CHRIS CARTER: Vadász

Ez az egyik kedvenc sorozatom, amiben még nem csalódtam. Ezek a sorozatgyilkosok egyre durvábbak, és egyre furfangosabbak, de talán nem is lennének ennyire izgalmasak, ennyi krimi olvasása után, ha nem így történne.

Robert Hunteréknél csörög ismét a telefon, amikor találnak egy sorozatgyilkost, aki két helyen is összevarrja az áldozatait, látszólag nincs rajtuk sérülés, mégis kegyetlenebb módon ölték meg őket, mint eddig bárkit. Sőt az első különösen kegyetlen eset még a megyei halottkémi hivatalban is óriási drámát eredményez. A nyomozás során hamar kiderül, hogy kik a gyilkos zsánerei, Garcia és Hunter pedig éjszakákba nyúló harcot indít az elkövetővel szemben, mielőtt még ő venné célba őket.

Biztosan unalmas már számotokra, hogy minden részben az egekig dicsérem ezt a sorozatot, de egyszerűen nem tudok mást tenni, mikor két nap alatt kiolvasom, nem tudom letenni és szinte tűkön ülök, hogy egy kis információ morzsához jussak, amiből tippelgethetek, ki is a gyilkos. Szeretem a krimiket, mert elgondolkodtatnak, legtöbbször a gyilkos személyével kapcsolatban, és kíváncsivá tesznek, hogy vajon rájövök-e, mi lesz a vége a nyomozásnak.

Ezenkívül ebben a sorozatban kiemelt szerepet kap a pszichológiai rész, általában az elkövető személyével, életútjával kapcsolatban, amit különösen kedvelek, mert mindig is érdekelt az emberi gondolkodás, az események feldolgozása, az életutak, a következmények, hogy valaki egy-egy dráma utána felfele, vagy éppen lefele indul a lejtőn. Ez a történet megmutatja, hogy minden mindennel összefügg, semmi sem történik véletlenül, a gyilkosok általában üzenni akarnak valamit.


Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2017, 2022
Oldalak száma: 376 oldal
Fordította: Őri Péter

Ha ​azt hiszed, biztonságban vagy… nem árt, ha újragondolod

Los Angeles egyik használaton kívüli hentesboltjában ismeretlen nő holttestére bukkannak. A helyszínen nem tudják megállapítani a halál okát. Nincs sem vérfolt, sem lövedék vagy kés okozta seb, a fején és a felsőtestén sem éktelenkedik dudor vagy horzsolás, sem fojtogatásra utaló vérömleny a nyakán. A testén egyetlen sérülés sem látszik, a száját leszámítva: azt ugyanis a gyilkos összevarrta. Pontosabban szólva: nem csak azt varrta össze… Amikor a testet a Los Angeles Megyei Halottkémi Hivatalba szállítják, hogy elvégezzék rajta a boncolást, az ügyeletes patológus elszörnyedve szembesül a borzalommal.
A felfedezés és az azt követő tragédia olyannyira sokkolja a rendőrséget, hogy a különösen kegyetlen esetekre specializálódott Robert Hunter nyomozóra bízzák az ügyet. Kisvártatva kiderül, hogy nem egyszeri gyilkossággal van dolguk – úgy tűnik, valaki sorra szedi az áldozatait a harmincas éveik elején járó, hosszú, fekete hajú, fehér bőrű nők köréből. Megfigyeli őket, megvárja a kínálkozó alkalmat, majd kegyetlenül lecsap rájuk. Hunter a társával, Carlos Garciával karöltve kíméletlen hajszát indít a megszállott gyilkos ellen, és csak remélhetik, hogy sikerül becserkészniük a fenevadat, mielőtt ő venné célba őket…

 

Tags: chris carter, general press kiadó, Robert Hunter, vadász

Kapcsolódó bejegyzések

előző bejegyzés következő bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

11 + 13 =

0 shares

Archívum

Címkék