JESSICA KOCH: Közel ​a horizonthoz (Közel a horizonthoz 1.)

Miután megláttam a film beharangozóját, és megtudtam, hogy egy könyvadaptációról van szó, egyből elolvastam a regény fülszövegét. Elsőre az jutott eszembe, hogy egy újabb, kicsit sablonos, fiatalokról szóló szerelmi sztori fog kibontakozni a mű lapjain. Hát hatalmasat tévedtem.
Az első meglepetés egyből akkor ért, amikor megláttam a borítón, hogy “igaz történet alapján…”, később pedig tudatosult bennem, hogy a szerző konkrétan élete egy szakaszát meséli el ebben a könyvben.

Nem akarom elspoilerezni a történetet, csak röviden annyit írnék a cselekményről, hogy egy komoly kapcsolatot tár elénk Jessica Koch, melyet a kezdetektől jó érzés végigkísérni, a nehézségek, és a kiderült titkok ellenére is jó látni a megértést, a bizalmat egymás iránt. Ugyanakkor szörnyű szembesülni, az átlagemberek érzelmi intelligenciájával, az ítélkezéssel, a kirekesztéssel. Mindezt persze úgy, hogy ezeknek az embereknek fogalmuk sincs az igazságról, bár van egy olyan érzésem, hogy ha tudnák is, akkor sem lennének túl empatikusak.

Szerintem az írónő nagyon jól elénk tárta életének ezt a hihetetlenül megrendítő szakaszát. Az első oldalaktól kezdve bele tudtam élni magam a történésekbe, át tudtam érezni azt a rengeteg fájdalmat, kilátástalanságot, szomorúságot, mely végigkísérte a cselekményt.

Az emberben csak kavarognak a gondolatok és az érzések napokkal a könyv letétele után is. Próbálnám homokba dugni a fejem, és nem felfogni, jobban elmélyülni az eseményekben, de ahogy írom ezt a bejegyzést úgy szakad rám talán még jobban, mint olvasás közben, a valóság. Az biztos, hogy a hétköznapi “problémák” nemhogy eltörpülnek, hanem teljesen elvesznek a könyv olvasása közben, és folyamatosan eszembe jut, hogy pozitívabbnak kéne lennem, jobban értékelni az életemet, úgy egyáltalán örülni a mindennapoknak.

“Olyan sok szenvedést és bánatot lehetne megakadályozni, ha az emberek ezen a nyomorúságos földön kinyitnák a szemüket, és megértenék, mi történik körülöttük. De csak a saját, semmis gondjaikra és a szánalmas életükre összpontosítanak. A körülöttük lévő élőlények mind közömbösek a számukra.”

 


Kiadó: Maxim Kiadó
Kiadás éve: 2018
Oldalak száma: 464 oldal
Fordította: Hajdúné Vörös Eszter

Egy nagy szerelem története. Történet a bizalomról, bátorságról, fájdalomról, kétségekről, és az elengedés erejéről. Igaz történet. Jessica fiatal, nem szereti a bonyodalmakat, és sokat ígérő jövő vár rá. Amikor egyik este elmegy otthonról, nem sejti, hogy a nagy szerelmével fog találkozni. Nem sejti, hogy ez a találkozás az egész világképét meg fogja változtatni. És főleg azt nem sejti, hogy hamarosan élete legnehezebb döntése előtt fog állni… Történet egy olyan életről, amely derűlátás, remény és félelem között ingadozik. Nyitottan, őszintén és tág rálátással számol be a múlt eseményeiről, és közben nem egy tabutémát érint.

Címkék: , , , ,

Kapcsolódó bejegyzések

előző bejegyzés következő bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

3 × 3 =

0 shares

Archívum

Címkék