LAURA MARSHALL: Ismerősnek jelölt

Hideg téli estéken, mi is lehetne jobb, mint bevackolni magunkat a kanapéra egy izgalmas könyvvel. Ehhez kitűnő választás Laura Marshall Ismerősnek jelölt című regénye.

A főhősnő Louise, egy elvált, gyerekét egyedül nevelő anyuka, aki sikeres vállalkozást vezet. Még nem dolgozta fel azt, hogy a férje elhagyta, ezért a munkája és a kisfia tölti ki az életét.
Egyik nap egy régi, középiskolai osztálytársnője ismerősnek jelöli a Facebook-on. És ezzel elindul Louise kálváriája. Maria ugyanis 25 éve halott vagy legalábbis eltűnt. A cselekmény itt két ágra szakad, mivel a sztori részben napjainkban, részben 1989-ben játszódik.  Akárki is jelölte be Louise-t a facebook-on, alaposan ráijeszt a nőre a rejtélyes, fenyegető hangvételű üzeneteivel. A főhős szépen lassan elkezd visszaemlékezni a 25 évvel ezelőtt történtekre és egyre inkább úgy tűnik, hogy volt némi köze Maria eltűnéséhez.
Közben közeledik az érettségi találkozó estéje, a feszültség pedig egyre fokozódik.

A könyv abszolút izgalmas, végig leköti a figyelmet. Az írónő mesterien borzolja az idegeinket, ahogy az egy jó pszicho-thrillertől el is várható.
Folyamatosan pörögnek az események, miközben annyira bevonódunk a sztoriba, hogy lassan már mi is a hátunk mögé nézünk a sötét utcán hazafelé.
Louise tökéletes példája annak, hogy egy bizonytalan és befolyásolható kamasz milyen hibákat tud elkövetni annak érdekében, hogy a társai elfogadják. A nő még 25 évvel később is cipeli azt a titkot, amit középiskolásként elkövetett és aminek komoly következményei lettek.

A regény teljesen magával ragadott, pörgettem a lapokat, hogy minél hamarabb kiderüljön az igazság és a vége teljesen meglepett. A könyv telitalálat, letehetetlen!


Kiadó: XXI. Század
Kiadás éve: 2018
Oldalak száma: 350
Fordította: Alföldi Zsófia

Kívántad ​már, hogy bárcsak megváltoztathatnád a múltad?
Maria ismerősnek jelölt a Facebookon.
Csakhogy Maria több mint huszonöt éve halott.
Vagy mégsem?
Louise a negyvenes éveiben járó elvált anya, egyedül neveli négyéves fiát, és belsőépítészként a saját vállalkozását vezeti. Az egyedülálló szülők elfoglalt, küzdelmes életét éli. Egy napon szívdermesztő e-mailt kap. Maria, a volt osztálytársa ismerősnek jelölte a Facebookon. Csakhogy Maria több mint huszonöt éve halott. Vagy mégsem? Az 1989-es végzős középiskolás évfolyam osztálytalálkozóra készül, így Louise felveszi a kapcsolatot a volt osztálytársaival, hogy kiderítse, őket is bejelölte-e Maria… A múlt hirtelen nagyon is valóságossá válik, újra felszínre kerülnek a régi titkok, hazugságok, féltékenységek és elfeledett sérelmek. De vajon megjelenik-e Maria az osztálytalálkozón? Megoldódik-e a több évtizedes rejtély?
Lélegzetelállító és felejthetetlen pszichothriller. Fantasztikus. A műfaj rajongói megőrülnek érte.
Az Ismerősnek jelölt Laura Marshall első regénye. Világszerte több mint 500.000 példányban kelt el!
„Fantasztikus pszichothriller váratlan fordulatokkal és a mindennapi életből vett élethelyzetekkel.”
(Amazon Reviewer)

Kiemelt kép forrása: www.21.szazadkiado.hu

Tags: 2018, ismerősnek jelölt, laura marshall, négy csillag, pszicho thriller, thriller

Kapcsolódó bejegyzések

előző bejegyzés következő bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tíz − kilenc =

0 shares

Archívum

Címkék