Csodálatos, elragadó és motiváló. Ezen szavak jutnak eszembe, ha arra gondolok, milyen is volt számomra ezt a könyvet olvasni.
Azt hiszem elsősorban ezt a hatást a története váltotta ki belőlem, nem pedig a zseniális megfogalmazás, a kiemelkedő írásmód, vagy stílus. Ugyanis legfőképpen a New York-i Grand Central Terminál különleges épületének állít emléket, ahol egykor még egy művészeti iskola is állt. Méghozzá úgy, hogy bemutat két teljesen különböző, de erős nőt, ötven év eltéréssel ugyanezen a helyszínen. Valamiért mind a kettőjük tragikus életében, céljában fontos szerepet tölt be ez a monumentális épület, csak más-más szempontból.
Az idősíkok váltakoznak, így nem sűrűn akadt olyan alkalom, amikor szívesen letettem a könyvet. Az írónő nagyon jól használja ezt az elemet, pont akkor engedi el az egyiket, és vált át, amikor valamit nagyon szeretnél, ha kiderülne a másikról. Hol 1928-ban járunk és Clara Darden rendkívül tehetséges művész nehéz és válságos életébe pillanthatunk bele, mely úgy hullámzik, mint a gazdaság. Hol az 1900-as évek vége felé járunk, és bepillanthatunk Virginia életébe, akit elhagyott a férje, és egyedül maradt tinédzser lányával. Két korban ismerhetjük meg a női szerepeket, a művészet elhelyezkedését a társadalom életében, sőt a Grand Central Terminál szerepét is.
Rendkívül motiváló ez a könyv számomra, mint nő, de szerintem a férfiak is oda vannak a céltudatos nőkért. Olyan, aminek hatására felpattansz és belevágsz valami újba, vagy még jobban megerősödsz abban, hogy amit csinálsz az jó. Talán azért is rajongok ennyire ezért a könyvért, mert nagyon hasonló személyiségnek gondolom magam. Nem egy csupa rózsaszín könyv, bőven van benne dráma, de romantika is, így nehezen tudnám műfajilag besorolni. Ez is tetszett benne, hogy nem az a tipikus minden happy, hanem olyan életszagú. Senki élete sem tökéletes, de azért mindig vannak jó pillanatok. Abból kell kihozni a legjobbat, amit dobott a gép, nem keseregni, hanem menni tovább.
Kiadó: I.P.C.
Kiadás helye: Budapest
Kiadás ideje: 2018
Fordította: Kiss Nóra Titanilla
NEW YORK, 1928. Clara számára a terminál ugródeszka a jövőjébe, melyről biztosra veszi, hogy olyan ragyogó lesz, akárcsak a csillagképek a főcsarnok mennyezetén. A huszonöt éves Clara a nagyra tartott Grand Central Művészeti Iskolában tanít. Tehetséges illusztrátorként arról álmodozik, hogy címlapot tervez a Vogue-nak, ám még az iskola presztízse sem képes felülírni a közvélemény megvetését a „női művészek” iránt. Ám neki és bohém barátainak fogalmuk sincs, hogy hamarosan lecsap rájuk a fenyegető világválság, a telhetetlen szörny, amelynek hatalmában áll elpusztítani az egész művészvilágot. De még a szegénység és az éhezés is kevés is ahhoz, hogy felkészítse Clarát a hamarosan bekövetkező még nagyobb tragédiára.
KÖZEL ÖTVEN ÉVVEL KÉSŐBB a terminál majdnem olyan erős hanyatlásnak indult már, mint Virginia élete. Vajon az egykor ragyogó épület egy megőrzésre érdemes nevezetesség, vagy egy lebontásra megérett rákfene? Virginia számára egyszerűen az utolsó mentsvára. Ám amikor Virginia rábukkan az épületben az elhagyatott művészeti iskolára, és a porréteg alatt megbújva felfedez egy figyelemre méltó akvarellt, meglátja az eleganciát a hanyatlás alatt. Nekilát felkutatni a szignó nélküli mestermű alkotóját; szenvedélyes hajsza ez, mely Virginiát nem csupán a Grand Central megmentéséért folyó harcba vonja bele, hanem Clara Dardennek, a húszas évek híres illusztrátorának rejtélyébe is.
