ROSEMARIE EICHINGER: Esznek-e ​a halottak epertortát?

Először tartottam a könyvtől – fura volt a címe, a fedőlapja, és a fülszövege is. Végül belevetettem magam.

SPOILER veszély! A történet Emmáról szól, akinek édesapja sírásó, valamint a temető gondnoka. Emiatt a lány rengeteg időt tölt a temetőben, figyeli az odajáró embereket, beszélget a halottakkal. Egy nap aztán megismerkedik Peterrel. Eleinte csak messziről figyeli a fiút, majd minden bátorságát összeszedve odamegy hozzá. Kezdetben Peter furcsának tartja Emma magatartását, cselekedeteit, de az egyre több találkozással, beszélgetéssel egyre jobban elfogadja és megkedveli a lányt. A történések közepette pedig egyrészt megismerhetjük Emma halállal kapcsolatos gondolatait, ill. végigkísérhetjük Péter gyászreakcióját. Befejezésként pedig egy olyan abszurd dolgot tesznek, melyet én például soha sem mernék megtenni.

Elég rövid volt ez a mű, de úgy gondolom, hogyha segíteni szeretnék egy fiatal hozzátartozómnak, ismerősömnek feldolgozni a halált, és a szavak már elfogytak, vagy soha nem is voltak, mindenképpen odaadnám neki ezt a könyvet. A rövidsége, valamint a szereplők fiatalsága miatt valószínű, hogy el fogja olvasni. A komoly hangvétel és a fanyar, fekete humor egyensúlyának hibátlan jelenléte pedig Emma különös élethelyzetével, személyiségével, furcsa dolgaival megfűszerezve talán egy kiindulási pontot adnak a gyász könnyebbé tételében.

Összefoglalván: az Esznek-e a halottak epertortát? kicsit talán egy segítő könyv, mely az “unalmas”, száraz, közhelyes támogatás helyett – gondolok itt például az “idő mindent meggyógyít”- egy történet által teszi elviselhetőbbé ezt a szomorú élethelyzetet, valamint rádöbbent arra, hogy mások is voltak/vannak ebben a helyzetben, ezáltal akár beszélni is lehet velük róla.

“Az élet megy tovább akkor is, ha valakink meghal. Valahogy megy tovább.”


Kiadó: Kolibri Kiadó
Kiadás éve: 2018
Oldalak száma: 160 oldal

Egy ​különösen szép könyv a gyászról. Egy lányról, akit az iskolában kicsit furcsának tartanak, és egy fiúról, akinek meghalt az ikertestvére. Egy könyv a halálról, de leginkább mégis az életről. Arról, amit elveszítettünk, és arról, amire rátalálhatunk. Legfőképp pedig a temetőből a valódi életbe vezető kiútról, amelynek során még az is kiderül, vajon esznek-e a halottak epertortát…

„Emma vagyok. Az apám sírásó, így sok időt töltök a temetőben, de én nem bánom. Szeretem a temetőt. Itt érzem magam otthon. Még könyvet is vezetek a holtakról. Mint egy krónikás. Megírom, ők hogyan látják a dolgokat. Beszélgetek is velük. “Boldog-e ön most, hogy megboldogult? – kérdezem. – Jól kijön a szomszédjaival, vagy szívesebben nyugodna másutt? Tényleg van szaga alulról az ibolyának?”

Rosemarie Eichinger 1970-ben született, történelem szakon végzett, és Bécsben él. Az Esznek-e a halottak epertortát? című könyvét Ausztriában magas rangú gyerekirodalmi díjjal jutalmazták. A méltán népszerű osztrák írónőnek ez az első magyarul is olvasható kötete.

Címke: , , , , ,
előző bejegyzés következő bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

tizenkettő + tizenhét =

28 shares