Palotás Petrában nem lehet csalódni. Ismét egy jó kis kalandra hívott minket, ezúttal Máltára kalauzolt minket a Szárnyaszegett Pillangók második részében.
Korábban írtunk a Szárnyaszegett Pillangók első részéről, ahol megismerkedhettünk Laurával a sorozat főhősnőjével, akkor Bangkokban keveredett izgalmas és egyben veszélyes helyzetbe. A második rész arról szól, hogy a fotós lány hazaérkezik Stockholmba, ahol a sivár hétköznapokkal kell szembesüljön. Már-már unatkozni kezd, mikor szomszédasszonya beavatja egy igen különös levél érkezéséről, mely az egész múltját felkavarhatja. Laura kapva kap az alkalmon, máris csomagol Máltára, főleg, hogy újra láthatja az angol újságírót is. A történet nem olyan egyszerű, mint ahogy első látásra kinéz, ráadásul nagy a titkolózás. Az utolsó pillanatig nem derül ki, hogy ki-kicsoda valójában. Vajon Laura meg tud bocsátani?
Egyet sajnáltam benne, hogy megint olyan hamar vége lett, illetve egy hiányosság maradt bennem. Szívesen olvastam volna még Máltáról, a környékről, a múltról. Általában nem szeretem, ha túl sok a leírás benne, de valahogy a kolostoron kívül nincs a szemem előtt az egész, pedig jó lett volna kicsit több.
Kiadó: Álomgyár
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 2019
A Szárnyaszegett pillangók első részében, az izgalmas bangkoki kalandban megismert Laura a harmincas évei elején járó svéd fotóslány. Thaiföldi küldetéséből hazatérve Stockholmba visszacsöppen korábbi életének mindennapjaiba.
Egy decemberi délutánon azonban, a szokásos skandináv teaszertartásuk közepette, szeretett szomszédasszonya, Elisabeth a nyakába zúdít egy különös, titokzatos történetet, amely ismét megkondítja a lány fülében a nagyvilágba hívó harangot. Ezúttal a parányi szigetország, a mesebeli Málta az úti cél, és egy több generációt átölelő időutazás.
Laura egy bő fél esztendő elteltével nem csupán egy újabb kalandra vágyik, hanem arra is, hogy megint lássa azt a férfit, akivel hosszú hónapok óta nem találkozott.
Valletta múltat idéző öreg szomszédja, Mdina, a Csendes Város hamar rabul ejti az északról érkező lányt, a negyed és a legendáktól övezett kolostor pedig megannyi rejtélyre megfejtést ígér.
Ki is valójában Elisabeth? Mekkora hatalma van a múltnak? Milyen veszélyt rejtenek az óváros sikátorai?
Beteljesül-e egy csírájában elfojtott szerelem?
Palotás Petra legújabb könyvében, a Szárnyaszegett pillangók második részében minderre választ kaphatunk.