JENNY COLGAN – Karácsony a piciny csodák pékségében

Számomra kicsit elrugaszkodott a valóságtól ez a kis cuki-muki karácsonyi történet, na, jó nem kicsit, hanem nagyon. Már megszokhattátok tőlem, hogy számomra az tud izgalmas lenni, magával ragadni, ami közel áll a mindennapi élethez, vagy legalábbis elhiteti.

Kezdjük azzal, hogy ez a könyv egy 3 részes sorozat záró akkordja Jenny Colgan-től. Én bevallom nem olvastam, csak ezt az utolsót, mert szerettem volna valami karácsonyos történetet olvasni, hogy jobban menjen a ráhangolódás az ünnepekre, ami hó és hideg nélkül elég nehéz volt. Bátran ajánlom azoknak is, akik nem olvasták az első két részt, mert pont ebben a részben kezd új életet Polly, és bőven van benne utalás a múltból arra, hogy vajon miért is tett így.

Szóval itt van Polly, aki Anglia dél-nyugati csücskében egy kis faluban nyit egy fantasztikus pékséget. Munka iránti szenvedélye, mindenkit becsábít a boltjába egy kis édes bűnözésre. Barátjával vásárolnak egy pénznyelő világítótornyot, ahova be is költöznek, és ott élik fagyos, de annál szeretetteljesebb mindennapjaikat. Minden csodás, aztán jönnek a problémák, veszekedések, túl sokat dolgozol, és a többi feszültség, ami beárnyékolja kettejük tökéletes kapcsolatát. A barátaik szörnyű titka pedig tovább ront a helyzeten. Polly úgy érzi, hogy szereti, amit csinál, végre megtalálta azt a foglalatosságot, amit nem tekint igazán munkának, emiatt NEM-et sem tud mondani, főleg a barátoknak nem. Kerensa ráadásul egy súlyos titkot mond el neki, ami mindkettejük életére és a karácsonyra is rányomja a bélyegét, hacsak nem tesz valamit.

Polly személye a névválasztástól önmagának újra megtalálásáig nagyon találó, ez a rész még egészen reális. Viszont minden más szereplő lapos és túlságosan hihetetlen. Kerensa dúsgazdag férjétől kezdve a titokig, vagy az a mondvacsinált dolog, ami miatt Huckle-lel összevesznek, vagy az, hogy a világítótornyban élnek egy lundával, amit senki sem szeret és még sok más. Egyáltalán nem erre számítottam, hanem inkább valami rózsaszín, csöpögős, csillogó-villogó, karácsonyi vásáros dologra. Ennek ellenére nem volt rossz, de a tavalyi évben olvasott „Az egy karácsonyi csók„, de még az „Egy decemberi nap„-ot sem közelíti meg. Ami még tetszett benne az a realisztikus szál. Egy család drámája egy csonka családban, a megbocsátás, az elfogadás, a szembenézés a múlttal.


Kiadó: Libri Kiadó
Kiadás éve: 2019
Oldalak száma: 388
Fordította: Páll Márta

Karácsony van a Cornwall partja melletti Mount Polbearne nevű faluban – a család, a barátok és az ünneplés ideje.
Polly Waterford szeret a vállalkozásában, a Piciny Csodák Pékségében dolgozni, és az ünnepi időszak mindig arra ihleti, hogy valami különlegeset süssön a falubelieknek. Ennél jobban csak azt szereti, ha főnyeremény barátjával, Huckle-lal összebújhat. Ez a karácsony minden eddiginél jobbnak ígérkezik, de a dolgok nem mindig alakulnak terv szerint…

Amikor Polly legjobb barátnője, Kerensa előáll egy titokkal, amely fenyegeti azt az életet, amelyet Polly és Huckle együtt építettek fel, a jövő kezd bizonytalanná válni. Aztán felbukkan Polly múltjának egy szereplője, és ez még tovább bonyolítja a dolgokat. Polly általában vigaszra talál a munkájában, de most úgy érzi, hogy ez nem lesz elég.

Vajon sikerül-e elrendeznie mindent, és lehet-e még mindenkinek boldog karácsonya?

Tags: 2019, 3 csillag, chick lit, jenny colgan, karácsony a piciny csodák pékségébe, libri könyvkiadó

Kapcsolódó bejegyzések

előző bejegyzés következő bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

öt − három =

0 shares

Archívum

Címkék