AMY GENTRY: Ki ez a lány? – Eltűnt. Megkerült?

 

A történetben elrabolnak egy 13 éves lányt, Julie-t, a húga, Jane szeme láttára. Ezt az eseményt a szerző, mint egy mellékes információként írja le, pedig tulajdonképpen szétbombázta a családot, a rokoni kapcsolatokat, a szereplőket szinte tönkretette, meggyötörte, egymástól elidegenítette. Mégsem a családtagok egymáshoz való viszonya a fő feszültségforrás a műben, hanem az, amikor váratlanul becsenget, nyolc év után, Julie a bejárati ajtón. Mindenki másképp éli meg a családban ezt a fordulatot. Mi, olvasók, az anya, Anna szemszögéből kísérhetjük végig a történéseket, az ő gondolatait, érzéseit, cselekedeteit ismerhetjük meg. Anna az első percektől kezdve kételkedik benne, hogy a lánya jött vissza. Nem akarja, nem tudja elfogadni, hogy ennyi idő után ez megtörténhet. Ráadásul Julie nem mond igazat az elmúlt éveivel kapcsolatban, továbbá ennek a hazugságnak a részletei is hibádznak , és sehogy sem áll össze a kép. Anna gyanúját még fokozza, hogy megjelenik egy magánnyomozó, aki állítja, hogy a megkerült lány nem az, akinek mondja magát. Az anya gyötrődik: a tények, amiket a detektív elé tár és a kis ferdítések Julie részéről oda vezetnek, hogy a nő követni kezdi lányát.

“Valaha a világot akartam Julie – nak. Most egyszerűen csak szeretnék valamit, amit eltemethetek.”

Ám, hogy ne legyen egyszerű a történet, az elbeszélés előrehaladtával kisebb-nagyobb fejezeteket kapunk, amik látszólag különböző lányokról szólnak, és időrendben visszafelé haladnak. Ekkor már mi sem tudjuk, hogy mire gondoljunk, mit higgyünk, és legfőképp kinek. Teljesen félrevezetőek ezek a részletek, és valóban megfogalmazódik bennünk: Ki ez a lány? És mit akar ezzel a családdal?

A mű utolsó oldalain hirtelen felgyorsulnak az események, fordulatok követik egymást, és még jobban belebonyolódunk a történetbe. A szerző a végére viszont tökéletesen összefonta a szálakat és minden kérdésünkre megkapjuk a választ.

Számomra egy gond volt csupán: annyira felpörgött a vége, bizonyos részletekre annyira figyelni kellett, hogy “le kellett ülepednie” bennem a regénynek, és át kellett gondolnom az egészet, ezután jött csak az aha-élmény. Tehát senki ne gondolja azt, hogy ez egy könnyű olvasmány lesz, és azt tanácsolom, hogy ne megszakításokkal olvassátok el a könyvet. Ez az a regény, amit “egy ültő helyben” kell elolvasni, ami könnyedén menni is fog.

Címke: , , , ,
előző bejegyzés következő bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

20 − tizenhárom =

10 shares