CHRIS CARTER: A halál szobrásza

Elég régóta nem adtam 5, azaz maximális csillagot egy könyvnek, de Chris Carter sorozatának 4. része nálam kiérdemelte. A Robert Hunter által megszemélyesített krimik eddigi legjobb részének tartom „A halál szobrászát”.

Robert Hunterék újabb beteges gyilkos után kutatnak, aki emberi testrészekből formál groteszk szobrokat. Művésznek képzeli magát, aki valamit szeretne kifejezni vérben úszó műveivel. Robert jön rá, hogy az alkotások árnyképét kell figyelni, ráadásul a gyilkos valószínűleg nem véletlen választja ki az áldozatait, hiszen a brutalitás módja mindig változik az elkövetők bűneit figyelembe véve. Az áldozatok között van ügyész, pszichológus, rendőr, főleg utóbbi miatt nagy a nyomás, és a hajtóvadászat szélsebesen veszi kezdetét.

Letehetetlen….mintha beleragasztották volna a kezembe ezt a könyvet, szélsebesen kiolvastam. Az izgalom a tetőfokára hág, mivel nagyon hamar a sajtó is megneszeli az ügyet, ráadásul a második gyilkosság során egy rendőrt ölnek meg, ami miatt elfajulnak az indulatok, és kész hajtóvadászat veszi kezdetét, így Robertéknek folyamatosan figyelni kell arra, kinek és mit mondanak. Folyamatosan, de nagyon lassan derülnek ki a részletek, mindig csak egy kis morzsát kapunk, pont annyit, hogy ne tudjuk letenni a könyvet.

Az elején sokszor tévúton járnak, ami lehetne idegesítő is, de ez esetben nem volt az, mert annyira sokrétűek az értelmezési lehetőségek. Több kiváló elme is dolgozik az ügyön, éjt nappallá téve, és végül Robert lesz az, aki leghamarabb rájön a csavarokkal teli gyilkosságok végén a bosszúálló személyére, aki önbeteljesíti művét.

Egy kritika felmerült bennem olvasás közben, hogyha még egyszer azt írja egy krimi/thriller szerzője, hogy a rendőrök még soha életükben nem láttak ennél borzalmasabbat, akkor nem állok jót magamért, ez szörnyen sablonos és elcsépelt szöveg.


Kiadó: General Press
Eredeti kiadás éve: 2012
Újra kiadás éve: 2022
Oldalak száma: 376 oldal
Fordította: Őri Péter

Azért ​vagyok itt, hogy műalkotást készítsek belőled!
Ha Robert Hunternek tíz nem fogadott hívása van a szabadnapján, az általában nem sok jót jelent. Egy forró nyári nap reggelén is azért keresik ennyire kitartóan a nyomozót, mert gyilkosság történt Los Angeles egyik előkelő negyedében. Az áldozat a köztiszteletben álló ügyész, Derek Nicholson, akivel a saját ágyában végeztek, méghozzá szinte felfoghatatlan kegyetlenséggel. A bűncselekménynek ráadásul látszólag semmi értelme, a férfi ugyanis halálos betegségben szenvedett, és már csak hetei voltak hátra. Mégsem ez a legfurcsább az esetben, hanem a helyszínen talált vérfagyasztó alkotás: egy bizarr szobor, amelyhez hasonlót korábban még a tapasztalt Hunter és Garcia nyomozók sem láttak.
És nem ez az egyetlen brutális haláleset a környéken. Mivel azonban semmilyen kapcsolatot nem sikerül felfedezni az áldozatok között, a rendőrség különleges egysége értetlenül áll az ügy előtt. Talán egy titkos bosszúhadjárat folyik a város tisztes polgárai ellen? Esetleg a gyilkos az általa készített művekkel üzen a rendőrségnek? A legfontosabb kérdés azonban az, hogy sikerül-e elkapniuk a nyomozóknak a Szobrászt, mielőtt lecsap a következő áldozatára…

Tags: a halál szobrásza, chris carter, general press kiadó, krimi, Robert Hunter, thriller

Kapcsolódó bejegyzések

előző bejegyzés következő bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

15 + tizenhárom =

0 shares

Archívum

Címkék