„Johanna hiába töltötte be a tizennyolcadik életévét, a szülei – heves ellenkezése ellenére – még mindig gyermekként kezelik. A család fekete báránya, aki az elkényeztetett, városi kamaszok életét éli. Ám Hanna élete teljesen megváltozik, amikor édesapja és édesanyja úgy határoz, hogy budapesti lakásukból visszaköltöznek a vidékre, ahol már tíz éve nem jártak. A lány lázad a sorsa ellen, és nem akarja észrevenni azt, hogy csupán egy boldogabb élet ábrándjai azok, amiket maga mögött hagy. A költözést követően újra meg kell ismerkednie a tájjal, az emberekkel, a régi barátaival, és rá kell döbbennie, hogy nem csak ő, hanem mindenki megváltozott az évek során. Ez leginkább legjobb gyermekkori barátjára igaz, Csabára, aki az évek során gőgös álarcot öltött magára. Hanna kíváncsisága felülkerekedik ellenszenvén, és nyomozásba kezd, hogy kiderítse a rejtélyes múltú srác történetét, amely egy keserédes fordulattal megváltoztatja vélekedését minden ismerőséről. A tiltott, de annál vágyottabb viszony és a múlt, ami még mindig üldözi Johannát, megmérgezi a boldog pillanatokat. Mikor azt hiszi, hogy végre beilleszkedett és elfogadták, egy titok kirobbanása és egy baleset következtében végül mindenki hátat fordít neki.”
Összefoglalván: ahogy az írónő végigvezette a történeten a főszereplő jellemváltozását, egy valamit biztos megtanultam: ha az ember eleve negatívan viszonyul a másikhoz, nagy valószínűséggel azt is fogja visszakapni, és amikor már szeretne nyitni, barátkozni, beilleszkedni, akkor már lehet túl késő lesz.
Köszönöm a könyvet Szilágyi Helénának!
