ANITA WEKKER: Könnyező Ciprus

 

Az a megtiszteltetés ért, hogy a mű szerzője, Wekker Anita felkért, olvassam el a könyvét, és írjam le róla a véleményemet. Így találkoztam a Könnyező Ciprus című regénnyel.

A történet Zakynthoson játszódik és egy szokatlan nyomozást ír le, középpontjában Pantelis nyomozóval. Egy reggel a detektívet egy női holttesthez riasztják a Navagio-öbölben. A sajtónak köszönhetően az elhunytat, már a helyszínen azonosítja a férje. Mivel Pantelis már a kezdetektől gyilkosságra gyanakszik, ami később be is bizonyosodik, megkezdődik az ügy feltárása. Kiderül, hogy az áldozat egy magyar lány (Hanna), így a szigeten az amúgy is ritka gyilkosságokat, ez még tetézi. A főszereplőre még nagyobb nyomás nehezedik, amit egyre több alkohollal képes csak elviselni. A nyomozás során rengeteg információ derül ki, mind Hanna életéről, mind Zakynthoson létükről, ami fordulatok sokaságával kecsegtet. Minden egyes megismert tény egy – egy kirakós darabja, mely azonban sehogy sem akar összeállni. Pantelis egyre jobban szenved, megindul a lejtőn, amit egy árulás még jobban felgyorsít. Egészen a mű végéig egy kicsit sablonos krimit olvashatunk, ám a befejezés számtalan érdekes fordulatot hoz magával.

Ajánlom azoknak ezt a regényt, akik már jártak Zakynthoson, vagy oda tervezik nyaralásukat, mert ott a szigeten olvasni ezt a könyvet felemelő érzés lehet.

„Vannak emberek, akik amilyen gyorsan beléptek az életünkben, épp olyan gyorsan távoznak is. Hagynak maguk után egy bizonyos űrt, ami lehet jó, lehet rossz, de mindenképpen elgondolkodtató.”

Köszönöm a könyvet Wekker Anitának!

Tags: könnyező ciprus, krimi, wekker anita

Kapcsolódó bejegyzések

előző bejegyzés következő bejegyzés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 × egy =

0 shares

Archívum

Címkék