RHIANNON NAVIN: Egyetlen ​gyermek

A fülszövegből azért már sejteni lehetett, hogy nem lesz ez a könyv egy habkönnyű olvasmány, de hogy ennyire megvisel…hát nem gondoltam volna.

!SPOILER!
A történetet egy hatéves kisfiú szemével ismerhetjük meg. Zach egy iskolai lövöldözést él át, melynek 19 áldozata van, köztük a bátyja. Miután ez kiderül, a család külön-külön próbálja feldolgozni a gyászát, eltérő viselkedésformákkal: az édesanya a sokk és a letargia után odáig jut, hogy az elkövető szüleit hibáztatja gyermekük tettéért, és bíróságra szeretné vinni az ügyet. Az édesapa magába fojtja érzéseit, valamint nem ért egyet a feleségével, ezért állandó viták vannak kettejük között. Zach, aki viszont szeretne beszélni a történtekről, kérdései vannak és próbálja megérteni az egészet – hiszen azon kívül, hogy meghalt a testvére, átélt egy brutális ámokfutást. A gyászában teljesen egyedül marad. A maga módján igyekszik minden napot túlélni, miközben letorkollják, ha kérdez valamit vagy egyszerűen elhessegetik. Így a fiú elbújva egy “titkos rejtekhelyre” a könyvek világába menekül, és az olvasottakat próbálja magán ill.a családján alkalmazni.

Ez egy fantasztikusan megírt regény! Az első oldaltól az utolsóig teljesen bele tudtam képzelni magam, a kisfiú szemszögén keresztül tudtam látni a történteket. A szóhasználat, a megfogalmazás, az eseményekre adott reakciók, mind-mind egy hatéves gyerek ismérvei voltak.
Napjaink egyre égetőbb kérdése az iskolai lövöldözés, valamint a túlélők visszavezetése a mindennapokba. Ezt a problémát nagyon hitelesen adta át a szerző a mű oldalain. Az egészen apró részleteken túl, a hangok, a szagok leírása “valódibbá” tették a történetet.
Remélem soha nem fogok mégcsak hasonlót sem átélni, de szörnyű volt olvasni, hogy mennyire magára maradt a kisfiú. Nincs annál rosszabb, hogy a szülőnek kell temetnie a gyermekét, és mindennap egy szenvedés, de egy hatéves gondolatait, érzéseit olvasni arról, hogy “biztos jobban örültek volna a szülei ha ő hal meg, nem pedig a bátyja”, egyszerűen fájt. Ezek után talán nem meglepő, hogy szinte az egész történetet végigsírtam.
Remélem sikerült átadnom valamennyire az elbeszélés hangulatát, mert muszáj elolvasnotok ezt a könyvet. Nekem abszolút kedvencem lett.

“És azon gondolkodtam, akkor még nem tudhattuk, hogy ez lesz az utolsó rendes nap, máskülönben nem csináltuk volna ezt a veszekedést, amit mindig csinálunk.”


Kiadó: Athenaeum Kiadó
Kiadás éve: 2018
Oldalak száma: 352 oldal
Fordította: Tábori Zoltán

Aki kedveli Jodi Picoult írásait, annak felejthetetlen élményt nyújt ez a káprázatos bemutatkozó regény, amely egy hatéves kisfiú szemszögén keresztül mesél a gyógyulásról, a családról és a gyerekek kivételes bölcsességéről. Arra figyelmeztet bennünket, hogy néha a legkisebb testben lakozik a legnagyobb szív, és a legvékonyabb hang a legerősebb.
Az elsős Zach Taylor osztálytársaival és a tanárnőjével a gardróbszekrénybe préselődve hallgatja az iskola folyosóján eldördülő lövéseket. Az épületbe behatoló fegyveres tizenkilenc áldozatot szed. A szűk kis közösség élete soha többé nem lesz ugyanaz. Miközben anyja pert fontolgat – az ámokfutó szülei ellen, hiszen őket hibáztatja fiuk tette miatt –, Zach visszavonul szupertitkos búvóhelyére, elmerül a könyvek világában, és nekivág lebilincselő utazásának a gyógyulás és a megbocsátás felé. Rá akarja vezetni a környezetében élő felnőtteket a szeretet és együttérzés egyetemes igazságaira, hogy túljuthassanak életük legsötétebb óráin.

Címke: , , , ,
előző bejegyzés következő bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

öt × öt =

20 shares