Currently Browsing: Egyéb műfajú könyvek
Alig vártam már ennek a könyvnek a megjelenését. Nem vagyok nagy borítófan, de ez a fedőlap és a fülszöveg egyből magával ragadott. Aztán elkezdtem olvasni, és nagyon hamar egyértelművé vált, hogy egészen más jellegű történetre gondoltam, mint amit a szerző leírt. Az elbeszélés Alaszkában játszódik, középpontjában egy 17 éves lánnyal, Tracey-vel. Tracey az apjával és […]
Többször elmentem mellette a boltban, mivel a filmet már láttam, – ami szintén nagy hatással volt rám – most mégis elolvastam, mert úgy éreztem jól esne egy kis lelki fröccs. Tudtam, hogy ez a történet már évekkel ezelőtt sokat adott nekem a megható küzdelemmel és a nyers őszinteségével. A könyv pedig általában jobb, mint a […]
A top 10-ben is benne van nálam ez a könyv, nagyon régen olvastam, lehettem úgy 18 éves, de nem számít, máig rajongok érte. Ez az a kötet, amit bármikor képes vagyok elővenni, és újraolvasni. Az írónő elrepít magával Indiába, Indonéziába és Olaszországba egy mély önismereti útra. Mind a három ország igen közel áll az én […]
SPOILER! A Nápolyi regények harmadik részében, az Aki megszökik és aki maradban Elena főleg a saját életéről mesél, az útról, mely a telep és Nápoly elhagyásáról szól. A könyvének köszönhetően híres lett, a pisai egyetemen pedig megismerkedett egy vagyonos és elismert család sarjával, Pietroval. Egyre feltűnőbb Elena számára nem csak a világaik közti óriási különbség, […]