ZAJÁCZ D. ZOLTÁN: Sötétség Malmőben

Mivel a szerző minden eddigi regénye nagyon tetszett, mindenképpen el szerettem volna olvasni a legújabb krimijét is. Ezúttal sajnos már nem a Balaton a helyszín és nem is a szocializmus korszakában vagyunk, sőt nem is Magyarországon. Ez azonban semmit nem vont le könyv értékéből és az író bizonyította, hogy a retro krimi műfaján kívül is tud remeket alkotni.

A helyszín ezúttal Svédország, ezen belül is Malmő, ahol rögtön azzal indul a könyv első oldala, hogy egy fiatal gót lányt halva találnak. A nyomozással Greta Almgren nyomozót bízzák meg, akinek magának is sötét titkai vannak. Sajnos a nyomozás igen lassan halad, szinte minden eredmény nélkül, miközben újabb és újabb gót lányok esnek áldozatul az egyre kegyetlenebb és brutálisabb gyilkosnak. Amikor végre fény derül az első áldozat kilétére, a lány gazdag apja felfogad egy exrendőrt, aki a múltban már elkapott egy veszélyes sorozatgyilkost. Greta nem igazán örül annak, hogy más is nyomoz az ügyben, de az vitathatatlan, hogy innentől kezdve felgyorsulnak az események. Ráadásul Greta erős vonzalmat kezd érezni a kényszerből kapott nyomozótársa iránt.

Az író ráadásul nem feledkezett el a korábbi krimik szereplőiről sem, egy kis csavarral Lendvay Laura is megjelenik a regényben, így némi folytatólagosság is áthatja a legújabb könyvet.

Kicsit tartottam tőle, milyen lesz ez a könyv, ha az író eltér az eredeti tematikától, de az aggodalmaim feleslegesnek bizonyultak. A Sötétség Malmőben egy könnyen olvasható, pörgős, fordulatos krimi, amiből nem hiányozhat az írótól megszokott többszálú romantikus vonal sem. Valami azt súgja, hogy talán Greta Almgren nyomozó kalandjairól nem most olvasunk utoljára.


Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2024
Oldalak száma: 304

Egy nyári éjszakán egy malmői étterem mögött húzódó sikátorban egy meggyilkolt kamaszlány holttestére bukkannak.

Az áldozat kiléte ismeretlen, az öltözéke, a sminkje és a stílusa alapján azonban a nyomozás vezetője, Greta Almgren arra a következtetésre jut, hogy a lány a gót közösség tagja lehetett. Greta egy újságíró ismerőse, Sara Lendvay segítségével lát neki az eset felgöngyölítésének, ám az ügy váratlan fordulatot vesz, amikor pár nap múlva a kikötőben újabb gót fiatal holttestére bukkannak. Úgy tűnik, egy sorozatgyilkos szedi áldozatait a városban, aki a gót szubkultúra tagjait vette célba.
Ahogy a sötétség eluralkodik Malmö városán, úgy nő a nyomás a rendőrségen, hogy mielőbb rács mögé juttassa a kegyetlen elkövetőt.

Tags: 2024, general press kiadó, krimi, Zajácz D. Zoltán

Kapcsolódó bejegyzések

előző bejegyzés következő bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

5 × három =

0 shares

Archívum

Címkék