„A tizenkét éves Jude Brighton három napja tűnt el, és annak dacára, hogy az oregoni Deer Valley rendőrsége és lakói mindent megtesznek azért, hogy megtalálják, az emberek kezdik feladni a reményt. Tudják, hogy az első negyvennyolc óra döntő fontosságú, és miután letelik, fel kell készülni a legrosszabbra. Gyerek létére Stevie is tudja, hogy ez így van, mert imádja a nyomozós filmeket. Pontosan tudja, hogy minden egyes másodperc fontos az unokatestvére, Jude számára, aki ráadásul a legjobb barátja.
És ott van az a másik fiú, Max Larsen… Őt évekkel ezelőtt holtan találták meg az erdőben, miután különös és tisztázatlan körülmények között eltűnt. Deer Valley-ben a háziállatok is furcsán viselkednek: a kutyák és a macskák állandóan elszöknek a gazdáiktól. A kisváros lakói évek óta pusmognak ezekről a megoldatlan ügyekről és arról, hogy talán egy gyilkos ólálkodik az otthonuk környékén. A félelmük hirtelen valósággá válik, amikor Stevie, aki mindenáron ki akarja deríteni, mi történt Jude-dal, rádöbben a szörnyű igazságra.”
Huhh, ez egyszerűen zseniális volt.
Körülbelül a tizedik oldaltól megfogott a könyv és nem eresztett el még napok múlva sem. A légkör, melyet a szerző teremtett, pszichésen annyira fogvatartott, hogy voltak olyan részletek a regényben, melyeknél egy horrorfilm kapcsán elfordulnék, de erre itt ugye nincs lehetőség, ezért sokszor azt éreztem, hogy „taszítanak” egyes bekezdések, mert tudom, hogy utána le kell raknom a művet és járnom kell egyet a lakásban, hogy kicsit kikerüljek a történet bűvköréből és ne féljek annyira. Mégis folyamatosan vonzott az elbeszélés, teljesen beette magát a bőröm alá.
A sztorit egy tízéves kisfiú, Stevie, szemein keresztül látjuk, akinek eltűnt az unokatestvére és egyben a legjobb barátja, Jude. Stevie-nek vannak bizonyos pszichés problémái, ezért többek között úgy érzi, hogy a rendőrség nem tesz meg mindent Jude felkutatásáért, így ő is elkezd nyomozni az ügyben. Ahogy egyre inkább az eset megszállottjává válik, úgy jön rá egyre furcsább és furcsább dolgokra unokatestvére eltűnésével, valamint a városban zajló, jelentéktelennek tűnő, történésekkel kapcsolatban.
„Azok a gyerekek, akik ilyesmit csinálnak, a bűnügyi műsorokban kötnek ki. Azokat a gyerekeket pedig, akik követik az eszelős unokatestvérüket a sötét erdőbe, végül feldarabolják.”
„Mert a valóságban nem léteznek szörnyetegek… igaz?”
Majd egy váratlan fordulat kapcsán minden megváltozni látszik, de az események csak újabb kérdésekhez vezetnek, melyekre a válaszokat szépen lassan kezdjük megkapni, és már majdnem hátradőlünk a kanapén, amikor az írónő egy teljesen hihetetlen fordulattal lezárja a regényt. Ez az a befejezés, melyen még napokig gondolkoztam, de még miközben ezeket a sorokat írom is, olykor csak nézek magam elé és töprengek.
Köszönöm a könyvet az Agave Kiadónak!