Végre azt kaptam egy könyvtől, amire a fülszöveg alapján számítani lehetett. Ahogy a New York Times írt róla, az nagyon szemléletes: Grimm-mesékbe illően sötét és komor erdők mélyén szembesülünk azzal, milyen élmény szembenézni a halállal, és miként jelentheti a túlélést a képzelőerő és a fantázia.
Egy család elindul karácsonyfát keresni Oregon állam fa erdejébe. Ez a nagyon ártatlannak és tökéletesnek induló családi program egyszer csak rémálommá válik, amikor a tapasztalatlan 5 éves kislány és a szülők elvesztik egymást az órási fák és hótakaró közepén. A zord időjárás nem könnyíti meg a kereső csapatok munkáját, és ez a környék, nem az, ahol általában megtalálják, aki elveszik. A szülők kétségbeesésükben felbérelik Naomit, akinek valamilyen különleges képessége van arra, hogy megtalálja az elveszett lelkeket. A szülők azt hallották róla, hogy maga is elveszett volt egyszer, ezért van ez a szoros kapcsolódás és nagyarányú siker, ami a magánnyomozónő megbízatásait illeti.
Számomra kicsit nehezen indult a történet, kicsit mondhatni unalmas volt, és nem igazán értettem, sőt elsőre nem tetszett ez a mesebeli világ egy alapvetően thriller, krimi stílusú könyvhöz. Mikor egy kicsit elbizonytalanodtam, akkor elolvastam a borítón lévő leírást és rájöttem, hogy végülis pontosan azt kaptam, amit ígért, így szerencsére tovább folytattam. Mikor ezt a kritikát írom, akkor éppen a terhességem utolsó trimeszterében járok, ilyenkor egy gyerek eltűnéséről és szenvedéséről olvasni a lehető legrosszabb, nem is gondoltam, hogy képes leszek a végére érni. A mesebeli, képzeletvilág, amibe az eltűnt kislány kapaszkodik egyszerre szép és borzalmas, enélkül a különleges összekapcsolás nélkül befogadhatatlan lett volna a lelkemnek ez a tragédia.
A szereplők mindannyian valahol szimpatikusak voltak, még a történet gonoszát is megsajnáltam néha, aki talán nem is volt annyira gonosz, mint inkább tudatlan és egy olyan személy, aki nem látott mást korábban csak sötétséget és szenvedést. Kicsit sajnáltam, hogy a nyomozónőről nem teljesen derült ki, hogy mi is vezetett odáig, hogy az eltűnt gyerekek keresésében és megtalálásában – sokszor holtan – mi volt számára annyira vonzó, ami valahol megnyugtatta. Az egész lélektani mélységű, megismerhetünk egy szemléletet, hogy gyermekként, hogyan lehet elviselni, feldolgozni a fogságot, erőszakot. Ezenkívül szívesen olvasnék arról is még, hogy mi történik azokkal a gyerekekkel, akik végül megkerülnek, akár évek múlva. Hogyan lehet mindezt feldolgozni, vagy elfelejteni, elnyomni? Mit tehetnek annak érdekében, hogy az egész hátralévő életüket ne árnyékolja be?
Kiadó: Libri
Kiadás éve: 2020
Kiadás helye: Budapest
Oldalak száma: 300 oldal
Fordította: Varga Bálint
Az ötéves Madison Culver Oregon állam vad és zord téli erdejében tűnt el, amikor a szüleivel karácsonyfáért indultak. Bár a hatóságok semmire sem jutnak, a szülők nem adják fel, és felfogadják az eltűnt gyerekek előkerítésére szakosodott magánnyomozót, Naomi Cottlet. Ő az utolsó reményük.
Naominak mintha valamilyen különleges képessége lenne: mintha valamilyen rendkívüli lelki kötelék kapcsolná őt össze a kiszolgáltatott, eltűnt gyerekekkel. Hiszen ő maga is volt: elveszett lélek, aki hivatásában keres megnyugvást.
Az ambíciózus detektív elszántan veti bele magát a nyomozásba, hogy a kiszámíthatatlan hóviharok és halállal fenyegető gleccserek ellenére a kislány nyomára bukkanjon. Az erdő titkot rejt, és Naomi meg akarja fejteni ezt a titkot, hiszen minden alkalommal, amikor valakit sikerül megmentenie, a saját lelkéből is megment egy darabot…
Rene Denfeld regénye egyszerre érdekfeszítően izgalmas és szívszaggatóan fájdalmas.
