MANDY BAGGOT – Egy karácsony Párizsban

Mandy Baggot második karácsonyi könyve, amit olvastam és teljesen elvarázsolt. Kezdem úgy érezni, hogy a többit is a kezembe kéne vennem.

Ava, aki szeretne már ex modell lenni, ha az édesanyja hajlandó lenne végre figyelni rá, egy megcsalás után hirtelen ötlettől vezérelve elkíséri barátnőjét Párizsba. Egy cikkhez gyűjtenek információkat a szingliségről, Párizsban, karácsonykor, miközben egy titkos küldetésbe is belevetik magukat. A legjobb éttermek és szórakozóhelyek között kutatva Ava megismerkedik a zárkózott Juliennel, a fotóművésszel, akibe nem első látásra, de életében először igaz szerelembe esik.

Mindenképpen karácsonyi, szerelmes, romantikus könyvet szerettem volna olvasni, így az ünnepek előtt, ezért elkezdtem keresgélni valami olyan után, amit még nem olvastam és megfog a története. Tavaly imádtam Mandy Baggot „Egy karácsonyi csók” című történetét, így bíztam benne, hogy bár a leírás olyan tinilányos regényre emlékeztet, mégsem fogok csalódni. Jól sejtettem, annak ellenére, hogy valóban romantikus tiniregényként is fel lehet fogni, az írónő hozta a romantikus sztorik magas szintjét.

Nem tudok elfogulatlanul írni a szerzőről és az eddig olvasott könyveiről, csak rajongani tudok értük, és olyan szavakkal illetni, mint: imádtam, fantasztikus, szívmelengető, megható, fordulatos. Annak ellenére, hogy kicsit szirupos, még pont emészthető, és közben precíz és kidolgozott is, ahogy leírja közben Párizs nevezetességeit, a havas tájat, az valami elképesztően szép, legszívesebben ott lennél. A témaválasztás is telitalálat, hiszen ki ne szeretne egyszer Párizsban karácsonyozni?!

Ha választanom kéne a két karácsonyi könyve között, még mindig az „Egy karácsonyi csók” nyerne, ami a top 10-es listámon is kitartóan szerepel, mert azt még el tudod képzelni, hogy megtörténhet, és mélyebb mondanivalót is tartalmaz számomra, míg ez a sztori egy kicsit mesébe illő, de karácsony közeledtével minden lehetséges.


Kiadó: Tericium
Kiadás éve: 2017
Oldalak száma: 360 oldal

Ava, a fiatal exmodell titkos küldetésre kíséri barátnőjét Párizsba, aki a mostohaapja szeretője után nyomoz. Karácsony előtt érkeznek, épp akkor, amikor nagy pelyhekben hullani kezd a hó. A kivilágított Eiffel-torony látványa és az utcákat betöltő forraltbor illata se tudja enyhíteni Ava bánatát, pedig azért kísérte el a barátnőjét, hogy kiverje a fejéből hűtlen kedvesét, és a szakítás fájdalmát.
A két barátnő végigjárja Párizs legjobb éttermeit és szórakozóhelyeit, mígnem Ava megismerkedik egy jóképű francia fotóssal, Juliennel. Ava eleinte bizalmatlan a zárkózott férfival szemben, ám a szikra, amely már az első találkozás során gyúlt köztük, igaz szerelemre lobban.
Igazi karácsonyi olvasmány: kedves, vicces és szívet melengető.

Tags: egy karácsony párizsban, karácsony, mandy baggot, Párizs, romantikus, tericium

Kapcsolódó bejegyzések

előző bejegyzés következő bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

húsz − tizenegy =

0 shares

Archívum

Címkék