A II. világháború és a német megszállás borzalmait dolgozza fel ez a regény, mégis könnyed és szeretetteljes tud maradni, mert valóban megmutat emberi sorsokat úgy az egyik, mint a másik oldalon. Eléggé érzékeny típus vagyok, így többször meghatódtam, a történettel és a háborúval álmodtam napokig. Ki ne hagyjátok ezt a fájdalmas, mégis szívmelengető történetet.
Ez egy levélregény, tehát leveken keresztül ismerjük meg a II. világháború azon részét, amikor a német megszállás uralkodott. Elképesztő történetek, szomorú sorsok, amibe a Londonban élő Julia Ashton író véletlenszerűen keveredik bele. Mivel egyébként is új regényének keresett volna témát, így kapva kap az alkalmon, hogy Guernsey-re utazzon, és személyesen ismerje meg azokat a személyeket, akik mindezt átélték. Mikor elutazik még csak egy kiküldetésként tekint rá, de aztán az itt lévő szeretet megváltoztatja az egész életét.
Bevallom, hogy eddig nagyon óvatosan és ritkán nyúltam olyan könyvhöz, ami egy ennyire nehéz, szörnyű időszakot dolgoz fel, egyszerűen nem bírom elviselni azt a sok rosszat, ami ezekben a könyvekben található. Hihetetlen, hogy mindez valóban meg is történt, konkrétan felfordul tőle a gyomrom. A szörnyűségekről, a holokausztról, a sok-sok értelmetlen halálról és kínról olvasni megterhelő, persze ezért nem dughatjuk a fejünket a homokba. Ebben a könyvben is vannak bőven olyan részek, amit jobb lenne nem tudni, mégis az egész könnyed, bájos és szeretetteljes tud lenni. Pusztán azért, mert olyan szereplőket von be, akik egytől egyig abszolút szerethetőek, néha megmosolyogtatnak, néha megríkatnak, de alapvetően az egészet áthatja a folyamatosan ott lévő derű és remény.
Ezt a reményt és derűt képviseli a német megszállás idején megalakult Krumplihéjpite Irodalmi Társaság, melyet a szigeten lévők alakítanak meg unalmukban. Ugyanis minden hírtől, szórakozástól, rádiótól el voltak zárva a háború idején. Az embereknek minden korban szükségük volt és most is van arra, hogy összefogjanak és segítsék egymást. Ebben az irodalom lehet egy fogodzó többek közt, amely összeköti a hasonló személyiségű embereket, és eltereli a gondolatokat a nehézségekről, kikapcsolódást nyújt. Megmutatja azt is, hogy ahány ember, annyi értelmezése lehet egy-egy műnek, és miközben jól szórakoztak észre sem vették, de közel kerültek egymáshoz, átélhették a közösség erejét.
Ami számomra nehézség volt az elején, hogy szörnyű a névmemóriám. Ha igazán őszinte akarok lenni hozzátok, azt kell mondanom, hogy körülbelül a 60.oldalig azt sem tudtam ki-kicsoda. Illetve egy hiányérzet maradt bennem írói szemmel: Milyen jó lenne abból a szemszögből is olvasni ezt a történetet, hogy központjában egy igazi hősnő, Elizabeth álljon, és csupán az ő történetén keresztül ismerjük meg ezt a szörnyű időszakot, ahogy egyébként Juliet a kiadójával való egyetértésben tervezte is megírni.
Kiadó: Park Könyvkiadó
Oldalak száma: 372 oldal
Kiadás helye: Budapest
Kiadás ideje: 2018
Fordította: Szántó Judit
1946 januárjában a Londonban élő Juliet Ashton levelet kap egy ismeretlen férfitól a Csatorna-szigeteki Guernsey-ről. A levél írója elmeséli, miért alakították meg a második világháború alatt, a német megszállás idején a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot, és hogyan segítette a sziget lakóit abban, hogy átvészeljék a háborút. Így kezdődik a szívet melengető, varázslatos kisregény, melyben levélváltásokból, apránként rajzolódik ki előttünk a festői Guernsey-n élők humorral átszőtt, embert próbáló története.
„A szerzőpáros magával ragadó, ugyanakkor szívbe markoló könyvet írt – Jane Austen-i hangulatú, történelmi tanmesét. A leveleket nem az olvasónak címezték, mégis neki szólnak.”
Sarah Addison Allen
„Soha nem akartam annyira egy könyvklubhoz tartozni, mint a Krumplihéjpite olvasása közben. A regény minden lapjáról sugárzik a szeretet.”
The Christian Science Monitor
„Hihetetlen szerelmi történet, mely egyben a túlélésről és a hősiességről is szól, emléket állítva egy kis közösségnek, melyet a könyvek szeretete kovácsolt eggyé.”
The Charlotte Observer
