Kiadó: General Press Kft.
Oldalszám: 320 oldal
Megjelenés: 2016.
„Painters Millen tornádó söpör végig, sérülteket, hatalmas pusztítást hagyva
maga után. A romeltakarítás során egy cserkészcsapat emberi maradványokra bukkan. A kiérkező Kate Burkholder rendőrfőnök rögtön gyilkosságra gyanakszik,
pedig a csontok legalább harminc éve ugyanazon a helyen feküdtek. Ki az áldozat? És kinek állt érdekében egy pajta alá rejteni a holttestet? Talán a mellette talált eljegyzési gyűrű segíthet azonosítani az áldozatot, vagy elvezethet a gyilkoshoz, de amikor végre a rendőrség elindulhatna egy nyomon, az amish közösség zárt ajtajain kell döngetnie.
Kate fiatalon szakított amish gyökereivel, mégis könnyebben szóra bírhatja
a közösséget, de az elvakult hit, a tolerancia hiánya újabb akadályokat gördít
a nyomozás elé. Az évtizedes családi titkok családi titkok maradnának, ha egy
hajdani ártatlan szív rá nem döbbenne arra, hogy az élete egészen másként is
alakulhatott volna. Kate pedig nem tehet mást, mint hogy az idővel is harcba
száll azért, hogy a szemet szemért, fogat fogért elvet ne követhesse senki az
ügy lezárásáig…”
Kevés krimit forgattam a kezeim között ezidáig, aztán rátaláltam erre a könyvre és úgy gondoltam el kell olvasnom.
Először is meg kell említenem, hogy ez a mű egy olyan sorozat része, amiben minden regény az amis gyökerekkel rendelkező rendőrfőnöknő, Kate különböző nyomozásait tárja elénk. Így teljes mértékben olvasható önállóan is az elbeszélés. Én nem éreztem szükségesnek az előző részek tartalmát.
A főszereplőről annyit még tudnunk kell, hogy fiatalon kilépett az amis közösségből. Ez még érdekesebbé tette a történetet, mert Kate rengeteg dolgot tud ezekről, a nekem mindig is érdekesnek, rejtélyesnek tűnő emberekről, ugyanakkor objektívan is tudja szemlélni őket.
Mindig is szerettem az olyan műveket, amelyek bemutatnak egy számomra ismeretlen „új világot”. Miközben zajlanak az események nemcsak a nyomozás részleteit követhetjük végig, hanem jobban megismerkedhetünk az amisok szokásaival, életvitelükkel.
Egy éve volt szerencsém egy amis „bemutatófarmon” megnézni mindezt, valamint a közösség egy tagjának előadását meghallgatni. Úgy gondolom, hogy a szerző a valóságnak megfelelően ábrázolta az életmódjukat, mindennapjaikat.
Az írónő nagyon jól összefonta az amis életet, hitet a nyomozással. A történetben voltak fordulatok, titkok, de nagyjából sejthető volt, hogy merre tart az elbeszélés, viszont mindig adódott egy-két mozzanat, ami teljesen feldobta a sztorit. Ezáltal egy jó kis nyomozós történetet olvashattunk, ami még a látókörünket is bővítette.
Csak azt sajnálom, hogy a könyvsorozatot nem az elejéről kezdtem el olvasni!
Linda Castillo: Vihar után
