Amikor elkezdtem olvasni William Sutcliffe-től az Egy hét, hogy boldog légy című könyvet, akaratlanul is arra gondoltam, hogy nemrég bétáztattam az egyik kéziratom, és a béták kihúzatták velem az első három oldalt, mondván, hogy monoton, és nincs benne történés.
Nos, ebben a könyvben az első 199 oldalon nem történik semmi. Ha nem könyvkritikaként olvasom el, biztos letettem volna. Szóval jó lenne az írónak pár béta, aki figyelmezteti erre.
Ennek ellenére William Sutcliffe jó stílusban ír. Nagyon jó stílusban. A humort kissé hiányoltam azonban belőle, pedig a brit író elsősorban vicces könyveiről vált híressé.
Engem is meglepett, de azt kell mondjam, megéri átverekedni magunkat az első 199 oldalon, mivel utána egy mind szövegében, mind tartalmában olvasásra érdemes könyvvel leszünk gazdagabbak.
A sztori szerintem elég különleges. Adott három hatvanas éveiben járó anyuka, akik még annak idején a játszótéren ismerkedtek meg, a fiaik harmincnégy évesek. Mind a három férfi más-más városban él, de egy közös bennük: nem igazán van jó kapcsolatuk az anyjukkal.
Carol, Helen és Gillian, egy közösen eltöltött, és a fiaik által fel nem köszöntött anyák napja után úgy döntenek, hogy változtatnak ezen. Felkeresik a fiúkat, és közlik velük, hogy egy hétre hozzájuk költöznek. Ennek egyrészről az a célja, hogy javítsanak a kapcsolatukon, másrészről pedig az, hogy rendbe szedjék a fiúk magánéletet, mivel unokát szeretnének.
A fiaik azonban finoman szólva sem örülnek az anyukák látogatásainak. Matt, aki a gondtalan playboy-ok életét éli, és minden nap más nőt visz ágyba, Paul, aki nem vallotta meg még az anyjának, hogy homoszexuális, és Daniel, akit annyira földhöz vágott a szakítása, hogy Skóciába költözött, ahol senkit se ismer. Na, az anyukák fejestől belevetik magukat a fiaik életének rendbetételébe, ezen a ponton megértettem, hogy a férfiak miért nem akartak eddig szorosabb kapcsolatot tartani velük. Aztán kiderül, hogy az anyáknak mindig igaza van, és a három férfiból kettőnek valóban jobbra fordul az élete.
Érdekes volt számomra egy férfi írótól olvasni arról, hogy a férfiak hogyan gondolkoznak, hogy élnek meg egy szakítást, hogyan kezelnek érzelmileg nehéz helyzeteket. Az író végül annyira magával vitt a történetével, hogy kifejezetten hiányérzetem volt, hogy a harmadik pasas élete nem fordult jobbra, még ha az nagyon szirupos, amerikai befejezés lett is volna.
A könyvből egyébként a Netflix készített sorozatot, Anyainvázió címmel, és amiben nem kisebb sztárok játszanak, mint Felicity Huffman, valamint Patricia Arquette. Szerintem nagyon karácsonyos sztori, úgyhogy tuti megnézem, és remélem ott megkapom a hiányolt, tökéletes happy end-emet is.
Kiadás éve: 2019
Kiadó: Libri Kiadó
Oldalak száma: 364 oldal
Adott három hatvanas anyuka, akik a fiaik születése után a játszótéren ismerkedtek meg, és azóta is jó barátnők. A fiúk immár felnőttek, és élik a maguk gondtalan életét, miközben – az unokákra ácsingózó anyukák szerint legalábbis – már rég családot kellett volna alapítaniuk, és sokkal többet kellene törődniük az édesanyjukkal. Az anyák elhatározzák hát, hogy kezükbe veszik az irányítást, és egy hétre beköltöznek a fiaikhoz, hogy rendbe tegyék a dolgokat. Egyetlen hét.
Hát olyan nagy kérés ez?
Carol: tökéletes kispolgár, aki minden miatt szorong, és elborzadva nézi a híradóban, mi minden szörnyűség történik a világban.
Matt: playboy, aki egy menő loft lakásban él és egy férfimagazinnál dolgozik. Gazdag, jóképű, minden nap más nőt visz haza, és a kokaint sem veti meg.
Helen: nagyvilági nő volt, igazi hippi, aki elvált, újraházasodott, de még mindig a régi férjébe szerelmes.
Paul: meleg, párkapcsolatban él egy nagy házban, ahol rajta és a barátján kívül még három férfi lakik.
Gillian: azt szeretné, ha a fia egy rendes zsidó lányt venne el, és nagyon vágyik egy unokára.
Daniel: egy szerelmi csalódás után Londonból Edinburgh-be költözött, és már nem hisz a szerelemben.