KATE ALICE MARSHALL: A ​titkok erdeje

Nagyon vártam a könyv megjelenését, mert az ajánlásai ígéretesek voltak. A fülszöveg ugyan nem vett meg magának, de mivel a könyvet Gillian Flynn: Éles tárgyak című regényéhez hasonlították, úgy éreztem, hogy érdemes elolvasni. De lehet pont ezért lett végül kicsit csalódás a történet.

Cass, Liv és Naomi gyerekként legjobb barátnők voltak. Az erdőben töltötték minden idejüket, ahol egy titokzatos világot teremtettek, ami már túlmutatott az ártatlan gyermeki játékokon. Egy nap azonban Naomit brutálisan megtámadják. Csodával határos módon túléli a tizenhét késszúrást, amit a testén ejtettek, így sikerül azonosítania támadóját, Allan Stahlt, egy állítólagos sorozatgyilkost, akit a három lány vallomása alapján letartóztatnak.

22 évvel később Naomi kap egy telefonhívást, Stahl meghalt a börtönben. Ez a hír azonban nem hoz megkönnyebbülést a lány számára, inkább bűntudatot és kétségeket ébreszt benne. Reakciója arra utal, hogy a történet sokkal bonyolultabb, mint amilyennek elsőre tűnik. Naomi visszatér Chesterbe, hogy találkozzon barátnőivel, de ünneplés helyett Liv fel akarja fedni az igazságot, ám Naomi bizonytalan abban, hogy ténylegesen tisztában van-e a valósággal. Azt biztosan tudja, hogy amit a hatóságoknak elmondtak, nem fedte le a teljes történetet, de mi lehet vajon a teljes igazság?

Miközben Naomi próbálja kideríteni a történteket , úgy bontakoznak ki fokozatosan a múltbéli események a jelen cselekményszál mellett, így teljes képet kapva a szereplők fejlődéséről és az elkövetett tetteik következményeiről.
A regény különösen erős az atmoszférateremtésben: az erdő szinte saját karakterként jelenik meg, tele titkokkal és fenyegetéssel. A helyszín és a természet leírásai hozzájárulnak az elbeszélés alaphangulatához, miközben egyre jobban belelátunk a főszereplő, Naomi belső konfliktusaiba és félelmeibe. Ennek ellenére, hiába próbáltam, nem sikerült megkedvelnem a lány karakterét, nagyon távolinak éreztem őt.

Bár a történet meglehetősen kiszámítható, a szerző mégis képes végig fenntartani az olvasó érdeklődését az ügyesen időzített fordulatokkal, így elénk tárva egy meglepetésekkel teli pszichológiai thrillert, mely a gyermekkori barátságok, a régi titkok és a trauma súlyos témáit ötvözi.


Kiadó: Magnólia
Kiadás éve:2024
Oldalak száma: 416 oldal
Fordította: Horváth Norbert

Naomi Shaw egykor hitt a dolgok különlegességében. Huszonkét évvel ezelőtt két legjobb barátnőjével, Cassidyvel és Oliviával az erdőben barangolva töltötték a nyarat, saját varázslatos játékukat játszva. A vakációjuk azonban tragikus véget ért: Naomit megtámadták. Csodával határos módon túlélte a tizenhét késszúrást, és azonosította támadóját. A lányok vallomása börtönbe juttatott egy sorozatgyilkost, aki korábban már hat áldozatot szedett. Mindenki hősként ünnepelte őket.

Pedig hazudtak.

Évtizedekig őrizték végzetes titkukat. Most azonban Olivia el akarja mondani az igazságot, így Naomi visszatér a kisvárosba, ahol felnőtt, hogy kiderítse, mi történt valójában az erdőben. Bármilyen veszélyes is legyen a válasz.

Kate Alice Marshall első felnőtteknek írt regénye 2023 váratlan meglepetése volt a krimi- és thrillerrajongók körében, a kötet több év végi toplistára is felkerült új tehetséget üdvözölve a műfajban.

Tags: 2024, 4 csillag, a titkok erdeje, kate alice marshall, magnólia kiadó, thriller

Kapcsolódó bejegyzések

előző bejegyzés következő bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

19 − tizenkettő =

0 shares

Archívum

Címkék