BRANDON HACKETT: Eldobható testek

Nyomasztó jövőképet mutató izgalmas sci-fi, helyenként már-már akciófilmekbe illő izgalmas jelenetekkel.

2338-at írunk, amikor az emberiség a napkitörés miatt már elhagyta a Földet, a Jupiter és a Szaturnusz lakhatóvá tett holdjain, valamint aszteroidák belsejébe tervezett mesterséges életterekbe költöztek. Az űrprojektet, ami megmentette az emberiséget, Melvin Kadeknek köszönhetik, emiatt istenként tekintenek rá. Vireni Orlando ügyésznő viszont bizonyítékot talált hősünk sötét múltjáról, ami megrengeti az egész világ bizalmát. Ráadásul képbe kerülnek bizonyos digitális újhumán tudatok is, akik megerősítik a bizonyítékokat, valamint egy újfajta technológiát is hoznak magukkal, mely megteremti az emberiség számára a halhatatlanságot, ezáltal egy újfajta jövőképet elővetítve. És ekkor kettészakad a világ, de a konnektumok és erős vezetőjük pontos tervvel érkeznek, és bár jobbnak képzelik magukat, mint Melvin Kadek, valójában bármit képesek megtenni a hatalomért és az irányításért.

Szeretem az olyan könyveket, amelyek a jövővel kapcsolatosak, és mostanában a sci-fi műfaja is közel került hozzám, ezért tetszett meg ez a könyv a leírás alapján. De őszintén szólva elég nyomasztó volt az egész kötet, mert szinte a 399.oldalig úgy tűnt, hogy a jókat legyőzik, szemet huny a világ a milliárdnyi ártatlan áldozat felett, önbíráskodás lesz úrrá az embereken, a rosszak pedig szinte hihetetlen szintekig elmennek a hatalomért és az irányításért.

Ráadásul maga az előrevetített, majd bekövetkezett jövőkép sem volt valami pozitív, inkább szörnyű. A főhősünk szimpatikus volt, mert mindvégig az igazság ellen harcolt, és ebben nem ismert megalkuvást, csak éppen ezzel nem ért el szinte semmit, ami szintén nem volt valami motiváló. Az akciójelenetek, csaták igazán izgalmasra sikerültek, amikor ezeket olvastam, nem tudtam letenni a könyvet. Elgondolkodtató témákat, elveket vetett fel az Eldobható testek olvasása az emberiség jövőjével kapcsolatban. A vége pedig az utolsó nagy csalódás kb.10 oldal alatt megfordult a csata, és győztek a jók…de nem is derül ki igazán pontosan, hogy akkor tényleg győztek-e mégis, vagy mi van, ami így szerintem borzasztó lezárás.


Kiadó: Agave könyvek
Kiadás éve: 2022
Oldalak száma: 416 oldal

2338-ban ​a Föld már csak egy emlék. A világ Melvin Kadeknek, a Naprendszer leggazdagabb emberének és az emberi civilizáció megmentőjének jövőjét követi. A Naptevékenység drasztikus megváltozásának fenyegetése miatt a milliárdos technológiai befektető még évszázadokkal korábban meghirdette az Exodust, azt az elképesztő léptékű űrprojektet, amelynek révén az emberiség a Jupiter és a Szaturnusz lakhatóvá tett holdjaira, valamint több ezer aszteroida belsejébe tervezett mesterséges életterekbe költözött.
Vireni Orlando ügyésznő azonban arra készül, hogy letartóztassa a mindenki által hősként ünnepelt Kadeket, mert szerinte köze van a Földet felperzselő és lakhatatlanná tevő szupernapkitörésekhez, ami a bolygón maradt milliárdnyi ember halálához is vezetett. Az áldozatok egy része ráadásul digitalizált, újhumán tudatként most visszatért, élükön egy rendkívüli vezetővel, aki eldobható testek formájában egy olyan, újfajta technológiát terjeszt el a világban, amely lehetővé teszi, hogy bárki megszabaduljon a test évezredes börtönéből, és ezáltal legyőzze a halált, az emberiség utolsó ellenségét.
A korlátok nélküli, halhatatlan létezés csábítása viszont alapjaiban forgatja fel a Naprendszert.

Tags: akció, Brandon Hackett, eldobható testek, jövőkép, sci-fi

Kapcsolódó bejegyzések

előző bejegyzés következő bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

öt × 5 =

0 shares

Archívum

Címkék