Őszintén szólva az elején unalmasnak találtam Clara Pooley könyvét, aztán ahogy egyre jobban belemerültem, rájöttem, hogy sokkal többet tartogat magában, mint az elsőre látszik.

Julian jól öltözött, különc művész megöregedésének, és egyedül maradásának történetét ismerhetjük meg először a kötetből, illetve azt, hogyan vélekedik mai világunkról, az emberek eltávolodásáról, az önámításról, a mézes-mázos közösségi média mögött meghúzódó való életekről, érzésekről. Mindezt egy zöld füzetben leírva találjuk meg, amit egy kávézóban szándékosan otthagy, azzal a céllal, hátha folytatódik az őszinteség. Mindez sikerül is, ám nem egészen úgy, ahogy Julian elképzelte, ugyanis a kis könyv mélyebbre hatol, mint szeretné. Ráadásul az írók személyesen is találkoznak, és nem csak olvasva, hanem ténylegesen is összekapcsolódik az életük.

Megérintett a történet, főleg most, hogy a világjárvány idején olvastam. Sajnos egyébként is jellemző volt társadalmunkra az elidegenedés, de most hogy maszkot és távolságot kell tartanunk, talán még inkább aktuális a téma, és ez az idősebbekre nézve lehet különösen veszélyes és szomorú. Olvastam már hasonló témára épült könyvet, ez mégis merőben más, és sokkal több, mint egy mézes-mázos, érzékeny történet. Egészen különös a sztori, ugyanakkor mégis teljesen elképzelhető, köszönhetően a szereplők hétköznapi problémáinak és vívódásainak, amik a legkülönbözőbb társadalmi kérdéseket érintik, éppen ezért széles körben lehet hatással az olvasókra.

A szereplők egytől egyig szerethetők, vagy szerethetőkké válnak, ahogy jobban megismerjük őket. Ne ítélj elsőre, amíg nem vagy tisztában életének minden mozzanatával, ez is egy fontos mondanivaló. Mint az utószóból kiderül az írónő a szereplők problémáinak a többségét saját életéből merítette, így lesz igazán hiteles a mondandója, és ezért van az, hogy a szinte mesébe illő sztori, mégis annyira valóságosnak és megfoghatónak tűnik.

Összességében nagyon tetszett, és bár nehezen bontakozott ki a mondanivaló, a sok különböző szereplőnek köszönhetően, azért még egy jókora kis csavart is tartogatott a végére, amit semmiképpen sem szeretnék lelőni, mindenesetre nagyon meglepett. Természetesen a romantikus szál sem maradhatott ki, tudjátok az a fajta, amikor azon szurkolsz, hogy jöjjenek már össze. Ez eléggé kiszámítható volt, ennek ellenére ez is jólesett a lelkemnek. Az egész könyv pedig elgondolkodtatott, még napokkal később is agyaltam rajta, sőt miközben pörgettem az instát, akkor is eszembe jutott.


Kiadó: General Press
Kiadás ideje: 2020
Kiadás helye: Budapest
Fordította: Tóth Bálint Péter

Julian Jessop, a hetvenes éveiben járó, különc művész úgy hiszi, hogy a legtöbb ember nem igazán őszinte sem egymással, sem önmagával. Az idős férfi azonban belefáradt már, hogy mások elől rejtegesse a mélységes magányt, amit érez. Így hát egy napon úgy határoz, hogy leírja az igazságot a saját életéről egy egyszerű, zöld jegyzetfüzetbe, és ott hagyja azt egy kávézóban. Arra azonban nem számít, hogy a kávézó tulajdonosa, Monica megkeresi őt, miután megtalálta a füzetet. Vagy hogy a nő is papírra veti a maga történetét, majd a szemközti borbárban hagyja a füzetet.
A zöld jegyzetfüzet hamarosan megtelik újabb és újabb szereplők vallomásaival – akiknek szép lassan a sorsa is egymásba fonódik, örökre megváltoztatva az életüket.

Címkék: , ,

Kapcsolódó bejegyzések

előző bejegyzés következő bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

12 + 8 =

0 shares

Archívum

Címkék