CALEB CARR: A ​Halál angyala

“Eltemettük Theodore-t.”

Ezzel a különös mondattal kezdődik a regény. Majd a történet mesélőjétől és egyben egyik főszereplőjétől, John Schuyler Moore-tól megismerjük a sztorit: 1896-ban járunk, New York városában.
A városba folyamatosan érkeznek a bevándorlók, akik valahogy próbálják túlélni egy-egy napjukat, és ezért akár a gyermekeiket is eladják prostituáltnak. A bevándorlók lakta nyomornegyedeket bandák uralják, a rendőrséget nem érdeklik az itt elkövetett bűntények, nem szólnak bele semmibe, míg megkapják a “nekik járó” jussot. Ezért nem is nagyon foglalkoznak azzal a beteg, brutális sorozatgyilkossal, aki sorba kapja el a fiatal, prostituált fiúkat.
De az új rendőrfőnök, Theodore Roosevelt, egészen másképp gondolkodik és mindenáron el akarja fogni a gyilkost, így megalakít egy kis csoportot, melynek tagja John Schuyler Moore, a New York Times újságírója, Dr. Laszlo Kreizler, pszichológus, Sara Howard, New York rendőrségének első női alkalmazottja, valamint két detektív – orvostani korboncnok is, az Isaacson testvérpár. A csapat új kriminalisztikai eszközökkel, profilalkotással, személyiségrajzzal igyekszik a gonosztevő nyomára bukkani. Miközben egy egészen újfajta nyomozásba merülnének el és megoldanák az ügyet, nemcsak számtalan fordulattal kerülnek szembe, hanem még rengetegen hátráltatják is őket. Tulajdonképpen senki nem nézi jó szemmel ténykedésüket, senkinek nem érdeke, hogy kiderüljön a bünöző kiléte, amivel esetleg ez a csapat megváltoztatná a Nagy Alma erőviszonyait, fennálló struktúráját.

Véleményem szerint Caleb Carr nagyszerű író, nagyon tetszett a stílusa, ami könnyednek, vagy egyszerűnek semmiképpen sem mondható. Ez A Halál angyalán kifejezetten látszik: a rengeteg pszichológiai fejtegetésen vagy New York századfordulós leírásán.
Az a tény pedig, hogy a szerző történész diplomával rendelkezik nekem rettentő sokat jelentett, így a történet még jobban bele ivódott a fejembe.

A cselekmény szépen, lassan építkezett, mégsem unatkoztam egy percig sem. A kriminalisztika fejlődésének bemutatása és a pszichológiai jellemrajz készítése nem csak teljesen magával ragadott, hanem egy különleges történetté, egy nem mindennapi krimivé ill.thrillerré állt össze. Miután pedig mindezzel megismerkedtünk, hirtelen felpörögtek az események, a történetben fordulatok sokasága jelent meg, olyannyira, hogy át kellett gondolnom az információkat, hogy összerakjam az utolsó oldalak mozzanatait, és ténylegesen megértsem ki, mit, miért és hogyan mondott ill.cselekedett.

Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik szeretik a krimi és a thriller világát, de valami nem mindennapira vágynak.

“(…) ez az ország valójában nemigen változott 1896 óta. Szerinte mi, amerikaiak manapság is ugyanolyan rettegve menekülünk a látszatra oly idilli családi otthonok ajtaja mögött meglapuló sötétség elől, a lidércnyomásoktól, melyeket a természettől oly bizakodó és szerető gyermeki lelkekbe csöpögtetnek bizalmuk és szeretetük tárgyai. Futunk, egyre többen és egyre gyorsabban, csoda- és kábítószerekhez menekülünk, papokhoz, ideológiákhoz és sámánokhoz, akik édes szavakkal ígérik, hogy megszabadítanak a rettegéstől, és semmi mást nem kérnek cserébe, mint szolgai imádatot.”


Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2018
Oldalak száma: 512 oldal
Fordította: Falvay Dóra

1896, ​New York. A város egyik legnevesebb lélekbúvára a magyar származású Laszlo Kreizler. Amikor a rendőrséget vezető Theodore Roosevelt tudomást szerez egy borzalmas gyilkosságsorozatról – amelynek áldozatai fiatal gyerekek, főleg prostituáltak –, a város hatalmas urainak akarata ellenére Kreizler segítségével megindítja a nyomozást. De nem hivatalosan, hiszen azt sokan nem néznék jó szemmel, főleg Kreizler botrányosan modern felfogása miatt, mely szerint az ember személyiségét és tetteit csak összefüggéseiben lehet megismerni. A doktorhoz csatlakozik John Schuyler Moore, a New York Times újságírója, Sara Howard, a metropolisz rendőrségének első női alkalmazottja, valamint két detektív is, az Isaacson testvérpár. A csapat nyomozni kezd, a gyilkos azonban egyre-másra szedi áldozatait, akiket brutálisan gyilkol és csonkít meg. Csak Laszlo Kreizler képes megállítani őt, de a doktor ellenségei és a gyilkos semmit és senkit sem kímélnek.

Caleb Carr kritikailag rendkívül méltatott regénye húsz évvel a megjelenése után sem veszített semmit az erényeiből, még ma is lebilincselő, izgalmas és okos thriller. 2018-ban televíziós sorozat készült belőle Daniel Brühl, Dakota Fanning és Luke Evans főszereplésével.

Címke: , , , , , ,
előző bejegyzés következő bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

5 × egy =

27 shares