Abszolút vegyes érzésekkel fogtam a kezembe a könyvet: egyrészt nagyon érdekelt, hogy a történelmi eseményeket milyen módon alakította át, egészítette ki Alma Katsu. Másrészt nem szeretem a vadnyugaton játszódó történeteket, és tartottam tőle, hogy a cselekmény átmegy valami westernes sztoriba, ami így utólag átgondolva jó nagy hülyeség volt tőlem.
A regény alapját egy Kalifornia felé tartó szekérkaraván, a Donner-társaság, története adja. A Donner-társaság egy csoport amerikai pionír volt, akik 1846-ban, a Sierra Nevada hegységben hóviharba kerültek és a túlélés érdekében emberevésre kényszerültek. Az eredetileg 87 fős társaságból végül 48-an érkeztek meg Kaliforniába.
A karavánt, kezdetektől fogva, szerencsétlenségek sorozata sújtotta, erre a tényre ill. a rendelkezésre álló információkra támaszkodva az írónő egy olyan elbeszélést alkotott, mely a megtörtént eseményeket ötvözte fiktív történésekkel. Így egy olyan regénybe mélyedhetünk el, aminek hiába tudjuk nagyjából a végét, mégis minden egyes lapja új izgalmakat tartogat. Ugyanis nem csak végigkísérhetjük az elkerülhetetlenhez vezető utat, a szekérkaraván tagjainak folyamatos hibáit, rossz döntéseit, hanem időközben a szereplők nagy részének múltjával, titkaival is megismerkedhetünk. Az egyre fogyó készletek, a véget nem érő utazás, az egyre kilátástalanabb helyzet pedig a legrosszabb értelemben lebbenti fel a fánylat ezekről a titkokról. A növekvő feszültség, az emberek kétségbeesése a cselekmény előrehaladtával szinte tapintható, amit fokoz az a valami, mely egyre közelebb merészkedik és a telepesek vérére szomjazik.
Szerintem ez egy nagyon jól megírt történet volt, Alma Katsu remekül összehozta a történelmet és az érthetetlent. Nagyon tetszett, hogy egy megtörtént eseményből kreált egy ilyen remek művet.
Sokszor kirázott a hideg az elbeszélés olvasása közben, amiben az volt az érdekes, hogy ez nem feltétlenül a megmagyarázhatatlan eseményeknek volt köszönhető, hanem az emberi természetnek, a szereplők egyre torzuló személyiségének, viselkedésének.
A könyv elolvasása után az jutott először az eszembe, hogy félmagyarázatként gondolok a mű végére, a miértekre. És ez nem tetszett. Majd rájöttem, hogy többek között ezért, még a regény elolvasása után napokkal is a történeten agyalok, és válaszokat keresve pörgetem magamban végig az elbeszélést. Végül, egy kis guglizás után, találtam egy számomra megfelelő magyarázatot, melyre úgy érzem már nagy szükségem volt. 🙂
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2018
Oldalak száma: 360 oldal
Fordította: Bosnyák Edit
A gonosz láthatatlan, és mindenütt jelen van.
Ez az egyetlen magyarázat arra a sorozatos balszerencsére, amely a Donner-társaságként elhíresült szekérkaravánt sújtja, ami 1846-ban indult útnak Kaliforniába. Kifogyóban lévő készletek, kétségbeesett viták és egy kisfiú különös halála az őrület határára sodorja az elszigetelt utazókat. Annak ellenére, hogy arról ábrándoznak, hogy mi várja őket nyugaton, régen eltemetett titkok kerülnek a felszínre, és a karaván tagjai között feszülő nézeteltérések gyilkossághoz és káoszhoz vezetnek. Úgy tűnik, hogy képtelenek elkerülni a tragédiát… és képtelenek megszabadulni attól az érzéstől, hogy valaki – vagy valami – követi őket, és vadászik rájuk. Talán a gyönyörű, de elátkozott Tamsen Donner miatt (akit néhányan boszorkánynak tartanak), talán azért, mert meggondolatlanul azt az útvonalat választják, amely egy addig ismeretlen terepen vezet keresztül, vagy talán egyszerűen azért, mert elpártol tőlük a szerencse. A kilencven férfiból, nőből és gyermekből álló Donner-társaság egyenesen a western-korabeli amerikai történelem egyik legszörnyűbb és legtragikusabb kalandja felé igyekszik.
Amikor a karaván tagjai egymás után nyomtalanul eltűnnek, a túlélőket egyre inkább hatalmába keríti az érzés, hogy talán valóban valami nyugtalanító és éhes vár rájuk a hegyek között… vagy talán az a gonosz, amely testet öltött körülöttük, és kezdettől fogva bennük növekedett.
Az Éhség elegánsan ötvözi a történelmet a megmagyarázhatatlannal, és hátborzongatóan izgalmas betekintést nyújt a végletekig túlfeszített emberi természet törékenységébe.
Kiemelt kép forrása: Agave Könyvek
