Az úgy volt, hogy a decemberi forgatagban elkeveredett a könyvem a postán, és karácsonyra olvasmány nélkül maradtam. Mit tehet ilyenkor az ember? Hát elballag a könyvtárba, és leemel a polcról egy jó kis Rosamunde Pilcher regényt, amivel nem lehet mellényúlni.
Mondjuk én most éppenséggel egy novelláskötetet emeltem le, a Virág az esőben című könyvet. Igazán lenyűgözött.
Tizenhat darab kis történet van benne, melyekben az írónő most is szakavatott kézzel irányít minket a szív, a lélek és az élet útvesztőiben. Igazán szívmelengető olvasmány különösen ebben a jéghideg időben.
Minden novella egy saját kis világ, amelybe annyira belefeledkezünk, hogy szinte mi is ott lépdelünk főhősünkkel Skócia vadregényes tájain, vagy Anglia vidéki helyszínein. Rosamunde Pilcher kiváló ismerője mindkét tájnak, így könnyedén repít minket e két varázslatos vidék hangulatos színhelyére.
A történetekben van szó reménytelen szerelemről, bátorságról, elhibázott házasságról, családról, szerelmi csalódásról, barátságról, az idő múlásáról és természetesen az igaz szerelemről. Az írónő fantasztikus módon tud hangulatot teremteni, gyönyörű irodalmi nyelven tárja elénk a mindennapi és mégis nem mindennapi történeteit. A novellák nagy bölcsességgel íródtak, és szerintem mindenkinek tartogatnak egy-egy életre szóló tanulságot.
A történetekről több szót nem is ejtenék, hiszen azzal pont az olvasás élményét venném el, inkább kedvenc idézetemmel búcsúzom, ami talán sok mindenkinek kedvet hoz a novelláskötethez.
„Anyám tudta, hogy félek, de mindig azt mondogatta, hogy az embernek meg kell tanulnia bízni saját magában. És amikor kérdeztem, hogy mit csináljak a szörnyekkel meg a kísértetekkel, azt mondta, hogy ilyenkor az a teendő, hogy az ember egészen lassan menjen, és közben nézzen fölfelé; a fák tetejét nézze, meg a végtelen égboltot. Akkor majd rájön, hogy milyen icike-picike az ember, és hogy milyen jelentéktelenek a félelmei. És akár hiszed, akár nem, ez a recept mindig bevált.”
Rosamunde Pilcher brit írónő Cornwall-ban született, majd házasságkötése után költözött Skóciába. Hét éves korában kezdett írni, első novelláját tizenöt éves korában publikálta. Témáit főként a vidéki brit felső-középosztály életéből merítette. Írásai egyre növekvő népszerűségnek örvendtek a női magazinokban. Kiadói javaslatára megpróbálkozott egy nagyobb lélegzetű regénnyel. Összesen huszonnyolc könyvet írt, de a csak a tizennegyedik hozta el számára az igazi sikert. Az 1987-ben megjelent Kagylókeresők, majd az 1990-ben napvilágot látott Szeptember című családregények hozták meg számára a nemzetközi áttörést. Regényei milliós példányszámban kelnek el világszerte, melyek sikeréhez nagymértékben járult hozzá a ZDF. A német televízió csatorna 1989 és 2007 között több mint 40 tévéfilmet forgatott Rosamunde Pilcher műveiből. A filmek folyamatosan a nézettségi toplistán vannak, és annyira fellendítették az Angliába irányuló turizmust, hogy 2002-ben Pilchert és a ZDF programigazgatóját, Claus Belinget a Brit Tourism Awarddal tüntették ki. Az írónő tavaly halt meg, kilencvennégy éves korában. Fia, Robin Pilcher, szintén író lett.
Kiadás éve: 1991
Kiadó: Magyar Könyvklub
Oldalak száma: 302
Fordította: Zentai Éva
Az írónő magyar rajongóinak óriási táborát ezúttal egy kötetnyi finom hangú, érzékeny, igazi női novellával örvendeztetjük meg. Ezeknek az elbeszéléseknek a hősei mind sorsforduló előtt állnak, ha más-más mértékben is: rossz házassággal kell leszámolniuk, szerelmi csalódást kell feldolgozniuk magukban, el kell dönteniük, hogy neki merjenek-e vágni a nagy lesiklásnak a Kreisler csúcsáról, hogy merjék-e meggondolni magukat ez esküvőjük előestéjén, számadást kell végezniük arról, hogy jó anyák voltak-e, szembe kell nézniük az öregséggel, vagy gyerekként kell megbírkózniuk egy babaház összebarkácsolásának a gondjával. Mindannyiuknak csupán csak egy kicsi segítség, bátorítás kell, hogy a megfelelő megvilágításban lássák, jobban felmérjék helyzetüket, megismerjék önmagukat, és helyesen tudjanak dönteni. Rosamunde Pilcher világában már-már hinnünk kell abban a derűlátó bölcsességben, hogy ahol a legnagyobb a szükség, ott van legközelebb a segítség, mindig van remény, csak rajtunk múlik.
Annyira kedvelem Rosamunde Pilcher műveit, hogy mindegyiket már többször is elolvastam és mégsem tudom megmondani, melyik a kedvencem. Ahányszor kézbe veszem valamelyiket, mindig találok benne valami újat, amin elgondolkodhatom. Ha rossz kedvem van vagy ideges vagyok, belenyúlok a Pilcher kosárba és perceken belül megnyugszom. Csak csodálni tudom, hogy az írónő ennyire ismeri a földrajzi világot is, ahogy leírja, lerajzolja őket a Távol-Kelettől – a szigeteken át – Skóciáig. Szeretem.
Kedves Ágnes, én is így vagyok vele, számomra is Rosamunde Pilcher a jolly joker, minden élethelyzetben el tudok merülni a könyveiben, akárhányszor olvastam már korábban. Az abszolút favorit számomra a Téli napforduló, annak a regénynek olyan elképesztő hangulata van, hogy bármilyen nehéz helyzetben vagyok, mindig megnyugtat, ha előveszem. 🙂 De jó tudni, hogy nem csak én vagyok így ezzel! 🙂 Üdv, Hajnal