KAPINYA VIKTÓRIA: Panel Boogie

A rendszeres blogolvasók tudják, hogy mindig motiválok mindenkit arra, hogy olvassunk kortárs magyar irodalmat. Ez nemcsak azért fontos, hogy támogassuk a hazai írókat, hanem azért is, mert valódi kincsekre bukkanhatunk, olyan témákra, amiket csak mi vagy mi jobban értünk. Ilyen könyv Kapinya Viktória: Panel Boogie című műve, amely a panelélet olyan világába kalauzol el minket, amely nagyon magyar.

A panelekről valószínűleg mindenkinek a Szomszédok című ikonikus sorozat jut eszébe. Ott is mindenki ismert mindenkit és ha kellett, ha nem, beleavatkozott egymás életébe. A Panel Boogie című regényben sem történik ez másképp. A helyszín Pécs, a Szaggató köz, ahol egy tízemeletes panelház mindennapjairól és kisebb-nagyobb gondjairól olvashatunk.

A történet azzal indul, hogy meghal a közös képviselő, ezzel együtt az is kiderül, hogy ellopta a ház összes spórolt pénzét. A főként nyugdíjasokból álló lakóközösség értelemszerűen maga alatt van, mígnem a fiatalabb generáció ki nem találja, hogy szervezzenek táncesteket a házban. A buliknak hatalmas sikere lesz, közben pedig itt-ott szerelmek szövődnek az idősebb és fiatalabb generáció tagjai között a táncparketten. Hamarosan újabb és újabb titkok derülnek ki a ház lakóiról és a szomszédok nem restek valóságos nyomozást indítani az eltűnt pénz és az azt övező furcsaságok ügyében. A borító pedig nálam külön plusz csillag!

Panel Boogie egy nagy kedves, könnyen olvasható, szerethető könyv, amely elrepít minket egy olyan világba, amelynek talán az utolsó éveit éljük. Mindannyian szeretnénk egy ilyen összetartó, egymásra odafigyelő lakóközösségben élni, ami igencsak ritka a mai világban. Szerintem ez a regény legfontosabb üzenete: figyeljünk oda jobban egymásra. Te tudod ki lakik a szomszédodban?


Kiadó: Partvonal
Kiadás éve: 2024
Borító: Szép-Bíró Erika
Oldalak száma: 288

Mi ​érdekes történhet egy tízemeletes panelház elöregedő lakóközösségében? Az biztos, hogy a pécsi Szaggató közben nem az unalom tartja össze a falakat. Nem elég, hogy hirtelen meghal a közös képviselő, még az is kiderül, hogy halála előtt valamiért meglovasította a társasház liftfelújításra gyűjtögetett millióit. Egy közösen átmulatott este alkalmával a lakók egy csoportja kitalálja, hogyan tehetnének szert némi bevételre: táncos rendezvényeket, könyv és- filmklubot szerveznek a házba időseknek, később pedig a tilosban járást megkoronázva illegális borteraszt is nyitnak a tízemeletes tetején. És amíg több generáció kisebb-nagyobb bökkenőkkel próbálja közös erővel kompenzálni a társasházi kassza hiányát, addig egészen különös sorsok bújnak elő az ajtók mögül. A lépcsőházban csak úgy röpködnek a rigolyák, a bulikon ropognak a csigolyák, az akciódús történetben szereplő kotnyeles nagymamák konyhájában pedig a ház szinte összes titka terítékre kerül. Irénke és Gizi néni például sajátos nyomozási módszerével igyekszik kiteregetni az elhunyt közös képviselő szennyesét, a pár éve megözvegyült Szűcs úr végre kísérletet tesz szomszédasszonya szívének elnyerésére, néhányan pedig a még nem túl kései szerelem keresésére indulnak. Vajon sikerül rálelniük hőseinknek az elveszett milliókra, vagy akár még többre is?

Kapinya Viktória második regénye egy percet sem hagy az unatkozásra: amíg a szereplők a twistet járják, addig az olvasónak garantáltan nem kell egy kis rekeszizomtornáért a szomszédba mennie. Vagy ez esetben talán mégis…

Tags: 2024, kapinya viktória, kortárs magyar irodalom, partvonal kiadó, szépirodalom

Kapcsolódó bejegyzések

előző bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenhat − 3 =

0 shares

Archívum

Címkék