lehető legmegalázóbb módon: a Maitland csapata számára kulcsfontosságú meccs közben, a szurkolósereg szeme láttára. Anderson indulata érthető: az ő kamasz fia is T. edző keze alatt tanulta a sportot.
Az igazságszolgáltatás folyamatában azonban fennakadást okoz, hogy Maitlandnek kikezdhetetlen alibije van: szemtanúk, ujjlenyomatok, sőt DNS-minta igazolják, hogy a gyilkosság idején egy másik, távoli városban tartózkodott. Anderson nyomozónak segítőtársaival együtt választ kell találniuk a kérdésre: hogyan lehet ugyanaz az ember egyszerre két helyen?
A rejtély megoldása Kinghez méltóan egyszerre hihetetlen és kétségbevonhatatlan, bármennyire sokkolja is azokat, akik egy texasi barlang mélyén végül szembekerülnek vele.
A kívülálló amellett, hogy a New York Times bestsellerlistájának élére került, a Goodreads-en 2018-ban kategóriájának legjobb könyve lett, és az HBO minisorozatot készít belőle.

Thomas Harris: Cari Mora

Várható megjelenés: 2019. szeptember 6.

Kiadó: General Press
Oldalak száma: 320 oldal

Fél tonna arany rejlik egy Miami Beach-i tengerparton álló villa alatt. Akik évek óta keresik, mindenre képesek. A bandát Hans-Peter Schneider vezeti, akit csillapíthatatlan étvágy hajt, és azzal keresi a kenyerét, hogy valóra váltja a gazdag emberek erőszakos fantáziáit.
Cari Mora, a ház őrzője az erőszak elől menekült el a szülőhazájából. Miamiban él, ahol a bizonytalan ideiglenes menekültstátusz miatt ki van téve a bevándorlási hivatal kényének-kedvének. Ahogy Hans-Peter egyre közeledik a kincshez, megakad a szeme a gyönyörű nőn, akin sebet ejtett a háború. Cari Mora azonban meglepő képességekkel rendelkezik, és a túlélőösztönét már korábban is próbára tette a sors.

Graham Moore: Az éjszaka fénye

Várható megjelenés: 2019. szeptember 10.

Kiadó: Agave Könyvek
Oldalak száma: 416 oldal
Fordította: Orosz Anna

1888, ​New York. Ugyan az utcákat még gázlámpák világítják meg haloványan az éjszakában, de az elektromos fény csodája már megszületőben van. Hatalmas vagyon ütheti annak a markát, aki elsőként fog egész városokat fényárba borítani, a verseny pedig igencsak kiélezett. Paul Cravath, a Columbia Egyetemen frissen végzett, tapasztalatlan ügyvéd váratlanul kerül e csatározások kellős közepébe: George Westinghouse bízza meg egy megnyerhetetlen üggyel. Westinghouse Thomas Edisonnal áll perben, a tét egymilliárd dollár, a kérdés pedig, hogy ki találta fel az izzólámpát, és kinek áll jogában az egész országot meghódítani vele?

Az ügynek köszönhetően Paul betekintést nyer a társadalom legfelsőbb rétegébe – a rongyrázós partikba, a Gramercy Park nemesi villáiba és a zárt ajtók mögött történő sötét üzelmekbe. Edison ravasz és veszélyes ellenfél, saját kémhálózatot működtet, a zsebében vannak az újságok és maga J. P. Morgan támogatja. Ezzel szemben Westinghouse-nak szinte semmije sincs a meggyőződésén kívül: Paullal együtt egy Nikola Tesla nevű szerb tudóstól várják a csodát, aki a nyelvet meglehetősen rosszul beszéli és társaságban furcsán viselkedik. Ahogy a fiatal ügyvéd egyre jobban beleássa magát az ügybe és egyre nagyobb kockázatot vállal, rádöbben, hogy minden érintettnek megvannak a saját kis játszmái, és senki sem az, aminek látszik. Ez pedig különösen nagy veszélyeket eredményezhet az egész országra nézve.

Graham Moore, a Kódjátszma Oscar-díjas forgatókönyvírójának történelmi regénye megtörtént eseményeken alapszik, és sokszor a leghajmeresztőbb jeleneteiben sincs egy szemernyi fikció sem. Az éjszaka fénye nem véletlenül lett hatalmas bestseller: nemcsak a nagy áramháború legfontosabb momentumait mutatja be letehetetlen stílusban, de döbbenetes képet fest egy olyan Amerika létrejöttéről, ami mindmáig ereje teljében létezik.

Cecelia Ahern: Utóirat: Még most is szeretlek!(Ui.: Szeretlek 2.)

Várható megjelenés: 2019. október 2.

Kiadó: Athenaeum
Oldalak száma: 350 oldal
Fordította: Szieberth Ádám

Holly Kennedy biztonságos élete a feje tetejére áll, amikor „megtalálja” az Utóirat: Szeretlek Klub. A klub tagjait megihlette, amit Holly néhai férje, Gerry leveleiről hallottak, és ők is búcsúüzenetet akarnak hátrahagyni szeretteiknek. Megkérik az özvegyet, segítsen nekik.
Holly egyvalamiben biztos: semmiképp nem hagyja magát visszarángatni mélységes gyászába, amelyen nagy nehezen túllépett. Hét évbe telt, mire újra összerakta és kitalálta magát, és szeretné tovább élni az életét. Ám rá kell döbbennie, hogy ha szeretünk valakit, mindig van még valami mondandónk…
Az Utóirat: Szeretlek! világsikerű könyv várva-várt folytatása.

Fiona Barton: A gyanúsított

Várható megjelenés: 2019. október 8.

Kiadó: XXI. Század
Fordította: Tomori Gábor

Ismeretlen tettes. Vagy ismerős?
Hullámvasútként száguldó pszichothriller Az özvegy szerzőjétől. Minden szülő legborzalmasabb rémálmát kelti életre.
Thaiföldön eltűnik két tizennyolc éves lány. A családjaik a nemzetközi média reflektorfényébe kerülnek és szinte eszüket vesztik az aggodalomtól. De miben mesterkedtek a lányok, mielőtt nyomuk veszett?
Kate Waters újságíró elsőként csap le a sztorira. Egyfolytában a saját fia jár a fejében, aki két éve elindult otthonról és Kate azóta sem látta.
Apránként fény derül a lányok eltűnésének részleteire és minden érintett gyanítja: hiába jártak a világ másik végén, a veszély az otthonuk közelében leselkedik rájuk. Közelebb, mint gondolnánk.
„Különleges, csavaros történet. Barton ismét elmegy egészen a végsőkig.” – Publishers Weekly

Stephanie Garber: Legendary (Caraval 2.)

Várható megjelenés: 2019. október 8.

Kiadó: Kolibri Kiadó

Az ​év ifjúsági könyve! – Teen Vogue

Egy összetört szív.
Egy megfizetendő adósság.
Egy vérre menő játék.

Donatella Dragna a Caraval varázslatos világában végleg megszabadult zsarnok apjától, és a nővérét, Scarlettet is megmentette egy baljós házasságtól. Lenne mit ünnepelnie a Dragna-lányoknak – de Tella még nem szabad.
Még a játék előtt, végső kétségbeesésében egyezséget kötött egy bűnözővel, és most olyasmivel tartozik neki, amit eddig soha senki nem tudott megszerezni. Ki kell derítenie a Caraval mester, Legend valódi nevét! Erre csak egyetlenegy esélye van: ha megnyeri a Caravalt.
Tella tehát második alkalommal is beleveti magát a legendás versengésbe, és ezzel keresztezi egy gyilkos trónörökös útját, belebonyolódik egy elátkozott szerelembe, valamint a titkok kusza hálójába… amivel bajba sodorja Scarlettet is.
A Caraval mindig is bátorságot, ravaszságot és áldozatokat követelt. Ám ezúttal még többet kér a játék: ha Tella nem tudja teljesíteni, amit az alkuban ígért, és nem szolgáltatja ki Legend igazi nevét, mindent elveszít – talán még az életét is. De ha nyer, Legend meghal, és a Caraval örökre megsemmisül.

Isten hozott újra a Caravalban… a játék még csak most kezdődik igazán!

Michelle Marly: Édith Piaf és a szerelem dala

Várható megjelenés: 2019. október 9.

Kiadó: Kossuth Kiadó
Oldalak száma: 400 oldal

„A BOLDOGSÁGÉRT KÖNNYEKKEL KELL FIZETNI.”
ÉDITH PIAF

Párizs, 1944. Miután véget ér Franciaország német megszállása, Édith Piafot kollaborációval vádolják a francia hatóságok, és az énekesnő attól tart, hogy fellépési tilalommal fogják sújtani. Miközben bizonyítani igyekszik, hogy ártatlan, megismerkedik Yves Montand-nal, egy sete-suta, de tehetséges fiatal énekessel. Tanítani kezdi, és a két sanzonénekesből hamar szerelmespár lesz. Az Yves oldalán megélt boldogság Édithet egy dal írására inspriálja. Így születik meg a La vie en rose (Az élet rózsaszínben) – a sanzon, amely legendássá teszi az énekesnőt.

Édith Piaf – akihez foghatóan senki sem testesítette meg az élet bátor akarását, és aki sem a művészetében, sem az életében nem ismert korlátokat.

R. Kelényi Angelika: A lánynevelde 1. (Riva nővérek)

Várható megjelenés: 2019. október 15.

Kiadó: Álomgyár Kiadó
Oldalak száma: 352 oldal

Szerelmi ​titkok és bűntények – Róma, 1865

Öt évvel a Sant’Ambrogio zárdában történtek után…
Katharina hercegnő támogatásával Blanca, azaz új nevén Christina Rivera a húgaival együtt egy lányiskolát hoz létre reménytelen sorsú gyerekeknek és fiatal nőknek.
A Sorores nevet viselő iskola árvák, meggyalázottak, kitaszítottak menedéke lesz. A bentlakásos intézetben a tanulók kiváló oktatásban részesülnek, de nem csak tudományt, művészeteket és finom modort tanítanak nekik…
Marco Fiore, barátja, Valentini atya unszolására magánnyomozó irodát nyit, és az évek során egyre több sikeres bűnügyet old meg. Egy nap bekopogtat hozzá egy kétségbeesett nő, és a segítségét kéri eltűnt férje ügyében. A gazdag férfi hírhedt szoknyavadász, de a felesége szerint soha nem hagyná el szó nélkül. Az asszony biztos benne, hogy meghalt vagy elrabolták.
A nyomok egy mulatóba vezetnek, melynek titkos termeiben rejtélyes szeánszokat tartanak.
Ugyanebben az időben Christina egy vérző, félholtra vert fiatal nőt talál az iskolája kapujában, aki védelmet kér tőle…
A Sorores lányai segítenek neki, de vajon megérdemli-e a támogatásukat?
És van-e köze az eltűnt férfi, és a meggyötört lány esetének egymáshoz?
Marco és Christina újra együtt nyomoz, és nem csak a két bűntény szálai fonódnak össze…
R. Kelényi Angelika Terézanyu-díjas, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt írónő ezúttal is a 19. századi Rómába viszi olvasóit. A Riva nővérek-sorozat harmadik részében ismét egy megbotránkoztató bűnügyet tár fel a két főszereplő segítségével. Ahogy az írónőtől már megszokhattuk, a regényt átszövik a titkok, gyilkosságok, a kaland, a szenvedély és a romantika.

Lisa Jackson: Paranoiás

Várható megjelenés: 2019. október 20.

Kiadó: Álomgyár Kiadó
Oldalak száma: 560 oldal

„Feszült, ​izgalmas és meghökkentő. Odaszegezi az olvasót a székhez.” – Booklist

„Félelmetes történet tele veszéllyel és megdöbbentő csavarral.” – RT Book Reviews

Vannak, akik úgy gondolják, Rachel Gaston húsz évvel ezelőtt megúszott egy gyilkosságot.
Rachel még mindig nem érti, egy ostoba kamasz játék hogyan válhatott halálossá – illetve hogy ki cserélte ki a puha töltényű légpisztolyát valódi fegyverre. Amikor egy alak a semmiből elé ugrott a sötétben, ő gondolkodás nélkül lőtt. Aztán felismerte a féltestvérét, Luke-ot, ahogy a vér egyre jobban elárasztotta a mellkasát.

A terápia ellenére Rachel rémálmai arról az estéről folytatódnak. A szorongása hozzájárult a válásához Cade Ryder nyomozóval, annak ellenére is, hogy a férfi saját magát hibáztatta. Ahogy közeledik Rachel érettségi találkozója, a nő úgy érzi, a képzelete gonosz tréfát űz vele: mintha a tárgyak a házában maguktól elmozdulnának a helyükről; mintha idegen parfüm terjengene a levegőben; mintha valaki követné az autóját; figyelné a házát.

Minden oka megvan, hogy féljen. És ahogy az összefüggés egyre jobban kibontakozik egy új gyilkossági ügy nyomai és Luke halála között, Rachel ráébred, hogy nem menekülhet a múlt elől, és az igazság talán sokkal sötétebb, mint a legfélelmetesebb rémálmai.

A New York Times bestsellerszerzőjének, Lisa Jacksonnak a legújabb, magyarul megjelenő idegborzoló thrillere egy bűntudattól üldözött nőről megmutatja, hogy semmiben sem bízhatsz, még a saját emlékeidben sem.

Genki Kawamura: Ha ​a macskák eltűnnének a világból

Várható megjelenés: 2019. október 21.

Kiadó: XXI. Század
Oldalak száma: 144 oldal
Fordította: Vihar Judit

A történet főhősének napjai meg vannak számlálva. A rokonaival nem érintkezik, egyedül él, egyetlen társasága Káposzta nevű macskája és bizony felkészületlenül éri, amikor a doktor közli vele, hogy már csak néhány hónapja van hátra.
De mielőtt nekiláthatna, hogy elintézzen mindent, amit feltétlenül meg akar tenni, megjelenik előtte az Ördög és különleges ajánlatot tesz: cserébe azért, ha egy dolog eltűnik a világból, az elbeszélő egy nappal tovább élhet.
És ezzel egy nagyon bizarr hét veszi kezdetét…
Kawamura többszörösen díjazott könyve hónapokig szerepelt a legfontosabb sikerlistákon, világszerte több mint egy millió példányban kelt el, harminckét országban jelent meg. Témája maga az emberi életút; azok a veszteségek, amelyeket óhatatlanul elszenvedünk. Eszünkbe idézi, miért kell szorosan magunk mellett tartanunk szeretteinket és hogyan fedezzük fel azt, ami igazán számít az életben.

Palotás Petra: Igazgyöngyök

Várható megjelenés: 2019. november 10.

Kiadó: Álomgyár Kiadó
Oldalak száma: 272 oldal

Lélekmelengető történetek az ezerarcú szeretetről

Ki ne szeretne a rohanó, kapkodó világunkban olykor megpihenni néhány pillanatra, hogy egy csésze forró tea társaságában elmerüljön egy könyv lapjai között? Ez a kötet több tucatnyi, érzelmekkel teli novellát köt csokorba: melegséget, mosolyt vagy éppen könnyeket fakasztó írásokat, olyan érzelemkovácsoló történeteket, amelyeket a valós élet ihletett. Születésnapok, szentesték, szerelmek vagy éppen végső búcsúk… Remény, öröm, megbocsátás, vágy vagy akár félelem…

Palotás Petra jól ismert, kifinomult és érzelmes stílusában olyan hétköznapi csodákat, gondolatokat és pillanatképeket hoz el legújabb művében az olvasóknak, amelyek, mint a tenger mélyén lapuló igazgyöngyök, csak arra várnak, hogy megmutathassák a szépségüket.

Borsa Brown: Gyalázat és szerelem (Gyalázat 3.)

Várható megjelenés: 2019. október 21.

Kiadó: Álomgyár Kiadó
Oldalak száma: 520 oldal

Dorothy ​Miller, a sokat elszenvedett amish lány visszakerül a saját közösségébe, Sarasotába, ám már semmi sem olyan, mint volt. Amikor a sok csapás után megkezdheti Rumspringáját, a szabad életet, még nagyobbat fordul vele a világ.
Gregory Hamilton kemény üzletemberként ragaszkodik a terveihez, ám a fellobbanó vágyait ő sem képes kordában tartani.
Samuel Zookot, az amish fiút olyan veszteségek érik, amiket nehezen dolgoz föl. Elveszíti az uralmat a saját élete fölött, miközben az amish maffiában betöltött szerepe egyre csak nő…
Három ember, akik rádöbbennek, hogy sokszor nem irányíthatják saját sorsukat, ugyanakkor mások életét pecsételhetik meg. Három ember, akik rájönnek, hogy józanul dönteni, észnél maradni nem mindig a jó irány. Mert igenis „részegedni kell a szerelemtől”…
A különleges, szókimondó, ugyanakkor érzelmes és szenvedélyes, erotikában bővelkedő írásairól ismert Borsa Brown új sorozatában, a Gyalázat-trilógiában ezúttal is egy elzárt közösségbe, az amishok világába enged betekintést. A sorozat befejező kötetében kiderül, hová vezetett Dorothy, Gregory és Samuel különös, olykor fájdalmas, máskor szívmelengető utazása.

J.D. Barker: A ​hatodik éjszaka (4MGY 3.)

Várható megjelenés: 2019. november 28.

Kiadó: Agave Könyvek
Fordította: Bosnyák Edit

Sam Porter nyomozóban a „Bocsáss meg, Atyám!”-szöveg rég elfeledett emlékeket idéz fel, a szándékosan eltemetett múltat. Anson Bishop számára ez a három szó köti össze a gyermekkort a jelennel, miközben fellebbenti a fátylat az évtizedek óta rejtegetett igazságról.

Ez a holttestek mellett hagyott szöveg arra utal, hogy az áldozatokkal ugyanaz a gyilkos végzett, de azonos időben fedezik fel őket Chicagóban és Dél-Karolinában. Ha ugyanaz a gyilkos végzett velük, vajon hogyan hidalta át az ezer mérföldes távolságot?

A Chicagói Rendőrség és az FBI háza táján közben teljes a zűrzavar: egy lezárt kórház, egy szélhámos zsaru és korrupció egészen a legmagasabb szintekig. Amikor Anson Bishop, a hírhedt 4MGY sorozatgyilkosságok gyanúsítottja feladja magát, egy meglepő történettel áll elő, amely a feje tetejére állítja a nyomozást, és az összes érintett életét megváltoztatja.

 

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,
előző bejegyzés következő bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

4 × 3 =

0 shares

Archívum

Címkék