Currently Browsing: romantikus regény
Kivételesen valami könnyed olvasmányra vágytam és a fülszöveg alapján úgy gondoltam, hogy Ruth Kelly: Szőlőskert Provence-ban című regénye pont ilyen lesz. Nos, könnyednek valóban könnyed volt, viszont egyáltalán tetszett. Mindjárt meg is osztom Veletek, hogy miért nem. Maga a sztori nem túl bonyolult. Adott egy önértékelési problémákkal küzdő, középkorú nő, Ava, akit épp megcsalt a férje és […]
Korábban olvastam már Ella Maise-től. Mind az Imádlak, Jason Thorn, mind pedig az Akarlak, Adam Connor nagyon tetszettek, és most úgy éreztem, hogy pont erre a stílusra, egy könnyű romantikus regényre vágyom. SPOILER! A történet szerint Jack mindenféle előzetes ismertség nélkül megkéri Rose kezét, aki nem kevés győzködés után, de belemegy a házasságba. Persze nem ilyen […]
Az utóbbi idők legnagyobb meglepetése volt számomra Lucy Dillon: A fénysugár című regénye. Bár már az ajánló alapján tudtam, hogy tetszeni fog a könyv – ugyanis valamiért nagyon kedvelem az új helyen új életet kezdős történeteket – de arra nem számítottam, hogy ennyire szeretve olvasom majd. A regény főszereplője Lorna, aki rajong a művészetekért, és bár az […]
A facebook-os szavazáson arra voksoltatok, hogy Brigitte Riebe új könyvét, Az újrakezdést olvassam el. Ebből arra következtetek, hogy hozzám hasonlóan, Ti is kedvelitek az írónőt. Bár Brigitte Riebe főként történelmi regényeivel aratott sikert, Az újrakezdés olvasása közben tűnik fel igazán, hogy az írónő történész. Olyan alapossággal és részletességgel van ugyanis kidolgozva ez a könyv, hogy […]
















