„Ahol A fiú, akit karácsonynak hívnak véget ért, ott kezdődik ez a könyv.
Szenteste van, ám minden a lehető legrosszabbul alakul. Ádáz úr dologházba zárja Ameliát, a remény fénye egyre halványabban pislákol, Karácsony apó pedig tudja, hogy meg kell találnia a kislányt, különben veszélybe kerül az ünnep csodája.
A nehéznek ígérkező küldetésben azonban nem marad magára: nemcsak a koboldok, a rénszarvasok, hanem maga az angol királynő, sőt egy macskakedvelő, Charles Dickens nevű férfi és egy önzetlen, tiszta szívű konyhásasszony is a segítségére siet, hogy meg tudja menteni Ameliát.
Csakhogy mindeközben Koboldfalván a feje tetejére áll a világ. A meseglimpik ármányt szőnek, felbujtják a trollokat, Bohó pedig mit sem sejtve a vesztébe rohan…
Matt Haig (1975) angol író számtalan díjnyertes felnőtt- és ifjúsági regény szerzője. Amikor fia megkérdezte tőle, milyen gyerek volt Karácsony apó, tudta, hogy ebből a történetből sorozatot kell írnia. Az első, A fiú, akit Karácsonynak hívnak című kötetnek azóta már a filmváltozata készül.
Chris Mould (1969) tizenhat évesen kezdte a képzőművészeti iskolát. Illusztrációival már több rangos díjat nyert. Imádja a munkáját, és olyan könyveket szeret írni és rajzolni, amelyeket kisfiú korában maga is szívesen olvasott volna. Gyerekeivel és feleségével Angliában él.”
Tavaly ilyenkor abszolút nem voltam ráhangolódva a Karácsonyra, ezért A fiú, akit Karácsonynak hívnak (A lány, aki megmenti a Karácsonyt első része) című könyvet sem tudtam teljesen átérezni. Idén ez teljesen másképp volt: imádtam A lány, aki megmenti a Karácsonyt.
„-A karácsony nem csupán egy dátum! – figyelmeztette az írót Karácsony apó. – Az egy érzés.”
Nagyon közel állt ez az elbeszélés a szívemhez. Élveztem a mű kalandos mivoltát, eseménydús cselekményét, miközben olyan kérdésekre kaptam választ, amik mindig is érdekeltek: Hogyan osztja ki Karácsony apó egy éjszaka alatt az összes ajándékot? Hogy repül a szánjával? És egyáltalán hogy fér át a kéményen?
Emellett Karácsony apó munkáját beárnyékolta több bonyodalom is, mind az emberek világában, mind Koboldfalván. Jóformán a mű utolsó lapjáig izgulhatunk, hogy sikerül-e véghezvinni a világ összes gyermekének megajándékozását, vagy a gyerkőcök csalódottan, reményt vesztve élik meg az ünnepet.
Összefoglalván: nem elég, hogy egy nagyon megindító és szép történettel találkozhattunk ebben a könyvben, de még egy fordulatokkal teli elbeszélés részesei is lehettünk. Egy olyan írásé, melyből rengeteget tudnék idézni, és azt hiszem már ezek az idézetek is elgondolkodtatnák az embereket a másokhoz fűződő kapcsolataikról, viszonyulásaikról.
„A szeretet sosem tűnik el. Még ha úgy is látszik néha. De tudod, Amélia, ott vannak az emlékek. A szeretet örökké él. Ha szeretünk valakit, az viszontszeret minket, és ez a szeretet elraktározódik, és megvéd minket egész életünkben. Túlnő az életen, nem ér véget vele. Mindig bennünk van. Akik meghaltak, mindig velünk vannak. A szívünkben.”
Köszönöm a könyvet a Kolibri Kiadónak!
