Currently Browsing: álomgyár
Az elején nem tudtam hova tenni ezt a könyvet, a vége viszont zseniális, és mindent megváltoztat. A története miatt nyomasztó, de teljesen valóságos, egyszerűen több van benne, mint ami elsőre látszik. Claire főhösnőnk és testvére próbál új életet kezdeni, miután édesapjukat brutális családon belüli gyilkossággal vádolják meg. A könyv arról szól, hogyan lehet úgy normális […]
Költözés ide vagy oda, a Kegyes hazugságok magával ragadott, és fogva tartott. Nem sűrűn engedte, hogy letegyem, annyira megdöbbentett a története. Az alap sztori azonnal kibontakozik, szinte a legelején, így rögtön sokkolva leszünk, ugyanis nagyon nehéz helyzetbe kerül főszereplőnk dr. Alexandra Inglis. Igen, jól olvassátok dr., ráadásul orvos doktor, aki bántalmazás gyanújába keveredik, két gyerekkel […]
Palotás Petrában nem lehet csalódni. Ismét egy jó kis kalandra hívott minket, ezúttal Máltára kalauzolt minket a Szárnyaszegett Pillangók második részében. Korábban írtunk a Szárnyaszegett Pillangók első részéről, ahol megismerkedhettünk Laurával a sorozat főhősnőjével, akkor Bangkokban keveredett izgalmas és egyben veszélyes helyzetbe. A második rész arról szól, hogy a fotós lány hazaérkezik Stockholmba, ahol a […]
Vérlázító, erkölcstelen, veszélyes, megalázó, megdöbbentő és beteg. Azt hiszem ezekkel a szavakkal lehet jellemezni egy jó thrillert. Ebben a könyvben ez mind meg volt. Adott egy elsőre unszimpatikus anya, aki csalja a mindenben tökéletes férjét, és az alkoholba menekül a problémái elől. Ráadásul Alison épp karrierje csúcsa felé jár, így nem csoda, hogy hetente több […]
Az én szívembe nem igazán lopta be magát ez a könyv. Viszont végre nem a csilli-villi kirakat, hanem a kőkemény, sokszor elszomorító valóság. Lássuk csak, miről is szólt. Adott egy meleg férfi és az első szerelme. Félreértések, félelmek és magukkal hozott rossz beidegződéseknek hála, főhősünk elveszíti egyetlen nagy szerelmét. Már rég túl kellett volna ezen […]